43. rész

The end

Miután 2 napon keresztül egész nap csak próbáltunk (nem tudom, miért, mert mindkettőnknek elég jól ment, de szerintük biztosra kellett menni) végre eljött a "szabadnapunk". Úgy terveztem, hogy egész nap a többiekkel fogok lógni, mert már egy hete alig beszéltünk. Lementem a pályára, mert több, mint valószínű volt, hogy ott találom meg őket, de nem, ez nem jött be. Aztán mentem Joy-ékhoz, de ott sem volt senki, ezért mentem Jenny-ékhez. Vagyis a nagyijáékhoz, mert most ott laknak. De már csak egy napig, mert holnapután reggel repülnek vissza NY-ba. Nekik később kezdődik a suli is egy héttel(??). Visszatérve az előző témára, elmentem Jenny-ékhez, és nagy meglepetésemre nem csak őt találtam ott Jerry-vel, hanem mindenkit. A nagyszülei nem voltak otthon, mert valamit el kellett intézniük a holnapi fesztivállal kapcsolatban. A nappaliban vártak az ikrek, Joy, Kevin, Jack és Tom. Elég furán nézhettem rájuk, mert mindnyájan elnevették magukat.
-Hát itt meg mi folyik? Nélkülem tartotok bulit?- kérdeztem.
-Ami azt illeti, éppen téged vártunk- kezdte Joy.- Ugye az elmúlt egy héten elég elfoglalt voltál, amiért persze nem hibáztatunk, sőt drukkolunk neked, de amint azt te is tudod, Jenny-ék holnapután mennek haza, nekünk vége a nyáriszünetnek stb., tehát mostanában alig voltunk együtt így mindnyájan, és már nem is leszünk többet. Éppen ezért, mikor megtudtam, hogy ma nem lesz semmilyen próbád, elhatároztam, hogy akkor ma tartunk egy ilyen "újraegyüttmindenki" napot.
-Értem. És ez mit takar?-kérdeztem.
-Most elmegyünk fagyizni, aztán pedig a strandra. Este pedig visszajövünk ide, ééééééés...- kezdte, mire nekem rögtön beugrott.
-Üvegezünk!- fejeztük be egyszerre.
-Méghozzá vetkőzőset!- kiabálta Jack és Jerry.
Ezek után tehát elindultunk fagyizni. Nos, ezzel nem is lenne semmi gond, de mivel nem egy átlagos csapatról van szó, hanem rólunk... háát... aki ismer minket, érti, mire gondolok. :)
A strandon csak mi voltunk, mert egyrészt más gyerek nem lakik a környéken rajtunk kívül, így minden ismerősünk másik strandra jár, a felnőttek pedig nem szeretnek ilyenkor úszni. Nem is értem őket. Nagyon jól elvoltunk, sokat beszélgettünk és nevettünk egész nap. Annyira elszaladt az idő, hogy észre sem vettük, hogy már elmúlt este 7 óra. Még sötétedés előtt hazaindultunk, pontosabban Jenny-ékhez, ahol még üvegeztünk egyet. Vetkőzésre nem került sor, mert mindenki válaszolt a kérdésekre és megcsinálta, amit mondtak neki. Itt olyanokra gondoljatok, hogy meg kellett puszilnom Kevint, Jacknek ki kellett mennie az utcára és azt kiabálnia, hogy Jerry a legjobb (szerintetek ki találta ki?) meg ilyeneket.

(augusztus 31.)

Ma reggel elég korán keltem, mert nagyon izgultam. Bár a koncert csak este 6-kor kezdődött és nekem csak 5-re kellett odaérnem, reggel 9-kor már kint voltam a fesztiválon. A többiek még nem voltak ott, csak Jack, akivel minden létező játékot kipróbáltunk. Nagyon sokat röhögtünk. Délben kijöttek a többiek is, és így voltunk heten. Elhatároztuk, hogy kipróbáljuk a festék csatát. Igen ám, de heten voltunk. Három lány és négy fiú. Páratlan. Tehát valaki vagy nem játszik, amit nem akartunk vagy valakit kerítünk még magunkhoz. Éééééés ekkor megláttam Blueberry-t. Emlékeztek még rá? Jack nővérének, Kate-nek az osztálytársa. :)
Természetesen beállt hozzánk, így megvolt a mi csapatunk is. Nagyon jó volt, és végül (nem meglepő) a lányok nyertek. Nem is akárhogy. Háhá. És kitaláljátok, ki volt az, aki egyáltalán nem lett festékes? Ééén! Egy darabig. Miután megnyertük a játékot, és kiröhögtem a többieket, hogy milyen festékesek, Jack hátbatámadott és szétnyomott egy festékbombát a fejemen. Erről ennyit. :)
Hazamentem átöltözni, aztán mikor m, még volt annyi időnk a koncert megkezdése előtt, hogy dodzsemezzünk egyet. Fél ötkor indultam el a színpadhoz a többiekkel, de ők a színpadnál visszafordultak, egyrészt, mert nem jöhettek be, másrészt, mert jó helyet akartak találni. Még az az egy óra hamar eltelt, kaptam mikit, elmagyarázták kb. százezredszer, hogy mit hogy kell csinálni, meg ilyeenek. Aztán eljött az idő. 6 óra. Avril a színpadon. Köszöntötte a közönséget, énekelt egy dalt, aztán bejelentette, hogy van egy "vendégük", méghozzá én. Aztán fellökdöstek a színpadra. Szó szerint, mert annyira ledermedtem, hogy meg sem tudtam moccanni. A színpadon körbenéztem: mögöttem az együttes, jobbra Avril, szemben pedig a közönség. Egész Chicago. Avril látta rajtam, hogy lefagytam, ezért odajött hozzám, és a fülembe súgott.
-Ne felejtd, amit mondtam! Menni fog?- mosolygott, mire bólintottam egyet, és erőt vettem magamon. Korábban ezt mondta nekem: "Amikor a közönség előtt elkezdesz énekelni, ne ijedj meg a tömegtől. Válasz ki egy embert, akinek nem félsz énekelni, és nézd végig őt. A többi majd magától jön." Körbenéztem, de nem találtam a többieket. Senkit. Először megijedtem, aztán sóhajtottam, végül megint körbenéztem és megláttam Susan-t. Nem tudtam, hogy került oda, mert neki most Londonban kéne lennie, de abban a pillanatban valahogy nem érdekelt. Avrilre néztem, aki megkérdezte, hogy kezdhetünk-e, mire bólintottam, ő pedig hangosan elszámolt 4-ig, a szám pedig elindult. Ismét megkerestem szememmel Susan-t, és mikor én jöttem, elkezdtem énekelni, de nem vettem le a szemem a nővéremről. Egy idő után már egyáltalán nem féltem, csak énekeltem. Nagyon élveztem, hatalmas bulit csaptunk. Miután végigénekeltük a számokat, jött egy kis szünet, amikor Avril kifújta magát, mert ő még ment vissza folytatni, én pedig elindultam megkeresni a többieket. Vagyis először csak Susan-t. Kíváncsi voltam, mit keresett ott. Közben elgondolkoztam. El sem hiszem, mi minden történt velem ezen a nyáron. Ahhoz képest, hogy azt vártam, hogy végig csak deszkázni fogunk meg a többiekkel lógni... És ez a koncert tökéletes befejezés volt a nyárhoz. Holnap pedig már kezdődik is a suli. Földrajz, matek, vigyázz, jövök! :)

42. rész
MIVAAAAN??

-Tehát akkor most lássuk, ki az a szerencsés, aki együtt énekelhet a világsztárral. És a győztes nem más, mint Michelle...
-Nem hiszem eeeel!!- ugráltam közben.
-...Black. Gratulálunk!
-Miiiiiii???? Neeeeeeeee! Ez nem lehet igaaaaaz!- szinte összeestem.- Ilyen nincs! Ez is csak velem történhet meg!
-Oh. Elnézést kérek. Rossz nevet mondtam. És a győztes nem más, mint Michelle Brown- nevetett a bemondó.- A szín legalább stimmelt.
-Mii?- kaptam fel a fejem.
-Te nyertél!- rázott meg Joy.
-Váááááááááááááááááááá! Úristeeeeeeeeen! Énekelni fogok Avril-lel!- kiabáltam. Ha lehet, akkor a következő kb. 2 órát nem írom le, legyen elég annyi, hogy a szomszéd hívni akarta az állatvédőket, hogy kínozzuk a kutyánkat... :)
Közben a többiek is hívtak telefonon vagy személyesen átjöttek gratulálni. Annyira, de annyira, de annyira örültem, hogy a többieket már szinte az őrületbe kergettem vele. De akkor is! Énekelni fogok a kedvenc énekesnőmmel!
Később megnéztem az e-maileimet, és kaptam egyet Avril menedzserétől, hogy mikor és hol lesz próba, mikor találkozunk, mikor lesz megbeszélés(?) stb. Ezek után csodálkoztok, hogy ezt az egészet csak két nap alatt sikerült felfognom? És még én csodálkoztam, hogy Joy mennyire odavan az 1D-ért... : )
Nem is baj. Legalább felkészültem lelkileg is, és remélhetőleg nem fogok összeesni, mikor meglátom Avril-t. Remélhetőleg.

(augusztus 20.)

