43. rész

The end

Miután 2 napon keresztül egész nap csak próbáltunk (nem tudom, miért, mert mindkettőnknek elég jól ment, de szerintük biztosra kellett menni) végre eljött a "szabadnapunk". Úgy terveztem, hogy egész nap a többiekkel fogok lógni, mert már egy hete alig beszéltünk. Lementem a pályára, mert több, mint valószínű volt, hogy ott találom meg őket, de nem, ez nem jött be. Aztán mentem Joy-ékhoz, de ott sem volt senki, ezért mentem Jenny-ékhez. Vagyis a nagyijáékhoz, mert most ott laknak. De már csak egy napig, mert holnapután reggel repülnek vissza NY-ba. Nekik később kezdődik a suli is egy héttel(??). Visszatérve az előző témára, elmentem Jenny-ékhez, és nagy meglepetésemre nem csak őt találtam ott Jerry-vel, hanem mindenkit. A nagyszülei nem voltak otthon, mert valamit el kellett intézniük a holnapi fesztivállal kapcsolatban. A nappaliban vártak az ikrek, Joy, Kevin, Jack és Tom. Elég furán nézhettem rájuk, mert mindnyájan elnevették magukat.
-Hát itt meg mi folyik? Nélkülem tartotok bulit?- kérdeztem.
-Ami azt illeti, éppen téged vártunk- kezdte Joy.- Ugye az elmúlt egy héten elég elfoglalt voltál, amiért persze nem hibáztatunk, sőt drukkolunk neked, de amint azt te is tudod, Jenny-ék holnapután mennek haza, nekünk vége a nyáriszünetnek stb., tehát mostanában alig voltunk együtt így mindnyájan, és már nem is leszünk többet. Éppen ezért, mikor megtudtam, hogy ma nem lesz semmilyen próbád, elhatároztam, hogy akkor ma tartunk egy ilyen "újraegyüttmindenki" napot.
-Értem. És ez mit takar?-kérdeztem.
-Most elmegyünk fagyizni, aztán pedig a strandra. Este pedig visszajövünk ide, ééééééés...- kezdte, mire nekem rögtön beugrott.
-Üvegezünk!- fejeztük be egyszerre.
-Méghozzá vetkőzőset!- kiabálta Jack és Jerry.
Ezek után tehát elindultunk fagyizni. Nos, ezzel nem is lenne semmi gond, de mivel nem egy átlagos csapatról van szó, hanem rólunk... háát... aki ismer minket, érti, mire gondolok. :)
A strandon csak mi voltunk, mert egyrészt más gyerek nem lakik a környéken rajtunk kívül, így minden ismerősünk másik strandra jár, a felnőttek pedig nem szeretnek ilyenkor úszni. Nem is értem őket. Nagyon jól elvoltunk, sokat beszélgettünk és nevettünk egész nap. Annyira elszaladt az idő, hogy észre sem vettük, hogy már elmúlt este 7 óra. Még sötétedés előtt hazaindultunk, pontosabban Jenny-ékhez, ahol még üvegeztünk egyet. Vetkőzésre nem került sor, mert mindenki válaszolt a kérdésekre és megcsinálta, amit mondtak neki. Itt olyanokra gondoljatok, hogy meg kellett puszilnom Kevint, Jacknek ki kellett mennie az utcára és azt kiabálnia, hogy Jerry a legjobb (szerintetek ki találta ki?) meg ilyeneket.

(augusztus 31.)

