33. rész

Egy bizonytalan mese biztos része (igen, még mindig augusztus 1. erre most mit mondjak?! hosszú egy nap volt…)

-Igen?

-Az most nem lényeg, hogy miről? Van olyan lány, aki tetszik neked? Már semmi? És most a végén már senki nem biztos semmiben? Nem mondhatom meg? Te jó ég Joy! Mikor is szándékoztál szólni?!

-Rájöttél?

-Áh, nem! Szerinted?! Azt hitted titokban tudjátok tartani?

-Reméltem.

-Hányan tudják rajtam kívül?

-Tom.

-Remek!

-Bocsi, csak na. Nem akartam. Vagyis. Áh.

-Nem baj- mosolyogtam.- Várjunk csak! Akkor ezért nem akartál összejönni Lukekal!- nevettem el magam.

-Igen.

-Oké, de mikor és hol és hogy? Ugye azon a bizonyos „az most nem lényeg, hogy miről” megbeszélésen?!

-Igen.

-És mégis hogy?!

-Nem tudom. Csak úgy.

-Mi az, hogy nem tudod?!

-Nem tudom és kész. Nincs ezen mit magyarázni. Csak valahogy megtörtént.

-Ajj! Veled sem lehet semmire se menni! Na gyere, akkor menjünk vissza, ne várassuk meg megint őket! Jack, te is jöhetsz!- szóltam, mire a kis kotnyeles előbújt a bokor mögül.

-De honnan tudtad már megint, hogy itt vagyok?!

-Nem kell hozzá nagy tudás, elég az, hogy ismerlek. Meg jó a fülem. De várjunk csak! Te nem voltál ott, mikor ez volt?

-Nem.

-Akkor ment ki popcornt csinálni.

-Ez akkor történt? Jó gyorsak voltatok- csodálkozott.

-Egy fél óráig odavoltál.

-Aztán mire visszaértem, te már sehol sem voltál.

-Mert meguntam a várakozást!

-Tom meg egy árva szót sem szólt!

-Hahó, én is itt vagyok!- szóltam közbe.

-Oké, akkor menjünk be.

Mikor beértünk, Tom és Kevin a kanapén ülve vártak minket.

-Mostmár valaki tényleg megmondhatná, hogy ilyenkor hova tűntök!

-Megbeszélés- vágtam rá.

-És mi miért maradunk ki?!

-Mert titeket beszélünk ki!- mondta nyugodtan Jack, mire mindketten elröhögték magukat.- Héé! Most mi van?! Ezt komolyan mondtam! Ezek ketten elkezdenek tárgyalni, én meg addig hallgatózok, amíg Mimi észre nem vesz.

-Nem addig, amíg észre nem vesz, hanem addig, ameddig nem látja úgy, hogy eleget hallottál- mondtam, mire még jobban röhögtek a fiúk. Aztán mi is beszálltunk. Mert miért ne?! :)

Még egy kicsit Activity-ztünk, amikor felállt Kevin, és mondta, hogy ő menne.

-Várj, kikísérlek!-ugrottam fel én is. Mikor kiértünk a kapuba, odafordult hozzám.

-Mimi…

-Igen?

-Áhh.. semmi…- indult el.

-Várj! Mondd el nyugodtan.

-Emlékszel, hogy a múltkor veled beszéltem, hogy tetszik Kate? És hogy utána jártunk?

-Igen.

-Nem volt igaz.

-Mi? Akkor miért?!

-Kíváncsi voltam valaki véleményére.

-És jól szórakoztál közben?

-Nem. Most meg hülyének érzem magam. És biztos vagyok benne, hogy akinek a véleményére tényleg kíváncsi vagyok, aki számít, az most haragszik rám.

-Nem tudhatod. Kérdezd meg!

-Később. Azért köszi. Szia!

Hát, ennyit a mai napról. Végülis csak három részre szedtem szét. Nem gond! :)

32. rész

Az úgy volt, hogy… (még mindig augusztus 1.)

-Csak mondd már!

-Oké. Az úgy volt, hogy.. háát… na… tudod… várj! Úgy könnyebb lesz, ha nem mondok neveket, csak mesélek egy történetet. És úgy végülis te fogod tudni, hogy miről van szó, én meg nem árulok el egy titkot sem, csak mondok egy mesét! Oké. Szóval. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú és egy lány.

-Ezek vagyunk én meg Tom?- szóltam közbe.