Az első próba.
Egyébként hogy az elmúlt majdnem egy teljes hétből ne maradjon ki semmi, írok egy rövid kis összegzést.
Nem történt semmi izgalmas, csak minden nap lejártunk a srácokkal deszkázni, Kevinnel kétszer elmentünk fagyizni és egyszer kutyát sétáltatni. Bár fogalmam sincsen, honnan szedett kutyát... Jennyvel is nagyon sokat beszélgettem. Mindent elmeséltünk neki Joy-val Londonról és az 1D-ről, és ő is mindent elmesélt NY-ról. Beszéltem a londoniakkal is. Mindenki gratulált, de sajnos egyikőjük sem tud majd eljönni, mert a fiúknak még mindig tart a turné, a lányoknak meg már suli lesz.
Röviden ennyi lenne, de most térjünk át a mai napra. Ahogy azt már írtam, ma volt az első próba. Én persze rögtön azt hittem, hogy Avril is itt lesz, de tévedtem... Csak egy énektanár volt. Már 15-én megkaptam egy dallistát, nem sok szám van rajta, kb. 10. Ezeket a számokat dolgozták át úgy, hogy ketten énekeljék el: én és Avril. A dalokat mára meg kellett tanulnom, ami nem volt olyan nagy dolog, mert már ismertem őket, legtöbbjüknek pedig már a szövegét is kívülről fújtam. És ahogy ez ma kiderült, mivel nincs itt Avril (még nem tudott ide utazni, mert valami dolga van, de majd 25-én megérkezik) most még csak a beosztást kapom meg, hogy mikor kell nekem, Avrilnak vagy éppen mindkettőnknek énekelnie. A mai próba azzal telt, hogy az énektanár ezeket a lapokat mutatta meg és magyarázott el mindent, ami rajta van. És aztán közölte, hogy mától az előadásig minden nap próba. 25.-ig Avril nélkül, aztán 26-, 27-,28-án Avril-lel, majd lesz egy 30.-i főpróba. És a 29.-t megkaptuk szünetnek. Milyen nagylelkűek. Komolyan mondom, mintha csak iskolában lennék, mindenhez kaptam órarendet időpontokkal és helyszínekkel, van egy csomó 'házim' meg ilyenek. Egy biztos. Ez az egész keményebb lesz, mint vártam. De nem baj, kibírom. Megéri. Bőven megéri.

(augusztus 25.)

Nem mondom, kemény öt nap áll mögöttem, de feledteti, hogy ma végre találkoztunk. De most a legelejéről.
21-, 22-, 23-án még csak én énekeltem a dalokat, és azon javítgatott a tanár, aztán végül 24-én úgy döntött, hogy ideje lenne elkezdeni a dalokat duettben is elkezdeni gyakorolni. Tehát onnantól kezdve vele énekeltem. Elég könnyen ment, hamar megjegyeztem, hogy mikor kell bekapcsolódnom vagy elhallgatnom. 25-én már elég jól ment, de akkor hál' istennek csak délelőtt volt próba, mert Avril gépe 1-kor szállt le. Nagyon izgultam, alig vártam, hogy végre találkozzak vele. Nagyon sokan jöttek ki a reptérre, mármint rajongók, de őket nem engedték oda. Csak engem, mert velem énekelt. Amint leszállt a gépről, odajött hozzám és az énektanárhoz.
-Szia! Ugye te vagy Michelle Brown?
-Igen, én vagyok- jó, hülyén hangzik, de ott, abban a helyzetben hirtelen csak ennyit sikerült kinyögnöm.
-És hogy szólíthatlak?
-Miminek. Mindenki így hív.
-Rendben, Mimi. Nincs kedved eljönni velem megnézni a hotelszobámat, ahol lakni fogok, míg itt leszek Chicagóban?
-De, pe...- kezdtem, de a menedzser közbeszólt.
-Nem lehet, Avril-nek pihennie kell, és most nem ér rá kisgyermekekkel foglalkozni.
-Dehogynem. Ugyan, ne is figyelj rá! Na, elkísérsz?
-Ha nem baj...
-Dehogyis! Na, gyere!- mosolygott.
Természetesen a környék legjobb szállodájában szállt meg, ahol a fiúk is akartak, de nem engedtük nekik. Most Avrillel egy kicsit más a helyzet, mert például az ő barátja nem a bátyám vagy ilyenek... :)
Gyönyörű volt a szobája, vagyis inkább lakosztály... Hófehér falak, hatalmas franciaágy, egy egész falat elfoglaló szekrénysor... húú. Miután megérkeztünk, és felhordták a bőröndjeit (volt egy pár..) mindenkit kiküldött, így csak ketten maradtunk. Elkezdett kérdezősködni, hogy merre lakok, mióta éneklek, megkérdezte, mi a hobbim stb. A gördeszkázásért ő is odavolt. Elég sokáig beszélgettünk rólam, aztán áttértünk a fellépésre. Megmutattam neki, hogy milyen órarendeket kaptunk, aztán mondta, hogy már ő is átnézte a dalok ezen fajta feldolgozását. Aztán megkérdezte, hogy melyik a kedvenc számom ezek közül.
-Skater boi.
-És már tudod a szövegét?
-Persze.
-Elénekeljük?
-Igeeeen!
-He was a boy...
-She was a girl...

41. rész

TV!! (augusztus 15.)

Tegnap sajnos a fiúk mentek tovább a turné következő állomására, a lányok pedig mentek vissza Londonba. A srácok gépe már délután 4-kor indult, addig viszont jól elhülyéskedtünk együtt. Miután bepakoltak reggel, elmentünk sétálni. Csak a parkig jutottunk el, ahol már a röhögéstől nem tudtunk továbbmenni. Inkább megálltunk piknikezni. Kosár, kaja, lepedő és minden egyéb szükséges dolog nélkül. Ez mindenkinek tetszett, kivéve persze Niall-t, aki éhes volt, ezért elment venni egy hot-dog-ot. Én meg vele. Gyorsan elslisszoltunk még mielőtt a többiek is leadhatták volna a rendelésüket… de rendesek vagyunk. Miután megettük, visszamentünk hozzájuk, és azért csak az után, hogy megettük, mert féltünk, hogy még a végén valamelyikőjük elkunyizza tőlünk. :)

Még egy kicsit piknikezgettünk, aztán 2 óra körül jobbnak láttuk elindulni. Mire hazaértünk, már indulhattunk is a reptérre. Megint anyu és Nicky apukája vitt ki minket, és ha már úgyis a reptérre mentünk, vittük a lányok bőröndjét is, mert az ő gépük 5.-kor indult. Az már nem sok idő, ki bírjuk várni. Az ember azt hinné, hogy itt van egy híres banda, és hű így meg hű úgy… valahogy a srácoknak sikerült elvegyülniük, ráadásul én azt hittem, hogy majd jön valami magángép vagy mit tudom én, mi, de nem, rendes repülővel mentek. Mármint úgy rendes, hogy az átlagemberek is olyannal utaznak. Ezt pedig azzal indokolták, hogy ennyi kell, és amúgy is turnébuszuk lesz, de az a következő állomáson várja őket. Így már érthetőbb.. :)

Miután felszálltak (természetesen csak azután, hogy Joy és én mindegyikőjüket szépen sorban végig ölelgettük) már csak egy órát kellett várni, hogy a lányok is megkezdjék a felszállást. Addig még beszélgettünk egy kicsit, sőt, anyu megengedte, hogy Joy-val meglátogassuk őket őszi szünetben. Már alig várom. Végül ők is elmentek, és csak hárman maradtunk: én, Joy és anyu. Nicky apukája csak kitette őket és ment is, mert valami fontos dolga volt. Hazamentünk, aztán csak felkaptam a deszkámat és Joy-val már indultunk is a pályára, ahol már vártak a többiek. Tom, Jack, Kevin és… Nee! Ez nem lehet igaz!

-Jenny! Jerry! Ti mit kerestek itt?!

-Mi az, már látogatóba se lehet hazajönni?! Csak nem azt hitted, hogy ilyen könnyen megszabadulsz tőlünk?!- színlelt felháborodást Jenny.

-Reméltem, hogy nem!- öleltem meg.

-Na mesélj csak egy kicsit, úgy hallom nem kevés dologról maradtam le- nevetett.

-Mire vagy kíváncsi? Londonra, az 1D-re, Avrilre vagy rá?- mutattam Kevinre.

-Mindenre. De mi van Avrillel?

-Háát. A nyárzáróra maradtok?

-Ki nem hagynám.

-Akkor kezdem…- és elmeséltem neki mindent. Aztán ő is elmondott mindent, ami nyáron történt velük meg hogy milyen az új környék, új barátok és osztálytársak.

*a nagy nap*

És a várva várt nap. Reggel már majd kiugrottam a bőrömből. Egész nap csak ugráltam meg visongtam. Hozzám sem lehetett szólni egész nap. Mivel négy órakor kezdődött a műsor, amiben bejelenti a győztest, addig mindenki elfoglalta magát valamivel, és próbáltak engem is tűrni. Le a kalappal előttük. Aztán eljött a 4 óra.

-Emberek, gyertek gyorsan, mindjárt kezdődik!- kiabáltam a tv elől. Anyu, apu és Joy volt csak ott rajtam kívül, a többiek pedig otthonról nézték. Legalábbis megígérték, hogy megnézik… :)

És elkezdődött. Nemáár! Hírek… időjárás… oké, kezdődhetne már!

-És most következzék a chicagói nyárzáró buli sztárvendége, Avril Lavigne által hirdetett verseny eredménye, de előtte rövid szünet- mondta be a riporter.

-Nemáár! Most szórakoznak velem?!- fakadtam ki.

-Nyugi, Mimi, csak 5 perc. Kibírod. Úgyis te nyersz.

5 perc múlva folytatódott is.

-Tehát akkor most lássuk, ki az a szerencsés, aki együtt énekelhet a világsztárral. És a győztes nem más, mint…

40. rész

MEDENCEEEE *-* (augusztus 11.)