Ma reggel elég korán keltem, mert nagyon izgultam. Bár a koncert csak este 6-kor kezdődött és nekem csak 5-re kellett odaérnem, reggel 9-kor már kint voltam a fesztiválon. A többiek még nem voltak ott, csak Jack, akivel minden létező játékot kipróbáltunk. Nagyon sokat röhögtünk. Délben kijöttek a többiek is, és így voltunk heten. Elhatároztuk, hogy kipróbáljuk a festék csatát. Igen ám, de heten voltunk. Három lány és négy fiú. Páratlan. Tehát valaki vagy nem játszik, amit nem akartunk vagy valakit kerítünk még magunkhoz. Éééééés ekkor megláttam Blueberry-t. Emlékeztek még rá? Jack nővérének, Kate-nek az osztálytársa. :)
Természetesen beállt hozzánk, így megvolt a mi csapatunk is. Nagyon jó volt, és végül (nem meglepő) a lányok nyertek. Nem is akárhogy. Háhá. És kitaláljátok, ki volt az, aki egyáltalán nem lett festékes? Ééén! Egy darabig. Miután megnyertük a játékot, és kiröhögtem a többieket, hogy milyen festékesek, Jack hátbatámadott és szétnyomott egy festékbombát a fejemen. Erről ennyit. :)
Hazamentem átöltözni, aztán mikor m, még volt annyi időnk a koncert megkezdése előtt, hogy dodzsemezzünk egyet. Fél ötkor indultam el a színpadhoz a többiekkel, de ők a színpadnál visszafordultak, egyrészt, mert nem jöhettek be, másrészt, mert jó helyet akartak találni. Még az az egy óra hamar eltelt, kaptam mikit, elmagyarázták kb. százezredszer, hogy mit hogy kell csinálni, meg ilyeenek. Aztán eljött az idő. 6 óra. Avril a színpadon. Köszöntötte a közönséget, énekelt egy dalt, aztán bejelentette, hogy van egy "vendégük", méghozzá én. Aztán fellökdöstek a színpadra. Szó szerint, mert annyira ledermedtem, hogy meg sem tudtam moccanni. A színpadon körbenéztem: mögöttem az együttes, jobbra Avril, szemben pedig a közönség. Egész Chicago. Avril látta rajtam, hogy lefagytam, ezért odajött hozzám, és a fülembe súgott.
-Ne felejtd, amit mondtam! Menni fog?- mosolygott, mire bólintottam egyet, és erőt vettem magamon. Korábban ezt mondta nekem: "Amikor a közönség előtt elkezdesz énekelni, ne ijedj meg a tömegtől. Válasz ki egy embert, akinek nem félsz énekelni, és nézd végig őt. A többi majd magától jön." Körbenéztem, de nem találtam a többieket. Senkit. Először megijedtem, aztán sóhajtottam, végül megint körbenéztem és megláttam Susan-t. Nem tudtam, hogy került oda, mert neki most Londonban kéne lennie, de abban a pillanatban valahogy nem érdekelt. Avrilre néztem, aki megkérdezte, hogy kezdhetünk-e, mire bólintottam, ő pedig hangosan elszámolt 4-ig, a szám pedig elindult. Ismét megkerestem szememmel Susan-t, és mikor én jöttem, elkezdtem énekelni, de nem vettem le a szemem a nővéremről. Egy idő után már egyáltalán nem féltem, csak énekeltem. Nagyon élveztem, hatalmas bulit csaptunk. Miután végigénekeltük a számokat, jött egy kis szünet, amikor Avril kifújta magát, mert ő még ment vissza folytatni, én pedig elindultam megkeresni a többieket. Vagyis először csak Susan-t. Kíváncsi voltam, mit keresett ott. Közben elgondolkoztam. El sem hiszem, mi minden történt velem ezen a nyáron. Ahhoz képest, hogy azt vártam, hogy végig csak deszkázni fogunk meg a többiekkel lógni... És ez a koncert tökéletes befejezés volt a nyárhoz. Holnap pedig már kezdődik is a suli. Földrajz, matek, vigyázz, jövök! :)

42. rész
MIVAAAAN??

-Tehát akkor most lássuk, ki az a szerencsés, aki együtt énekelhet a világsztárral. És a győztes nem más, mint Michelle...
-Nem hiszem eeeel!!- ugráltam közben.
-...Black. Gratulálunk!
-Miiiiiii???? Neeeeeeeee! Ez nem lehet igaaaaaz!- szinte összeestem.- Ilyen nincs! Ez is csak velem történhet meg!
-Oh. Elnézést kérek. Rossz nevet mondtam. És a győztes nem más, mint Michelle Brown- nevetett a bemondó.- A szín legalább stimmelt.
-Mii?- kaptam fel a fejem.
-Te nyertél!- rázott meg Joy.
-Váááááááááááááááááááá! Úristeeeeeeeeen! Énekelni fogok Avril-lel!- kiabáltam. Ha lehet, akkor a következő kb. 2 órát nem írom le, legyen elég annyi, hogy a szomszéd hívni akarta az állatvédőket, hogy kínozzuk a kutyánkat... :)
Közben a többiek is hívtak telefonon vagy személyesen átjöttek gratulálni. Annyira, de annyira, de annyira örültem, hogy a többieket már szinte az őrületbe kergettem vele. De akkor is! Énekelni fogok a kedvenc énekesnőmmel!
Később megnéztem az e-maileimet, és kaptam egyet Avril menedzserétől, hogy mikor és hol lesz próba, mikor találkozunk, mikor lesz megbeszélés(?) stb. Ezek után csodálkoztok, hogy ezt az egészet csak két nap alatt sikerült felfognom? És még én csodálkoztam, hogy Joy mennyire odavan az 1D-ért... : )
Nem is baj. Legalább felkészültem lelkileg is, és remélhetőleg nem fogok összeesni, mikor meglátom Avril-t. Remélhetőleg.

(augusztus 20.)