-Igen! Vagyis nem! Vagyis na! Ne szólj már bele! Szóval. Ők legjobb haverok. Meg van még egy haveruk. Az egyik fiúnak tetszik a lány, de a lány nem tudja. A másik fiú pedig tudja ezt. Aztán jön a 3. fiú. A lánynak megtetszik a harmadik fiú. De ezt az a fiú nem veszi észre, akinek tetszik a lány, csak az, aki tudja, hogy a másik fiúnak tetszik a lány. Aztán az egyik fiú nővérével összejön a 3. fiú, de nemsokkal ezután szakítanak is, mert rájönnek, hogy ez egy hülyeség volt, mert a fiúnak más tetszik, csak a figyelmét akarta elterelni. És most a végén már senki nem biztos semmiben. Tudtad követni?

-Nem- ráztam meg a fejem. Pedig értettem. Csak a végén nem, hogy ki miben nem biztos. De így mostmár legalább tudom, hogy Kevinnél egy hajszálnyi esélyem sincs. Meg tudom Tom sztoriját is.

-Nem baj. Majd megérted. És ebben tudod, mi a legfurább? Hogy Tom tetszik az egyik lánynak, de ezt ő nem tudja. Semmit sem tud! Olyan vak meg süket mint te!

-Kösz. És ki az a lány?

-Azt nem mondhatom meg!- sütötte le a szemét.

-Te jó ég! Neked tetszik Tom!- kaptam a szám elé a kezem.

-De ne mondd el neki!

-Miért ne?

-Amiért Kevinnek sem szólunk.

-Jól van. De most várj egy picit!- indultam el az ajtó felé.

-Hova mész?

-Sss…

Kinyitottam az ajtót, és ki esett be rajta?! Na vajon ki?! Persze, hogy Jack. Egyértelmű volt, hogy jön. Tudom, hogy tud mindenről, és ebből sem valószínű, hogy ki akar maradni, aztán még ott van az, hogy hallottam, hogy valaki áll az ajtóban, mikor hozzáért ahhoz, és tudtam, hogy nem anyuék azok, és hármójuk közül is egyértelműen csak ő lehetett.

-Szia Jackó! Mi újság?- kérdeztem „kedvesen”.

-Hát, hogy így kérded, egy kicsit fáj a kezem, mintha valamikor ráestem volna. Nem is értem…- nevetett.

-Te nem hallottad még, hogy nem szép dolog hallgatózni?

-Te meg nem hallottad még, hogy nem szép dolog sugdolózni?

-Nem sugdolóztunk, csak feljöttünk beszélgetni.

-Mi meg ott várunk titeket lent.

-Akkor várjatok. Amúgy már megyünk. Ja! És te nem hallottál semmit!- állapítottam meg.

-Dehogy! Én nem tudok semmiről, nem hallok semmit és látni sem látok. Ja, meg persze röhögni sem röhögök a kínlódásaitokon- nevette el magát.

-Hé! Ez nem szép dolog! Inkább segítenél!

-Hidd el, próbálok, de rajtatok nem lehet.

Oké, mostmár nagyon idegesítenek, de remélem, hamar kiderül, mire gondolnak, mert elárulni biztos nem fogják, és irtó kíváncsi vagyok. És már hozzászoktam, hogy általában mindig mindenről tudok.

Mire leértünk, már nem volt senki a nappaliban, ezért azt hittük, hogy elmentek. Aha. Persze. Vagy nem. Tom a kanapé mögül ugrott elő és kapta el Joyt, Kevin pedig a konyhából szaladt be és kapott el. Juhú! Jack meg kiröhögött. Tehát ő is benne volt! Na, várjatok, ezt még visszakapjátok! Amint sikerült kiszabadulnom Kevin és Jack, aki időközben beállt segíteni, mert túl erős voltam, szorításából, elszaladtam, és elbújtam. A mosókonyhában. Aztán lépteket hallottam, és egy mondatot: „Nézzük meg a mosókonyhában!” Hát én meg mi mást tehettem volna, elbújtam a sarokba, és magamra borítottam egy kosárnyi szennyest. Profi vagyok bújócskában… :)

Mikor bejöttek, nem találtak, aztán mikor indultak kifelé, előbújtam és hirtelen a nyakukba ugrottam. Annyira váratlanul érte őket (vagy olyan hájas vagyok), hogy hasra vágódtak, én meg rájuk. Jól nézhettünk ki. Aztán eszembe jutott, hogy Joyék nem jöttek utánunk, hanem ketten maradtak. Aztán a mese. Meg az, hogy senki sem biztos semmiben. Hát persze! Hogy ez eddig miért nem esett le!

-Fiúk, bocsi, egy kicsit ki kell mennem!- álltam fel.- Joy! Ide hozzám!- üvöltöttem.

-Igen?

31. rész

Újra itthon (augusztus 1.)

