42. rész
MIVAAAAN??

-Tehát akkor most lássuk, ki az a szerencsés, aki együtt énekelhet a világsztárral. És a győztes nem más, mint Michelle...
-Nem hiszem eeeel!!- ugráltam közben.
-...Black. Gratulálunk!
-Miiiiiii???? Neeeeeeeee! Ez nem lehet igaaaaaz!- szinte összeestem.- Ilyen nincs! Ez is csak velem történhet meg!
-Oh. Elnézést kérek. Rossz nevet mondtam. És a győztes nem más, mint Michelle Brown- nevetett a bemondó.- A szín legalább stimmelt.
-Mii?- kaptam fel a fejem.
-Te nyertél!- rázott meg Joy.
-Váááááááááááááááááááá! Úristeeeeeeeeen! Énekelni fogok Avril-lel!- kiabáltam. Ha lehet, akkor a következő kb. 2 órát nem írom le, legyen elég annyi, hogy a szomszéd hívni akarta az állatvédőket, hogy kínozzuk a kutyánkat... :)
Közben a többiek is hívtak telefonon vagy személyesen átjöttek gratulálni. Annyira, de annyira, de annyira örültem, hogy a többieket már szinte az őrületbe kergettem vele. De akkor is! Énekelni fogok a kedvenc énekesnőmmel!
Később megnéztem az e-maileimet, és kaptam egyet Avril menedzserétől, hogy mikor és hol lesz próba, mikor találkozunk, mikor lesz megbeszélés(?) stb. Ezek után csodálkoztok, hogy ezt az egészet csak két nap alatt sikerült felfognom? És még én csodálkoztam, hogy Joy mennyire odavan az 1D-ért... : )
Nem is baj. Legalább felkészültem lelkileg is, és remélhetőleg nem fogok összeesni, mikor meglátom Avril-t. Remélhetőleg.

(augusztus 20.)

Az első próba.
Egyébként hogy az elmúlt majdnem egy teljes hétből ne maradjon ki semmi, írok egy rövid kis összegzést.
Nem történt semmi izgalmas, csak minden nap lejártunk a srácokkal deszkázni, Kevinnel kétszer elmentünk fagyizni és egyszer kutyát sétáltatni. Bár fogalmam sincsen, honnan szedett kutyát... Jennyvel is nagyon sokat beszélgettem. Mindent elmeséltünk neki Joy-val Londonról és az 1D-ről, és ő is mindent elmesélt NY-ról. Beszéltem a londoniakkal is. Mindenki gratulált, de sajnos egyikőjük sem tud majd eljönni, mert a fiúknak még mindig tart a turné, a lányoknak meg már suli lesz.
Röviden ennyi lenne, de most térjünk át a mai napra. Ahogy azt már írtam, ma volt az első próba. Én persze rögtön azt hittem, hogy Avril is itt lesz, de tévedtem... Csak egy énektanár volt. Már 15-én megkaptam egy dallistát, nem sok szám van rajta, kb. 10. Ezeket a számokat dolgozták át úgy, hogy ketten énekeljék el: én és Avril. A dalokat mára meg kellett tanulnom, ami nem volt olyan nagy dolog, mert már ismertem őket, legtöbbjüknek pedig már a szövegét is kívülről fújtam. És ahogy ez ma kiderült, mivel nincs itt Avril (még nem tudott ide utazni, mert valami dolga van, de majd 25-én megérkezik) most még csak a beosztást kapom meg, hogy mikor kell nekem, Avrilnak vagy éppen mindkettőnknek énekelnie. A mai próba azzal telt, hogy az énektanár ezeket a lapokat mutatta meg és magyarázott el mindent, ami rajta van. És aztán közölte, hogy mától az előadásig minden nap próba. 25.-ig Avril nélkül, aztán 26-, 27-,28-án Avril-lel, majd lesz egy 30.-i főpróba. És a 29.-t megkaptuk szünetnek. Milyen nagylelkűek. Komolyan mondom, mintha csak iskolában lennék, mindenhez kaptam órarendet időpontokkal és helyszínekkel, van egy csomó 'házim' meg ilyenek. Egy biztos. Ez az egész keményebb lesz, mint vártam. De nem baj, kibírom. Megéri. Bőven megéri.

(augusztus 25.)

Nem mondom, kemény öt nap áll mögöttem, de feledteti, hogy ma végre találkoztunk. De most a legelejéről.
21-, 22-, 23-án még csak én énekeltem a dalokat, és azon javítgatott a tanár, aztán végül 24-én úgy döntött, hogy ideje lenne elkezdeni a dalokat duettben is elkezdeni gyakorolni. Tehát onnantól kezdve vele énekeltem. Elég könnyen ment, hamar megjegyeztem, hogy mikor kell bekapcsolódnom vagy elhallgatnom. 25-én már elég jól ment, de akkor hál' istennek csak délelőtt volt próba, mert Avril gépe 1-kor szállt le. Nagyon izgultam, alig vártam, hogy végre találkozzak vele. Nagyon sokan jöttek ki a reptérre, mármint rajongók, de őket nem engedték oda. Csak engem, mert velem énekelt. Amint leszállt a gépről, odajött hozzám és az énektanárhoz.
-Szia! Ugye te vagy Michelle Brown?
-Igen, én vagyok- jó, hülyén hangzik, de ott, abban a helyzetben hirtelen csak ennyit sikerült kinyögnöm.
-És hogy szólíthatlak?
-Miminek. Mindenki így hív.
-Rendben, Mimi. Nincs kedved eljönni velem megnézni a hotelszobámat, ahol lakni fogok, míg itt leszek Chicagóban?
-De, pe...- kezdtem, de a menedzser közbeszólt.
-Nem lehet, Avril-nek pihennie kell, és most nem ér rá kisgyermekekkel foglalkozni.
-Dehogynem. Ugyan, ne is figyelj rá! Na, elkísérsz?
-Ha nem baj...
-Dehogyis! Na, gyere!- mosolygott.
Természetesen a környék legjobb szállodájában szállt meg, ahol a fiúk is akartak, de nem engedtük nekik. Most Avrillel egy kicsit más a helyzet, mert például az ő barátja nem a bátyám vagy ilyenek... :)
Gyönyörű volt a szobája, vagyis inkább lakosztály... Hófehér falak, hatalmas franciaágy, egy egész falat elfoglaló szekrénysor... húú. Miután megérkeztünk, és felhordták a bőröndjeit (volt egy pár..) mindenkit kiküldött, így csak ketten maradtunk. Elkezdett kérdezősködni, hogy merre lakok, mióta éneklek, megkérdezte, mi a hobbim stb. A gördeszkázásért ő is odavolt. Elég sokáig beszélgettünk rólam, aztán áttértünk a fellépésre. Megmutattam neki, hogy milyen órarendeket kaptunk, aztán mondta, hogy már ő is átnézte a dalok ezen fajta feldolgozását. Aztán megkérdezte, hogy melyik a kedvenc számom ezek közül.
-Skater boi.
-És már tudod a szövegét?
-Persze.
-Elénekeljük?
-Igeeeen!
-He was a boy...
-She was a girl...