Az első próba.
Egyébként hogy az elmúlt majdnem egy teljes hétből ne maradjon ki semmi, írok egy rövid kis összegzést.
Nem történt semmi izgalmas, csak minden nap lejártunk a srácokkal deszkázni, Kevinnel kétszer elmentünk fagyizni és egyszer kutyát sétáltatni. Bár fogalmam sincsen, honnan szedett kutyát... Jennyvel is nagyon sokat beszélgettem. Mindent elmeséltünk neki Joy-val Londonról és az 1D-ről, és ő is mindent elmesélt NY-ról. Beszéltem a londoniakkal is. Mindenki gratulált, de sajnos egyikőjük sem tud majd eljönni, mert a fiúknak még mindig tart a turné, a lányoknak meg már suli lesz.
Röviden ennyi lenne, de most térjünk át a mai napra. Ahogy azt már írtam, ma volt az első próba. Én persze rögtön azt hittem, hogy Avril is itt lesz, de tévedtem... Csak egy énektanár volt. Már 15-én megkaptam egy dallistát, nem sok szám van rajta, kb. 10. Ezeket a számokat dolgozták át úgy, hogy ketten énekeljék el: én és Avril. A dalokat mára meg kellett tanulnom, ami nem volt olyan nagy dolog, mert már ismertem őket, legtöbbjüknek pedig már a szövegét is kívülről fújtam. És ahogy ez ma kiderült, mivel nincs itt Avril (még nem tudott ide utazni, mert valami dolga van, de majd 25-én megérkezik) most még csak a beosztást kapom meg, hogy mikor kell nekem, Avrilnak vagy éppen mindkettőnknek énekelnie. A mai próba azzal telt, hogy az énektanár ezeket a lapokat mutatta meg és magyarázott el mindent, ami rajta van. És aztán közölte, hogy mától az előadásig minden nap próba. 25.-ig Avril nélkül, aztán 26-, 27-,28-án Avril-lel, majd lesz egy 30.-i főpróba. És a 29.-t megkaptuk szünetnek. Milyen nagylelkűek. Komolyan mondom, mintha csak iskolában lennék, mindenhez kaptam órarendet időpontokkal és helyszínekkel, van egy csomó 'házim' meg ilyenek. Egy biztos. Ez az egész keményebb lesz, mint vártam. De nem baj, kibírom. Megéri. Bőven megéri.

(augusztus 25.)

Nem mondom, kemény öt nap áll mögöttem, de feledteti, hogy ma végre találkoztunk. De most a legelejéről.
21-, 22-, 23-án még csak én énekeltem a dalokat, és azon javítgatott a tanár, aztán végül 24-én úgy döntött, hogy ideje lenne elkezdeni a dalokat duettben is elkezdeni gyakorolni. Tehát onnantól kezdve vele énekeltem. Elég könnyen ment, hamar megjegyeztem, hogy mikor kell bekapcsolódnom vagy elhallgatnom. 25-én már elég jól ment, de akkor hál' istennek csak délelőtt volt próba, mert Avril gépe 1-kor szállt le. Nagyon izgultam, alig vártam, hogy végre találkozzak vele. Nagyon sokan jöttek ki a reptérre, mármint rajongók, de őket nem engedték oda. Csak engem, mert velem énekelt. Amint leszállt a gépről, odajött hozzám és az énektanárhoz.
-Szia! Ugye te vagy Michelle Brown?
-Igen, én vagyok- jó, hülyén hangzik, de ott, abban a helyzetben hirtelen csak ennyit sikerült kinyögnöm.
-És hogy szólíthatlak?
-Miminek. Mindenki így hív.
-Rendben, Mimi. Nincs kedved eljönni velem megnézni a hotelszobámat, ahol lakni fogok, míg itt leszek Chicagóban?
-De, pe...- kezdtem, de a menedzser közbeszólt.
-Nem lehet, Avril-nek pihennie kell, és most nem ér rá kisgyermekekkel foglalkozni.
-Dehogynem. Ugyan, ne is figyelj rá! Na, elkísérsz?
-Ha nem baj...
-Dehogyis! Na, gyere!- mosolygott.
Természetesen a környék legjobb szállodájában szállt meg, ahol a fiúk is akartak, de nem engedtük nekik. Most Avrillel egy kicsit más a helyzet, mert például az ő barátja nem a bátyám vagy ilyenek... :)
Gyönyörű volt a szobája, vagyis inkább lakosztály... Hófehér falak, hatalmas franciaágy, egy egész falat elfoglaló szekrénysor... húú. Miután megérkeztünk, és felhordták a bőröndjeit (volt egy pár..) mindenkit kiküldött, így csak ketten maradtunk. Elkezdett kérdezősködni, hogy merre lakok, mióta éneklek, megkérdezte, mi a hobbim stb. A gördeszkázásért ő is odavolt. Elég sokáig beszélgettünk rólam, aztán áttértünk a fellépésre. Megmutattam neki, hogy milyen órarendeket kaptunk, aztán mondta, hogy már ő is átnézte a dalok ezen fajta feldolgozását. Aztán megkérdezte, hogy melyik a kedvenc számom ezek közül.
-Skater boi.
-És már tudod a szövegét?
-Persze.
-Elénekeljük?
-Igeeeen!
-He was a boy...
-She was a girl...