És ekkor hirtelen előugrott az 5 fiú a rejtekhelyéről, megkeresték a párjukat (persze telefonon keresztül elmondtam, ki kit támad), akik olyannyira megdöbbentek, hogy még elszaladni is elfelejtettek, megragadták és bedobták őket a vízbe. Aztán ők is utánuk. Már csak én és Jack voltunk szárazok. Megvártam a megfelelő pillanatot. Mikor már a hasát fogta a röhögéstől és azt hitte, ebből ő kimaradt, odalopóztam hozzá és belöktem. Igen ám… a gond csak az, hogy én nem önszántamból ugrottam utána, hanem megragadta a kezem és berántott magával. Annyi vizet nyeltem, hogy… bocs, erre most nem jut eszembe semmi jó… xD

A nagy melegben mindenkinek jól esett ez a kis fürdőzés, még akkor is, ha ruhában voltunk. Hamar elment az idő és azon kaptuk magunkat, hogy hacsak el nem indulunk, bezárnak minket a strandra. Mindenki kiszállt a medencéből. Én és Kevin maradtunk a végére. Megugrottam, hogy úgy szálljak ki, mint azok a híres úszók, de ez nem jött össze, ugyanis megcsúszott a lábam, és visszaestem a vízbe, amiben el is merülök, ha valaki nem ragadja meg a derekamat és tart meg erősen. Igen, Kevin. Szembefordultam vele, mélyen a szemébe néztem, aztán… aztán… az arca elkezdett közeledni az enyémhez… és végül megtörtént. Megcsókolt. Egész eddigi életem legcsodálatosabb pillanata volt ez… egészen addig, amíg a többiek el nem kezdtek húú-zni. Remek. Nagy nehezen kiszálltunk a vízből, aztán elindultunk haza. Vizes ruhában. Kicsit sem néztek minket hülyének az utcán… Végülis csak 13 csurom vizes pólós fiatal. Hát és aztán? Nyár van, élvezzük ki! :D

Miután megszárítkoztunk, és elmagyaráztuk anyuéknak, hogy miért is vagyunk ilyen vizesek, még beszélgettünk egy kicsit, aztán nyugovóra tértünk. Ohh… milyen költői az ember egy ilyen csodás nap után. :)

(augusztus 12.)

A mai nap nem volt olyan vészes… Reggel, pontosabban délután felkeltünk, nem tudom a többieknél hogy volt, de nálunk mindenki ilyen sokáig aludt. Lehet, hogy tegnap kicsit elfáradtunk… :)

Egy óra körül keltünk, „megreggeliztünk”, aztán már kezdtünk is készülődni a koncertre. A fiúk hamarabb mentek be, mi lányok pedig megbeszéltük, hogy előtte elmegyünk a kávézóba, a srácok meg ugye úgysem jönnek 1D koncertre, mert bár a fiúkkal barátkozni tök jó, meg minden, de egy 1D koncert még a végén tönkretenné az imidzsüket. Sose fogom megérteni őket. A kávézóban vajon miről volt szó? Hát persze, hogy egész végig arról faggattak.

-Ti ugyanúgy ott voltatok, mint én, sőt, ha jól tudom, még azt is tudjátok MINDNYÁJAN, hogy milyen az a bizonyos első csók. Hisz ezzel csak én voltam lemaradva…

-Neked már volt?- fordultak egyszerre Joy-hoz. Most őt kezdték el kérdezgetni. Remek, Mimi, gratulálok, ügyesen hárítottál. Fél négy körül elindultunk a koncertre. Rosszkor értünk oda, mert már akkor annyian voltak, hogy szinte lehetetlenség lett volna bejutni, így úgy döntöttünk, hogy bemegyünk hátul. Úgyis van engedélyünk. :) Ha már arra jártunk, benéztünk a fiúkhoz, sok sikert kívántunk nekik, majd kimentünk a nézőtérre. Nagyon jó volt a koncert, mind nagyon élveztük. Koncert után még volt egy dedikálás és fényképezkedés a fiúkkal, ami nekünk egy örökkévalóságnak tűnt. Mikor ezzel is végeztek, megbeszéltük, hogy elmegyünk bowlingozni. Ez az utolsó este, amikor itt van Dora és Luke, aztán vasárnap a fiúk is mennek. Tehát ki kell tölteni a rendelkezésünkre álló időt. „Csak” 11-en mentünk, mert a fiúk valami miatt nem értek rá, és Luke is velük tartott. Persze.. biztos deszkáztak. :)

Ugye mondanom sem kell, ki nyerte meg a versenyt?! Természetesen én. A többiek egy kicsit még zsörtölődtek is, de aztán belátták, hogy én nyertem és kész. Tegnap este sokat aludtunk, így ma valamiért senki sem volt álmos, de kint már kezdett sötétedni, így úgy döntöttünk, hogy elmegyünk hozzánk, és beszélgetünk egy kicsit. Ennek a vége egy oltári nagy baromság lett: elkezdtünk üvegezni. Vetkőzőset. Nem gond, gondoltam, nem kell az a kabát, ők hátha nem olyanok, mint Jack-ék. Persze. Még rosszabbak. :)

Egy ideig csak kérdezgettünk egymástól, mert senki nem merte bevállalni a mersz-et, de ez kezdett unalmassá válni, így megegyeztünk, hogy innentől kezdve már csak mersz-et lehet mondani. Az első pörgetés rám esett. Kire másra. Ez még nem volt olyan nagy dolog, nekem csak ki kellett nyitnom az ablakot, és ezt kiabálnom: „Kevin, merre vagy? Mért hagytál itt minket? Gyere vissza!” Gondolom nem kell mondani, ki volt az értelmi szerző… :D

Aztán kezdtek jönni a jobbak… Táncolj Gangnam style-t, énekelj Hey makarena-t stb. A lényeg az, hogy egész hangulatosan telt az este. Vagy éjszaka… A többiek akkor mentek csak haza, mikor Joy anyukája telefonált, hogy merre vannak már. Én még sokáig nem tudtam aludni, Dorával és Susannel beszélgettünk a szobában, míg Zayn és Louis a másik szobában voltak. Állítólag. Gyakorlatilag viszont, hacsak nem szellemek szállták meg a házunkat és susogtatták az ajtómat, akkor hallgatóztak. Ezt tudtára is adtam Susanéknek, és úgy döntöttünk, megleckéztetjük a fiúkat.

-Mi a helyzet Louissal? Mondj már róla valami érdekeset!- mondtam hangosan nővéremnek.

-Rendben, csak előbb lemegyek egy pohár vízért. Azonnal jövök.

Ekkor egy kis szöszmötölést hallottunk az ajtótól. Susan odalépett gyorsan és kirántotta, mire a két jómadarat pillantottuk meg éppen menekülő pozícióban. Ha létezik egyáltalán ilyen.

-Hova-hova?

-Én mondtam, hogy észre fognak minket venni, Mimi hamarabb kiszúrja az ilyet, mint egy tükör szilánkja a lufit. Tapasztalat- ecsetelte Zayn.

-Melyik, hogy hamarabb kiszúrom, vagy a lufis?- nevettem.

-Mindkettő.

Ezek után nem maradtunk fent sokáig, mert Doráéknak ki kell érni a reggelni repülőhöz, hacsak nem akarnak itt tölteni még két napot.

(augusztus 13.)

Reggel felkeltünk, megreggeliztünk, aztán már indultunk is. Mármint én, Zayn és Dora a reptérre. Anyu vitt ki minket, menet közben felvettük Luke-ot is. A reptéren elbúcsúztunk tőlük, majd miután felültek a repülőre és felszálltak, hazamentünk. Nem tudtuk, mit csináljunk, mert nagyon meleg volt, ilyenkor nem jó járkálni, a gördeszkázás is kizárva, tehát maradt a…. strand. :)

Mondhatom, szép emlékek fűznek ide, amiket most felváltott a sok baromkodás, pocsoplás stb.

Eszméletlenül jól éreztük magunkat. Este 8 óra körül indultunk haza. Eléggé kimerültünk a sok ugrálásban, így mindenki viszonylag hamar elaludt. Kivéve én. Azon gondolkoztam, hogyha ez az öt félnótás plusz a lányok holnap este elmennek, mi lesz velünk. Itt hagynak minket. Oké, olyan lesz, mint azelőtt, de valahogy mégis más, mert jóbarátokat szereztünk, akiket most hirtelen elveszítünk. Vagyis nem elveszítünk, hanem csak nem látunk egy ideig. Pont úgy, ahogy a nővéremmel is volt.

Nem baj, nemsokára majd újra meglátogatjuk egymást. Már alig várom. Még el sem mentek, de én már alig várom. :)

39. rész

Késő!  (augusztus 11.)

Tegnap nem történt semmi érdekes, persze csak akkor, ha azt, hogy az első sorból nézzük az 1D koncertet, vagy hogy koncert után bemehetünk a színpad mögé, semminek nevezzük. Nos igen, akkor tényleg nem történt semmi érdekes. :)

Egyébként az egész napot Dorával és a srácokkal töltöttük gördeszkázással, míg a többi lány figyelt minket. Egyszer megpróbáltam őket rávenni, hogy próbálják ki, de nemm jártam sikerrel. Ők megelégedtek az egy helyben üléssel és beszélgetéssel. Lányok…! xD

A koncert után egyből hazamentünk, pontosabban mindenki hozzánk, beszélgettünk meg hülyéskedtünk egy kicsit, aztán eszembejutott, hogy Doráék ma, tehát a tegnapi  nap másnapján mennek a szüleikhez.

-De kár, hogy holnap már mentek is!

-Öhmm… Igen…

-Mit forgatsz a fejeedben?!

-Tudod, arra gondoltam, hogy holnaap semmiképpen nem szabad lekésnünk a gépet, mert akkor csak szombat reggel tudnánk anyuék után menni. Micsoda tragédia lenne…

-Dora, komolyan mondom, büszke vagyok rád! De ez mégis hogy jutott eszedbe?

-Mi?

-Hát hogy lekésitek! Miről beszéltél az előbb, ha nem erről?!

-Én csak azt mondtam, hogy sajnálatos dolog lenne, ha valamiért lekésnénk a repülőt.

-Én pedig csak úgy mondom, hogy ha  netán ez történne, annak lehetne az is az oka, hogy például elnéztük az órát, mert nem Londonban vagyunk, és azt hittük, hogy fordítva kell nézni, és 14.15 helyett 15.14-kor mentünk ki a reptérre- „jegyezte” meg Luke.

-Miért lenne már fordítva az óra?- értetlenkedett Kate.

-Azért, hogy lekéssék a repülőt és csak szombaton menjenek haza.

-Nem lenne egyszerűbb csak simán nem kimenni?- kérdezte Joy.

-Nem fognak kimenni, csak  ezt mondjuk a szüleiknek, mikor kérdezik, hogy miért nincsenek ott.

-Én benne vagyok- mondta elsőként Zayn, majd a többiek is egyszerre.

Reggel  boldogan ébredtünk- már aki nálunk aludt. :)

15.30-ig lementünk a gördeszka pályára, és gördeszkáztunk. A lányok megjegyezték, hogy csinálhatnánk valami mást is, mert ők már egy kicsit unják, hogy csak minket néznek. Na, majd délután elviszem őket valahová.

15.30-kor Dora elővette a telefonját, és mondta, hogy maradjunk csendben, amíg telefonál.

-Haló?  Szia anyu!

…

Nem, nincsen, csak az a helyzet, hogy Luke és én lekéstük a repülőt.

…

Nem, dehogy, nem direkt csináltuk, hogy találhatsz már ki ilyet?!- itt majdnem elröhögtem magam- csak az a helyzet, hogy elnéztük az órát.

…

Úgy, hogy azt hittük, fordítva vannak a számok, és aszerint mentünk ki a géphez.

…

Igen, tudom, hogy az csak a dátumnál van. De attól még elnéztük az órát, és itt maradtunk Chicagóban.

…

Szombat reggel.

…

Rendben, nem fogjuk, megígérem. Oké. Köszönöm szépen! Szia! Addig is jó nyaralást!- majd lerekta a telefont.

-Kész!- mosolygott, mire mind elkezdtünk röhögni. Nem kérdeztük meg, miket beszéltek, de abból, amit hallottunk nagyjából tudtunk következtetni a kérdésekre. És nekünk már ez is elég volt. :)

Miután ezzel végeztünk, mondtam, hogy ha a többieknek nem teszik a gördeszkázás, keressük meg a fiúkat, majd menjünk el valahová. Erre vajon mi lenne a legalkalmasabb hely? Hát persze, hogy a … fogalmam sincs… xD

-Oké, akkor kinek mihez van kedve?- kérdeztem, de hiba volt, mert bár mindenki válaszolt, ezt egyszerre tették. Ennek köszönhetően érteni sem értettem semmit. Viszont eszembe jutott valami. De nem mondtam el a teljes tervet. Dehogy mondtam, meglepi lesz! :)

-Mit szólnátok, ha elmennénk hot-dog-ozni?- vetettem fel az ötletet.

-Oké- mentek bele a többiek.

-Előbb megkeressük a fiúkat, vagy viszünk nekik is?

-Nekik nem viszünk, csak mi megyünk, és majd utána keressük meg őket.

Ahogy odaértünk a hot-dog-oshoz, mondtam nekik, hogy kérjenek nekem is, én pedig addig felhívom a fiúkat, hogy merre vannak. Persze, csakis ezért hívtam fel őket, semmilyen hátsó szándék nem vezérelt. A lényeg az, hogy megmondtam nekik, hogy valahogy intézzék el, hogy a házunktól nem messze lévő kis strandon ne legyen senki. Habár ez nem lesz nehéz, mert több strand is van, ez pedig egy kisebb fajta, és csak egy medencéje van. Vagyis kettő, de az egyiket nem engedik fel, mert nem sok ember jár ide, úgy is mondhatnám, hogy csak mi. Ezért is volt könnyű dolga a fiúknak. Aztán mikor letettem a telefont, elkezdtem számolgatni. Mindenkinek kell egy pár. Susan- Louis, Nicky- Liam, Kate- Harry, Dora- Zayn, Joy- Niall, és kimaradtak hárman: Jack, Tom és Kevin.

-Emberek, nekem most el kell mennem, most hívott anyukám, hogy megyünk valahova. Ne kérdezzétek, elfelejtettem- ezt az értelmes mondatát azzal jutalmaztuk, hogy kiröhögtük, aztán ő elment. Tehát eggyel kevesebb. Jack és Kevin. Egyedül nem bírok velük, de Jack-et biztos, hogy megleckéztetem. Így Kevint be kell avatnom. Sebaj.

-Kevin! Kérhetnék valamit?- majd gyorsan suttogva ismertettem vele a tervet. Tetszett neki. Várjunk csak! Luke. A fenébe. Módosult a terv. De nem sokat. Kevin lesz az ő párja, az enyém pedig Jack.

-Nagyon meleg van. Nincs kedvetek elmenni fürdőzni?- kérdeztem.

-De, de a fiúk?

-Már szóltam nekik.

-És fürdőruha nem kellene?- a fenébe.. erre nem gondoltam.

-De, de akkor csak hazaszaladunk érte, majd ott átvesszük, mert sietni kell. A fiúk valószínűleg már ott vannak. De ugye mindenkinél van?- Csak Kate-nél nem volt, de neki tudott egyet adni a nővérem, így miután mindenki megfogta a sajátját, indulhattunk is. Mikor odaértünk, megvettük a belépőket, majd elindultunk a medence felé. Ekkor még mindenki gyanútlan volt. Még. És akkor hirtelen…

38. rész

I love singing! <3     (augusztus 9. este)

Húúúúhaa… Fontos dolog?! Az enyhe kifejezés… Akkor az elején.

Elindultunk a többiekkel hozzánk. Szinte mindenki ott volt. Pontosabban mindenki ott volt. Ha nem gond, nem sorolom fel, csak így: szüleim, 1D, a lányok, a „deszkások” és Joy. A szószóló. :)

-Mi van itt? Már volt a szülinapom, nem?- forgolódtam értetlenül.

-Volt, de ez most teljesen más. Kitalálod, milyen koncert lesz Chicagóban augusztus 30-án, a nyárzáró bulin?- vigyorgott Joy.

-One Direction?

-Nekünk most lesz koncertünk, utána folytatjuk a turnét, rémlik?- kopogtatta meg nevetve a fejem Niall.

-Akkor?

-Mimi, ne csináld már! Komolyan nem hallottál még róla? Akkor a versenyről sem. Na mindegy, annál nagyobb lesz a meglepi- nevetett Joy. Oké. Milyen koncert? Miről nem hallottam? Milyen verseny? Mivan? Ilyen kérdések jelentek meg a fejemben, de inkább nem tettem fel őket hangosan, hátha folytatja még ma…- Ki a kedvenc énekesed?

-Av… Neee! Idejön koncertezni?!?! Úristen! Mikor? Hol? Mehetek?- kezdtem ugrálni.

-Na, várj egy kicsit, és folytatom. Na. 1. igen, idejön. 2. augusztus 30., a nyárzáró bulin, ahogy már mondtam. 3. ide, ahogy már ezt is mondtam. És 4. igen, mehetsz, de még mielőtt elkezdesz ugrálni, meg visítozni, hallgass végig. Jé, csendben maradtál. Na, a lényeg. van egy verseny. Énekelned kell, be kell küldeni egy megadott e-mail-re, és a chicagói nyertes… táráráráámmm… együtt énekelhet Avril-lel.

-Váááááááááááááá!- oké, ez nem fejezi ki azt, amit én ott levágtam. Ezt mindenki, aki ismer, tudja rólam: imádok énekelni. Egy  kicsi hangom is  van, de szerintem nem nagy cucc. Annyira, de annyira, de annyira örültem. Amit Joy ezután mondott is csak azért hallottam, mert szinte ordított.

-És a legjobb az egészben, hogy a győztest 15-én hirdetik ki, a tv-ben. Tehát ha megnyered, benne leszel a tv-ben!!

Innentől kezdve Joy-val kb. egy félórán keresztül csak visítoztunk és visítoztunk. A többiek ezt egy idő utánn megunták, a srácok hazamentek, csak Kevin maradt, Niall, Luke, Susan és Louis. Ők is  a kanapén várták, hogy befejezzük. Mikor abbahagytuk, lehuppantunk melléjük.

-Várj! Hogy-hogy már hat nap múlva leszz eredményhirdetés?- csodálkoztam.- Nem járt még le a jelentkezési határidő?

-Neem…

-Akkor mikor fog?

-Kb. félóra múlva. Úgyhogy csipkedd magad!

-Oké. Videó is kell vagy  elég a hangfelvétel?

-Videó..

-Ilyen állapotban akarsz felvenni?!

-Most miért? Jól nézel ki! Amúgymeg Avril szereti a deszkás-stílust.

-Ő is látni fogja?

-Miért, mit gondoltál, ki választja ki a legjobbat?!

-Úristeeen! Nem lesz elég jóóó…

-Dehogynem! Csináld már! Csak ülj le arra a székre, én majd kamerázok, Niall pedig gitároz. Ugye van itt egy gitár?

-Persze. Hoztam- mosolygott a szőkeség.

-Akkor felvétel indul!

-Várj! Mit énekeljek?

-Én meg mit játszak?

-Upsz, erről megfelejtkeztem… Mondj egy dalt!

-Skater boi?

-Nem ismerem. Vagyis ismerem, csak fejből nem megy.

-Smile?

-Ü-üü.

-Wish You Were Here?

-Az menni fog- mosolygott.

-Akkor kezdjük, mert kifutunk az időből! Három… kettő… egy… felvétel!- adta ki az utasításokat a főnökasszony. Egész jól mennt, csak egyszer kellett újrakezdeni, amikor ránéztem Niall-re és elröhögtem magam, mert kidugott nyelvvel játszott hangszerén.  Olyan aranyos volt. Na mindegy. :D

Ahogy befejeztük felállt a kanapéról és odalépett hozzám, majd a kezét nyújtotta. Értetlenül kezet ráztam vele, majd megszólalt.

-Öröm volt önnel dolgozni, nagyon tehetséges.

Erre mindenki elröhögte magát. Mikor abbahagytuk, Loui szólalt meg elsőként.

-Nagyon jó hangod van. Hogy-hogy nem hallottunk még énekelni?

-Nem szeretek mások előtt énekelni. Főleg akkor nem, ha azok a mások véletlenségből világsztárok…

-Érthető, én is szégyenlős lennék magam előtt- magyarázta Mr. Egó.- És téged hogy-hogy nem hallottalak még énekelni?- fordult oda nővéremhez.

-Úgy, hogy Mimivel ellentétben, én egyáltalán nem tudok énekelni.

-Deehát testvérek vagytok, nem? Akkor nem kellene hasonlítaanotok?

-Mi is ezen szoktunk gondolkozni. Már az is megfordult a fejünkben, hogy az  egyikőnket örökbefogadták,  de sosem tudtunk megegyezni, hogy kit…- nevettem, majd Su folytatta.

-Így legtöbbször úgy egyezünk meg, hogy mindkettőnket.

-KÉSZ!- kiáltott fel Joy.- Elküldtem. Már csak rajtuk múlik.

-Ezt most úgy mondtad, mintha valami életbevágóan fontos küldetést teljesítettünk volna.

-Mert ez az is. Na jól van, nekem lassan mennem kell haza. Niall, Luke, jösztök?

-Igen, megyünk.

-Sziasztok! Jóéjt!

-Várjunk csak- szóltam, mikor már elmentek.- Hol van Zayn és Dora?

-Na, ez egy jó kérdés… Szerintem akkor slisszoltak ki, mikor visítoztatok.

-Várj, felhívom- nyúltam a telefonomhoz.

PÍTY…PÍTY…PÍTY…

-Nem veszi fel- vettem el a fülemtől, mikor meghallottam, hogy valaki beleszólt. Na végre.

-Haló, Mimi vagyok.

-Én meg Dora.

-Tényleg? Pedig nem is téged akartalak hívni.

-Ja, akkor jó, szia!

-Várj már, te hülye, téged hívtalak. Merre vagytok?

-Öhm… Csak eljöttünk sétálni. De már mindjárt visszaérünk. Azt hiszem… Zayn, tudod merre járunk?

-Fogalmam sincs- hallottam Zayn nyugodt hangját a mobilomból.

-Remek. Írjátok le a környéket, odamegyek, és hazahozlak titeket.

-És mit segít az, ha leírjuk.

-Nem papírra! Jellemezd!

-ja, hogy úgy?! Amúgy sem volt nálam toll meg lap.

Nagy nehezen megtaláltam őket, aztán visszamentünk, megmutattuk nekik is a videót, ami tetszett neki, majd lefeküdtünk aludni.

Sorry.
Bocsi, most tényleg elég régóta nem írtam, de ma volt az osztályozóm, és előtte sokat kellett tanulni... Mostmár valamivel több időm lesz, így remélhetőleg rendszeresen fogom hozni az új részeket! :)

Puszi, MiMi :*

37. rész

Jippiájjéé!! (augusztus 9.)

Ahogy azt a címből is levehettétek, még mindig irtózatosan jóóó kedvem van! :D:D De nagyoon! :)

Szóval… először is, tegnap megjöttek a többiek. (értsd: 1D, a nővérem, Nicky, Kate, Dora és Luke) Váháá! Reggel korán keltünk Joy barátnémmal, hogy mi is kimehessünk a reptérre. Csak hárman mentünk: én, Joy és anyu. Aztán rájöttünk, hogy a kocsink nem elég arra, hogy mindenkit hazaszállítson, mikor szólt Nicky, hogy az apukája is kijön. Remek. :)

Mikor odaértünk, még nem érkeztek meg, várnunk kellett egy kicsit. Mikor azonban leszállt a gép és ők is előkerültek… azt látnotok kellett volna. Joy és én úgy rohantunk oda hozzájuk és ölelgettük meg sorra mindegyikőjüket, mint akiket már ezer éve nem láttunk. De ez őket nem zavarta. Az utasokat már annál inkább. Mármint csak azokat, akiket fellöktünk a nagy rohanás közben. :)

-Képzeljétek, Joy-nak van barátja!- mondta Joy, miután befejeztük az üdvözölgetést. Van egyáltalán ilyen szó? Kétlem. xD

-A te Kevined vagy az enyém?- nézett rám gyanúsan Loui.

-Louis, ez teljesen egyértelmű. A tied- nevettem.

-Tudtam, hogy megcsal engem!- szipogott.

-Csak vicceltem! Persze, hogy az én Kevinem. Ki másé lenne, ha együtt járunk?!- mondtam, bár tudtam, hogy csak színészkedik. Nem megy neki jól… Még szerencse, hogy jó hangja van. :)

-Tudtam én, hogy sosem hagy el! Apropó, most hol van? Kevin, elhagytál?!- forgolódott.

-El- krákogta(?) elváltoztatott hangon Harry.

-Neee!

-Lou! Még mindig nem vagy jó színész- veregettem meg a vállát. Erre mindenki elnevette magát. Még egy darabig beszélgettünk ehhez hasonló teljesen értelmes dolgokról. Valamint elmeséltük nekik, hogy hogyan jöttem össze Kevinnel, és hogy este randim lesz, elmondtunk nekik mindent Joyról és Tomról. Aztán megérkezett Nicky apukája. Nekik elég nagy autójuk van, 8 személyes, mert Nicky-nek 4 testvére van és egy kutyája. Így pont elfértünk. Velünk jött még Susan és Lou, a másik kocsiban pedig a többi négy fiú, Nicky, Kate, Dora és Luke. Hogy hogy fértek el? Abban még én sem vagyok biztos… De valahogy csak megoldották… xD

Természetesen nem engedtük a többieknek, hogy szállodába menjenek, mert az túl messze lenne tőlünk, így el kellett osztanunk, hogy ki hol alszik. Nos… Louis értelem szerűen Susannel, Liam pedig Nickyvel. Még van egy vendégszobánk egy franciaággyal, ahova Zayn költözött be Doraval, és szegény Lukeot is vinni akarták magukkal, de Joy mondta, hogy ketten náluk is elférnek, így Luke és Niall (Tara nem jött…) odaköltözött hozzá. És már csak Harry és Kate maradtak, akik pedig Nickyékhez költöztek be. Bár nekik nem volt vendégszobájuk, a bátyja már nem otthon lakik, akárcsak Nicky sem, így az ő szobájában volt két hely. :) Bonyolultan, de megoldottuk. Ja, és az együttalvásoknál nem gondolni semmi rosszra. Egyszerűen így volt a legegyszerűbb. Fogalmazás level 10000000. Grat Mimi!

És ez még nem volt semmi. Ugyanis cserébe azért, amiért ők körbevezettek minket Londonban, elvárták, hogy mutassuk meg nekik Chicagót. Természetesen nem mutattunk meg mindent, mert azért arra is gondolni kellett, hogy nekem nemsokára le kell lépnem… A GD-pályát megmutattuk, és természetesen a fiúkat is bemutattuk nekik. Plusz néhány chicagói nevezetességet.

Este ötkor már a gardróbom előtt álltam, és azon tanakodtam, hogy mégis mit vegyek fel, amikor kopogtak.

-Tessék!

-Én vagyok az- dugta be a fejét a nővérem.

-Szia! Mizu?

-Mesélj csak egy kicsit! Mit is csinálsz te ma este?- húzgálta a szemöldökét.

-Majd később, most sietnem kell. Nem segítenél?

-Miben?

-Mit vegyek fel? Tippem sincs.

Ő is odalépett a szekrény mellé és szakértői szemmel kezdte vizslatni azt.

-Ezt ezzel és ezzel- húzott ki, majd nyomott a kezembe egy farmer rövidgatyát, egy fehér ’Hi.’ feliratú felsőt, majd levett egy nyakláncot a polcomról. Még tőle kaptam tavaly a szülinapomra. Egy hangjegyet ábrázolt, és ezt azzal indokolta, hogy szeretek énekelni. Végülis igaz. :) Még felvettem a fekete Conversemet, aztán indultam is, hogy odaérjek a mozihoz. Aha. Indultam volna, de mire elkészültem, már csak öt percem volt, és gyalog kizárt, hogy ilyen rövid idő alatt megtegyem az utat. Gyalog. Mivel anyuék nem tudtak elvinni, nem volt más választásom: vagy gyalog… vagy gördeszka. Egyértelmű. :D

Négy perc alatt értem oda. :D Rekord. Igaz, időben odaértem, de Kevin már ott várt. Először azt hittem, csodálkozni fog, hogy deszkával jöttem, de aztán észrevettem, hogy ő is… :D

Egyébként valami horrort néztünk. Nagyon élveztem. Mondtam már, hogy imádom a horrort? Ha nem, akkor most mondom. Imádom a horrort. Oké, lehet, hogy megártott az a sok popcorn. Sőt, biztos…

Nagyon jól telt az este hátralevő része, sokat beszélgettünk, aztán hazakísért. Ja, nem, alőtte még történt valami. Aha. Megölelt. Ennyi. Kösz. :P

Nem baj, azért reggel vidáman ébredtem. Az egész napot a többiekkel töltöttem. Ezt úgy kell elképzelni, hogy először az 1D-vel: bementünk a koncertterembe, néztük a próbát, stb. Aztán mikor meguntuk, elindultunk a csajokkal járkálni egy kicsit. Ez annyiból állt, hogy elindultunk sétálni, és Kate már az első kávézónál azt mondta, hogy álljunk meg pihenni. Mondtam neki, hogy legalább a következőig menjünk el, az jobb. Nem jött be, hajthatatlan volt: márpedig ő akkor is bemegy oda! Leültünk és kifaggattak a fiúkról minket. Mármint engem és Joyt. Aztán valakinek végre támadt egy értelmes ötlete: Dora. Menjünk el gördeszkázni. Igaz, ez csak az én tetszésemet nyerte el, de így legalább mi ketten nyugodtan leléphettünk, a többiek meg maradtak beszélgetni. Útközben felszedtük Lukeot is, aki éppen videojátékozott(?). Nehogymár ne csináljon semmit, ha már itt van Chicagóban! :D:D Kerestem még két gördeszkát nekik, nem volt nehéz, nekem is volt egy régebbi, meg a nővéremnek is volt egy alig használt: egyszer elhatároztam, hogy megtanítom gördeszkázni. Nem jött össze.

Lementünk a pályára, ahol vajon kik voltak? Természetesen. Jack, Tom éééés Kevin! :):)

Bemutattam őket mostmár rendessen is egymásnak, aztán deszkáztunk egy kicsit. Este indultunk haza, de mi még akkor sem akartunk, csak Joy hívott, hogy  valaami fontos dolgot szeretne mondani. Vagyis mutatni. Na, arra kíváncsi leszek. Elköszöntünk a többiektől, mire ők azt mondták, hogy jönnek velem, látni akarnak, mikor megtudom, mi az a fontos. Végülis kicsit se árultak el ezzel semmit. Várjunk. Van egyáltalán ilyen szókapcsolat? Mindegy. :)

36. rész

Úristeeeen!!

Ahogy a címben is írtam: úristeeen!!! Most komolyan! Én és Kevin?! Ezt még most sem tudom felfogni. Bár ott helyben elég lazán kezeltem, már amennyire ezt lehet lazának nevezni. De amint sikerült feldolgoznom, hogy mi történik körülöttem, tönkrementem. És ez pont akkor történt, mikor én és Jack visszaértünk Joyékhoz, akik még mindig furán néztekk minket.

-Mit kiabált itt ez a félnótás?

-Kevin…- kezdtem, de nem jött össze a befejezés, szám elé kaptam a kezem és seggreültem. Szó szerint.- Te jó ég- mormoltam.

-Kevin elmondta neki, hogy szereti, mire ő is elmondta neki, hogy ő is szereti. Összejöttek, holnap randi, így most mindenki boldog, kivéve engem, mert teljesen kilapultam.

-Ez igaz?- nézett rám Joy. Csak bólintottam, mire felráncigált, és elkezdett visítozva, a kezem fogva ugrálni, ami arra kényszerített, hogy  én is csináljam vele. Nem is tudom, mikor csináltam ilyet utoljára. Ja, megvan. SOHA. :) Valamikor ezt is el kell kezdeni.

-Kösz, hogy kérditek, jól vagyok…- dünnyögött Jack mögöttünk, de annyira nem figyeltünk rá.

-És mikor randiztok?

-Holnap este. Moziba megyünk.

-De nem holnap jönnek haza a többiek?

-Úúú… de, tényleg. Ajj. Azt a két órát megértik. Holnap még úgysem lesz koncert.

-Nem?

-Nem. Szerdán és pénteken.

-Te ezt honnan tudood? Azt hittem én vaagyok a Directioner.

-Te is vagy. Én meg az, aki mindent tud- nevettem.

-Oké. És mit néztek?

-Mikor?

-Hát holnap. Mit néztek a moziban?

-Öhmm… nemm tudom.

-Az előbb még úgy volt, hogy az új filmet- szólt közbe Jack.

-Milyen új filmet?

-Nem tudom- feleltem nevetve.

-Akkor miért mondtad, hogy azt úgyis meg akartad nézni?!

-Azt mondtad?

-Azt mondtam? Oké, nem voltam magamnál. Bocs.

-Akkor azért nem bírtál felfele állni rólam.

-Lehetséges. De az nem baj, azt amúgy is megérdemelted!

-Nem igaz!

-De igaz! Hallgatóztál.

-De nem volt rá szükség, mert már tudtam.

-Ez meg a mássik!

-Te tudtad?- kérdezte egyszerre Joy és Tom.

-Persze. Nem volt nehéz.

-Szólni se lett volna.

-De nemm is lett volna olyan szórakoztató.

-Sziasztok!- integetett messziről Kevin(?).

-Hát te?

-Itthagytam a gördeszkámat- nevetett.

-Ez most komoly? A gördeszkádat a gördeszkapályán hagyod?!

-Haver, nekeed elvette a szerelem az eszed.

-Most erre mit mondjak?!

-Hogy igazam van, mint mindig.

-Miért szálltál le róla?- fordult felém.

-Bocsi, de már nagyon könyörgött- nevettem.

-Héé! Én is itt vagyok!

-Sajnos. Pedig lehetnél alattam is!

-kösz nem. Elég volt azt a pár percet is kibírni. Legközelebb helyeselni fogom a fogyókúrát.

-Én nem! Na, de mostmár tényleg megyek! Sziasztok!- ment el Kevvin.

-De arii!- monddta Joy.

-Lányyok!- sóhajtott Jack.

-Szerintem inkább beszéljünk nálunk. Nélkülük- mutattam a két jómadárra.

-Azt megkösszönnénk- helyeseltek.

-Akkor sziasztok!- intettem, majd elindultam. Aztán kb. kétpercnyi búcsúzkodás után Joy is követett. Háh. Aztán felmentünk hozzánk. Fel a szobámba, hogy anyuék se hallják. Bezártuk az ajtót, megálltunk egymással szzemben, de nem bírtuk sokáig cssendben, elkezdtünk visítozni.

-Hallkabban!- hallatszzott a nappaliból. Egy kicsit visszábbvettünk a hangerőből, aztán teljesen elcsendesedtünk. Végül és végignyyúltam az ágyamon, Joy pedig leült a földre törökülésben.

-És mit veszel fel?

-Erre még nem is gondoltam.

-Keressünk valamit.

Oké. Tudni kell, hogy nálunk ez annyiból állt, hogy feltúrtam az  egész szekrényemet, mindent kihajigáltam Joynak, aki mondta, hogy jó vagy nem, az esetek 100%-ában nem, onnann pedig a földre landolt. A keresgélés végére egész szép kis halom jött össze a szoba közepén.

-Oké, most vissza- jelentettem ki kelletlenül.

-Vissza- sóhajtott fel Joy.

Miközben pakoltuk vissza a ruhát, egyszer csak felkiáltott.

-Ez az!- tartott  fel egy kék atlétát.- Ezt felvehetnéd egy rövidgatyával.

-Erre az előbb még azt mondtad, hogy kizárt.

-De figyelj. Közben eszembe jutott  valami.

-És mi?

-Hogy ezz egész jól nézne ki egy rövidgatyával és tornacsukával.

-Most hogy mondod, tényleg. Na, de mostmár tényleg pakoljunk el, mert reggel jönnek!

-Már alig várom!

-De sajna csak egy hétig lesznek itt.

-utána meg ki tudja meddig nem látjuk őket.

-Ja.

Miután vissszapakoltunk, még Joy egy kicsit kiokított az eelső randiról. de csak ezeket a szokásos dolgokat mondta. Tudjátok. :) Aztán megbeszéltük, hogy ottalszik nálunk, így reggel majd egyutt megyünk ki a többiek elé a reptérre. Aztán este 10-kor az is eszünkbe jutott, hogy felhívjuk Joy szüleit. Na jó, nem, ők hívtak minket (már vagy húszezredszer), hogy Joy még mindig nálunk van-e, és  hogy nincs-e kedve hazamenni valamikor… Hupsz! :D

Ez most egy kicsit rövidebb rész lett, de még ma hozom a kövit! :):)

35. rész

Ez most komoly?!

-Ezt komolyan mondtad?- kérdezte.

-A lehettő legkomolyabban. És ez azóta így vaan, hogy megláttalak- tettem hozzá.

-A helyzet az, hogy én is hasonlóképpen vagyok vele. Valamiért fuura volt, mikor először találkoztunk, vagyis na… nem tudom…

-Értem- legyintettem.

-Oké… szóval fura volt és utána elkezdtem kérdezősködni rólad a többiektől. De csak  finoman.

-Így nem vették észre, hogy…

-Tetszel nekem.

-Igen azt… Velem is így volt…  Csak arról joy-nak rögtön elmondtam mindent… aztán Jack is rájött, igaz?- fordultam a bokor felé.

-igen- lépett elő vigyorogva.- Bocs, de láttuk, ahogy Kevin elrohan, és utánatok jöttem.

-És mennyit  hallottál?

-Szerelmet vallottaatok egymásnak- röhögött.

-Hahaa. Nagyon vicces vagy! De…- gondolkoztam. Valami nem stimmel.- Ha  csak azután jöttél, hogy Kevin elindult, akkor nem is hallhattad az elejét. Az enyémnek is max a vé… Teee! De mocsok vagy! Mért nem szóltál??- vágtam oldalbaa.

-Mi van? Miért vagyok mindig ennyire lemaradva?

-Ez a mocsok tudta, hogy tetszel nekem, és hogy… tet… tet… szóval azt.

-Hogy tetszel?

-Először is: áúú! Másodszor: igen, tudtam. Nem vagyok én olyan hülye mint ti… azt hiszitek- egészítette ki, mert látta, hogy készülök meegint  oldalba vágni.

-És mért nem szóltál?

-Mert jó volt nézni titeket!- nevetett.

-Na várj, most kapsz!- kezdtem el kergetni.- Gyere segííts!- fordultam Kevinhez, akinek nem kellett kétszer mondani, már velem együtt kergette Jacket. Ahogy elhaladtunk Joyék ellőtt, elkezdett kiabálni:

-Két szerelmes pár, mindig együtt jár!- Aztán visszafele- és most nem rólatok beszélek!- mutatott Joyékra, akik kérdőn néztek.

-Na várj, elkaplak én még!- szaladtam utána, de mielőtt sikerült volna nyakoncsípnem, még odakiáltott a többieknek:

-Mimi és Kevin járnak!- aztán nem kiabált többet, mert ráugrottam, és azzal a lendülettel el is estünk. Ő a földön feküdt, én meg ráültem.

-Szállj már le! Nem kapok levegőt!

-A fejedre is ülhetek.

-Inkább maradj. És meddig szándékozol rajtam pihentetni…

-Ki ne mondd!

-Jól van na! De meddig?

-Amíg el nem fáradokk.

-Az ülésben?!

-Igazad van. Akkor amíg meg nem unom.

-Egy tízes skálán mennyire vagy türelmes?

-Az attól függ. Ha másokat kell agyon nyomni, 11- vigyorogtam büszkén. Ekkor odaért Kevin is.

-Kevin, nem szednéd le rólam a barátnődet?

-Még nem vagyok az.

-Mikor leszel?

-Nem tudom.

-Akkor Kevin, nem szednéd le rólam a kismajmodat?

-Héé! Rúgni is tudok!

-Bocsánat, ezt a tüneményt. Ezt a súlyos tüneményt.

-Mintha nem te beszéltél volna le a fogyiról.

-Mintha akkor még nem tudtam volna, hogy a síromra az  lesz írva, hogy kilapult Mimi alatt. Kevvin, szólj már neki.

-Dehogy szólok, hagyjál már. Jól teszi.

-Látod?! Én csak a legjobbat akarom ne… magamnak.

-És nem akartok akkor megbeszélni valami randit vagy mit tudom én?!

-De, miért ne? Holnap 6-kor elmegyünk megnézni az új filmet?- kérdezte Kevin.

-De. Úgyis meg akartam nézni.

-Akkor ezt megbeszéltük- bólintott, majd hozzátette- Most mennem kell, de majd még később találkozunk!

-Mi?? Itt hagysz? És ennyi volt? Még mindig nem akarsz rólam leszállni?

-Hááát… mit tanultál az esetből?

-Hogy veled senki ne kezdjen, meert ráülsz és kilapítod.

-Héé!

-Miért? Igaz!

-:P. És még?

-Legközelebb szólok- foorgatta a szemét.

-Azért- helyeseltem.

-Akkor nem szállsz le?

-Ja, de bocsi- nevettem és álltam fel.

-Ennyi?

-Mi ennyi?

-Kevinnel ennyi volt?

-Igen. Miért?

-Háát.. ti tényleg összeilletek.

34. rész

Juuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuj *-* ♥ ♥ ♥(augusztus 7.)

Rendben, akkor most ugrottam egy kicsit, hogy ne kelljen mindent annyira szétszedni, de nyugi, csak egy hetet. És ez, ha úgy vesszük, nem is volt olyan zsúfolt hét, nem maradtatok le szinte semmiről. És ezt úgy képzeljétek el, ahogy van. Minden megy a régi kerékvágásban. Pont, mint mielőtt elmentünk, azzal a kis különbséggel, hogy most már Joy is állandóan velünk lóg a GD-pályán, mert Tommal járnak. Mondhatni, felüdülő érzés őket figyelni egész álló nap. Komolyan mondom, rosszabbak, mint Londonban mind a négy (öt??) pár együttvéve. Állandóan foogják egymás kezét, egymást ölelgetik, megvolt az ’első csók’, aminek hál’ istennek mind a szemtanúi voltunk… Néha már komolyan rosszul vagyok tőlük. Olyan nyálasak! :P

Jackkel ugyanaz a helyzet, mint eddig volt, jófej, haver, mindenre lepacsizik, együtt fújog velem és Kevinnel, mikor Joyék ölelgetik egymást, még mindig jól deszkázik, sőt, míg odavoltunk, megtanult egy csomó új trükköt, így kezd felzárkózni. Bele kell húznom! :) Ja, és a legfontosabbat majdnem kihagytam… még mindig szeret hallgatózni. Engem mondjuk annyira nem zavar, mikor hallja, mit beszélünk Joyval, mert amit mondok, azt úgy is tudja ő is. Azt pedig egyenesen imádom, mikor a többieket hallgatja ki nekem. Őt sosem veszik észre a többiek, csak én. Egyszer Tom megpróbálta, amit én szoktam, hogy már előjöhet, de ő ott maradt csendesen, és Tom elhitte, hogy tényleg nincs ott. Ahelyett, hogy megnézzte volna. Engem viszont tuti, hogy észrevennének. Ismertek. Úgy sem bírnék nem beleszólni. Az túl nehéz. Ezért jó, hogy ott van nekem Jacko. Majd egyszer elénekelem neki a Merci dalát! Tudjátok, Merci, hogy vagy nekem! :)

Aztán ott van a mi drága, édes, jóságos Kevinünk. Akit körülbelül két percenként küldenék el a pokolba, de még ezt sem tudom megtenni. NA. Vele nincs semmi. Nem szól semmit, nem csinál semmit, csak csendben vár. Legalább azt tudnám, mire! De nem tudom, mert nem mondja el. Miért is mondaná. Úgy túl egyszerű lenne, nem. Ha valamit tudni akarsz, szenvedj meg érte. Legalábbis az én esetemben ez így működik. A tietekben nem? Ajj. Néha annyira bosszant ez a fiú. Titeket nem? Annyira nem, mint engem, gondolom. De akkor is! Hogy képzeli ezt?! És a mai?! oké,  ez furrán fog hangzani, de nézzétek el… Tehát, ma végre hozzám szólt. Nem úgy értem, hogy eddig egyáltalán nem beszéltünk, sőt, beszéltünk, csak nem kettesben. És most igen. És nem is a véletlennek köszönhetően, ugyanis társaságunk a kezdetekben még 5 emberből állt. Aztán Valaki felsóhajtott. Aztán valaki felment egyedül a GD-pályára, amíg mi négyen oldalt ültünk. Ez a valaki egy kiicsit gurigázott a gördeszkájával, majd mintha csak megunta volna, visszajött hozzánk, ledobta a GD-jét, aztán nem leült, hanem odalépett hozzám.

-Mimi, beszélhetnénk egy kicsit?

-Öhhmm… Kevin, itt vagyok, mondd nyugodtan!

-Négyszemközt.

-Biztos?- kérdeztem bambán.

-Igen.

-Biztos?- erre már csak bólintott, mire nagy nehezen felálltam, és elindultam utána. Menet közben még gyorsan visszanéztem, és csúnyán néztem Jackre, aki már készülődött felállni, hogy maradjon ott. Csak morgott egyet, és valami olyasmit mormolt, hogy ez így nem ér, aztán visszaült. Mikor már elég messze voltunk a többiektől, Kevin hirtelen megállt és megperdült a tengelye körül. Olyan hirtelen tette, hogy még meg is ijedtem.

-Mit szerettél volna mondani?- kérdeztem.

-Tulajdonképpen kérdezni szeretnék valaamit.

-És mit?

-Haragszol?

-Miért haragudnék?

-Bármiért. Haragszol?

-Igen. Haragszok, mert ilyen hülyeségeket beszélsz. Méghogy haragudni. Mi a francért haragudnék én rád?! Neked elment az eszed?!

-Például Kate miatt.

-Kate miatt miért haragudnék?

-Nem tudom. Mert nem szóltam. Vagy azért, amit hétfőn mondtam. Vagy valami másért.

-Nem haragszok. Eszem ágában sincs haragudni. De bökd már ki! Mire akarsz kilyukadni?- oké, kicsit talán összezavarodtam, ami tényleg nem gyakran történik meg velem, de mentségemre szóljon, hogy Róla van szó! Ilyenkor mindig összezavarodok, és vagy nem tudok gondolkozni, vagy sokkot kapok és nem tudok gondolkozni. Ezesetben eddig csak az első. Eddig.

-Emlékszel, hogy azt mondtad nekem, kérdezzem meg attól a bizonyos személytől, hogy haragszik-e?  Tudod, szintén hétfőn.

-Igen. És?

-Megkérdeztem.

-És?

-Mi és?

-Mit mondott?

-Öhmm… Mimi… Biztos jól érzed magad?

-Én persze! De mondd már, mit mondott!

-Mimi?

-Kevin?!

-Mimi… Tuti jól vagy? Nem értelek.

-Én sem értelek téged! Először itt azt kérdezgeted tőlem, hogy…- aztán megütött a felismerés. de már késő volt.

-Szeretlek- mondta ki halkan, majd megfordult, és elindult. Nem tudom hová, csak úgy elindult. Én meg utána.

Alig bírtam utolérni, de végül sikerült. Melléértem, és együtt folytattuk tovább némán a gyaloglást, bár még mindig nem tudtam, hova. Azon agyaltam, hogy ő most mondta ki, amit én már nyár eleje ótta nem merek. Ezzel mennyire megkönnyítette a dolgomat! Jobban, mint gondooljátok.

-Én is.

-Mi te is?

-Szeretlek- és ahogy ezt kimondtam, megállt és szembefordult velem.

33. rész

Egy bizonytalan mese biztos része (igen, még mindig augusztus 1. erre most mit mondjak?! hosszú egy nap volt…)

-Igen?

-Az most nem lényeg, hogy miről? Van olyan lány, aki tetszik neked? Már semmi? És most a végén már senki nem biztos semmiben? Nem mondhatom meg? Te jó ég Joy! Mikor is szándékoztál szólni?!

-Rájöttél?

-Áh, nem! Szerinted?! Azt hitted titokban tudjátok tartani?

-Reméltem.

-Hányan tudják rajtam kívül?

-Tom.

-Remek!

-Bocsi, csak na. Nem akartam. Vagyis. Áh.

-Nem baj- mosolyogtam.- Várjunk csak! Akkor ezért nem akartál összejönni Lukekal!- nevettem el magam.

-Igen.

-Oké, de mikor és hol és hogy? Ugye azon a bizonyos „az most nem lényeg, hogy miről” megbeszélésen?!

-Igen.

-És mégis hogy?!

-Nem tudom. Csak úgy.

-Mi az, hogy nem tudod?!

-Nem tudom és kész. Nincs ezen mit magyarázni. Csak valahogy megtörtént.

-Ajj! Veled sem lehet semmire se menni! Na gyere, akkor menjünk vissza, ne várassuk meg megint őket! Jack, te is jöhetsz!- szóltam, mire a kis kotnyeles előbújt a bokor mögül.

-De honnan tudtad már megint, hogy itt vagyok?!

-Nem kell hozzá nagy tudás, elég az, hogy ismerlek. Meg jó a fülem. De várjunk csak! Te nem voltál ott, mikor ez volt?

-Nem.

-Akkor ment ki popcornt csinálni.

-Ez akkor történt? Jó gyorsak voltatok- csodálkozott.

-Egy fél óráig odavoltál.

-Aztán mire visszaértem, te már sehol sem voltál.

-Mert meguntam a várakozást!

-Tom meg egy árva szót sem szólt!

-Hahó, én is itt vagyok!- szóltam közbe.

-Oké, akkor menjünk be.

Mikor beértünk, Tom és Kevin a kanapén ülve vártak minket.

-Mostmár valaki tényleg megmondhatná, hogy ilyenkor hova tűntök!

-Megbeszélés- vágtam rá.

-És mi miért maradunk ki?!

-Mert titeket beszélünk ki!- mondta nyugodtan Jack, mire mindketten elröhögték magukat.- Héé! Most mi van?! Ezt komolyan mondtam! Ezek ketten elkezdenek tárgyalni, én meg addig hallgatózok, amíg Mimi észre nem vesz.

-Nem addig, amíg észre nem vesz, hanem addig, ameddig nem látja úgy, hogy eleget hallottál- mondtam, mire még jobban röhögtek a fiúk. Aztán mi is beszálltunk. Mert miért ne?! :)

Még egy kicsit Activity-ztünk, amikor felállt Kevin, és mondta, hogy ő menne.

-Várj, kikísérlek!-ugrottam fel én is. Mikor kiértünk a kapuba, odafordult hozzám.

-Mimi…

-Igen?

-Áhh.. semmi…- indult el.

-Várj! Mondd el nyugodtan.

-Emlékszel, hogy a múltkor veled beszéltem, hogy tetszik Kate? És hogy utána jártunk?

-Igen.

-Nem volt igaz.

-Mi? Akkor miért?!

-Kíváncsi voltam valaki véleményére.

-És jól szórakoztál közben?

-Nem. Most meg hülyének érzem magam. És biztos vagyok benne, hogy akinek a véleményére tényleg kíváncsi vagyok, aki számít, az most haragszik rám.

-Nem tudhatod. Kérdezd meg!

-Később. Azért köszi. Szia!

Hát, ennyit a mai napról. Végülis csak három részre szedtem szét. Nem gond! :)

32. rész

Az úgy volt, hogy… (még mindig augusztus 1.)

-Csak mondd már!

-Oké. Az úgy volt, hogy.. háát… na… tudod… várj! Úgy könnyebb lesz, ha nem mondok neveket, csak mesélek egy történetet. És úgy végülis te fogod tudni, hogy miről van szó, én meg nem árulok el egy titkot sem, csak mondok egy mesét! Oké. Szóval. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú és egy lány.

-Ezek vagyunk én meg Tom?- szóltam közbe.

-Igen! Vagyis nem! Vagyis na! Ne szólj már bele! Szóval. Ők legjobb haverok. Meg van még egy haveruk. Az egyik fiúnak tetszik a lány, de a lány nem tudja. A másik fiú pedig tudja ezt. Aztán jön a 3. fiú. A lánynak megtetszik a harmadik fiú. De ezt az a fiú nem veszi észre, akinek tetszik a lány, csak az, aki tudja, hogy a másik fiúnak tetszik a lány. Aztán az egyik fiú nővérével összejön a 3. fiú, de nemsokkal ezután szakítanak is, mert rájönnek, hogy ez egy hülyeség volt, mert a fiúnak más tetszik, csak a figyelmét akarta elterelni. És most a végén már senki nem biztos semmiben. Tudtad követni?

-Nem- ráztam meg a fejem. Pedig értettem. Csak a végén nem, hogy ki miben nem biztos. De így mostmár legalább tudom, hogy Kevinnél egy hajszálnyi esélyem sincs. Meg tudom Tom sztoriját is.

-Nem baj. Majd megérted. És ebben tudod, mi a legfurább? Hogy Tom tetszik az egyik lánynak, de ezt ő nem tudja. Semmit sem tud! Olyan vak meg süket mint te!

-Kösz. És ki az a lány?

-Azt nem mondhatom meg!- sütötte le a szemét.

-Te jó ég! Neked tetszik Tom!- kaptam a szám elé a kezem.

-De ne mondd el neki!

-Miért ne?

-Amiért Kevinnek sem szólunk.

-Jól van. De most várj egy picit!- indultam el az ajtó felé.

-Hova mész?

-Sss…

Kinyitottam az ajtót, és ki esett be rajta?! Na vajon ki?! Persze, hogy Jack. Egyértelmű volt, hogy jön. Tudom, hogy tud mindenről, és ebből sem valószínű, hogy ki akar maradni, aztán még ott van az, hogy hallottam, hogy valaki áll az ajtóban, mikor hozzáért ahhoz, és tudtam, hogy nem anyuék azok, és hármójuk közül is egyértelműen csak ő lehetett.

-Szia Jackó! Mi újság?- kérdeztem „kedvesen”.

-Hát, hogy így kérded, egy kicsit fáj a kezem, mintha valamikor ráestem volna. Nem is értem…- nevetett.

-Te nem hallottad még, hogy nem szép dolog hallgatózni?

-Te meg nem hallottad még, hogy nem szép dolog sugdolózni?

-Nem sugdolóztunk, csak feljöttünk beszélgetni.

-Mi meg ott várunk titeket lent.

-Akkor várjatok. Amúgy már megyünk. Ja! És te nem hallottál semmit!- állapítottam meg.

-Dehogy! Én nem tudok semmiről, nem hallok semmit és látni sem látok. Ja, meg persze röhögni sem röhögök a kínlódásaitokon- nevette el magát.

-Hé! Ez nem szép dolog! Inkább segítenél!

-Hidd el, próbálok, de rajtatok nem lehet.

Oké, mostmár nagyon idegesítenek, de remélem, hamar kiderül, mire gondolnak, mert elárulni biztos nem fogják, és irtó kíváncsi vagyok. És már hozzászoktam, hogy általában mindig mindenről tudok.

Mire leértünk, már nem volt senki a nappaliban, ezért azt hittük, hogy elmentek. Aha. Persze. Vagy nem. Tom a kanapé mögül ugrott elő és kapta el Joyt, Kevin pedig a konyhából szaladt be és kapott el. Juhú! Jack meg kiröhögött. Tehát ő is benne volt! Na, várjatok, ezt még visszakapjátok! Amint sikerült kiszabadulnom Kevin és Jack, aki időközben beállt segíteni, mert túl erős voltam, szorításából, elszaladtam, és elbújtam. A mosókonyhában. Aztán lépteket hallottam, és egy mondatot: „Nézzük meg a mosókonyhában!” Hát én meg mi mást tehettem volna, elbújtam a sarokba, és magamra borítottam egy kosárnyi szennyest. Profi vagyok bújócskában… :)

Mikor bejöttek, nem találtak, aztán mikor indultak kifelé, előbújtam és hirtelen a nyakukba ugrottam. Annyira váratlanul érte őket (vagy olyan hájas vagyok), hogy hasra vágódtak, én meg rájuk. Jól nézhettünk ki. Aztán eszembe jutott, hogy Joyék nem jöttek utánunk, hanem ketten maradtak. Aztán a mese. Meg az, hogy senki sem biztos semmiben. Hát persze! Hogy ez eddig miért nem esett le!

-Fiúk, bocsi, egy kicsit ki kell mennem!- álltam fel.- Joy! Ide hozzám!- üvöltöttem.

-Igen?