Amikor megérkeztünk és leszálltunk a gépről, anyuék vártak a reptéren. Jó volt őket újra látni. Bár minden nap beszéltünk telefonon, mégis hiányoztak. És nem is voltak egyedül, velük volt Jack. De csak ő.

-A többiek?- kérdeztem, mert még csak Joy szüleit sem láttam.

-Nem tudtak eljönni. Joy, most hozzánk fogsz bejönni, míg anyukádék haza nem érnek, rendben?- mosolygott anyu.

-Hát rendben. És te hogy-hogy kijöttél?- fordult Jackhez.

-Mi az? Már ki sem jöhetek a legjobb barátaim elé a reptérre, miután egy hónapig nem láttam őket?!- tettetett felháborodást.

-Terveztek valamit!- vágtam rá.

-Dehogyis! Hogy is feltételezhetsz ilyet?- nézett rám apu furán.

-Őt mostanában nem lehet átverni… semmit nem lehet előtte titokban tartani- legyintett Joy.

-Nem is! És ha nem terveztek semmit, akkor Tom és Kevin miért nincsenek itt?

-Hááát… Tom nincs otthon, Kevinnek pedig nem volt kedve.- És én ezt először el is hittem. Hogy ilyen naiv legyek! :)

Amint hazaértünk, rájöttem, hogy nem ennyi volt. Ez még csak a kezdet! A legviccesebb az volt, amikor befordultunk az utcába, és megláttam az ablakon keresztül, hogy valaki lekapcsolja nálunk a lámpát. Pont akkor, amikor Jack befejezett egy SMS-t és elrakta a telefont. De nem szóltam. Miért? Had örüljenek.

Aztán megérkeztünk. Odaléptünk az ajtóhoz, ahol engem és Joyt előreengedtek. Kinyitottuk az ajtót, amit mellesleg elfelejtettek becsukni, és ami fel sem tűnt Joynak… aztán bementünk a házba, ahol nem volt semmilyen meglepetésbuli, hanem előugrott a nappaliból egy bérgyilkos, és mindenkit lekaszabolt! Dehogyis, csak vicceltem! :D Ahogy beléptünk, Tom felkapcsolta a villanyt és mindenki azt kiabálta, hogy üdv újra itthon. Nem voltak sokan, csak Joy szülei, Tom és Kevin. Nem sok, de éppen elég. És… hé! Hol van Kate (a chicagói)?! Csak mert gondoltam, ha úgy is járnak Kevinnel, akkor eljön vele. Vagy ilyesmi… De nem volt ott. Hm… Na mindegy, nem is idegesítem fel magam rajta. Had legyenek el maguknak, nem szólok bele. Egyébként jó volt a buli, volt pizza, süti, hatalmas ’WELCOME BACK’ felirat meg ilyenek.  Aztán jött az üvegezés! Az este legjobb, ez esetben legfurább része…

Természetesen Jack kezdett és a üveg…tárárárámm!... rám mutatott. :)

-Felelsz vagy mersz?

-Merek!

-Adj egy puszit annak, akit közülünk a legjobban szeretsz!- vigyorgott, mire odahajoltam Joyhoz és arcon pusziltam.

-Hé! Én a fiúkra gondoltam!

-Sorry. Késő bánat!- nevettem.

-Akkor most én jövök!- szólt Joy. Az ő pörgetése Tomra esett, aki a felelést választotta.

-Van olyan lány, aki tetszik neked?- csillogott Joy szeme. Tehát tud valamit. Amit én nem! Most megsértődtem! :D

-Igen- vágta rá.

-És ki az?

-Egy forduló, egy kérdés! Majd legközelebb- nyújtotta ki a nyelvét.

-Én következek!- vette  el az üveget Kevin. Pörgetett, és… nemár! Megint én?! Hogy az a!

-Merek- forgattam a szemem, mielőtt feltette volna a megszokott kérdést.

-Rendben. Ahogy reméltem- nevette el magát.- Akkor most puszild meg azt, akit a legjobban szeretsz, a FIÚK közül.

-Nóóó problem!- odaugrottam Jackhez és egy nagy puszit nyomtam az arcára.

-Hé! És mi?- kérdezte Kevin és Tom egyszerre.

-Ti nem kaptok!- nevettem.

-És miért is nem?

-Mert még csak a reptérre sem jöttetek ki!- mondtam sértődöttséget tettetve, aztán nagyot nyeltem, mert eszembe jutott valami.- Plusz neked barátnőd is van- néztem Kevinre.

-Mi??- nézett értetlenül.

-Barátnőd van-ismételtem meg.

-És én arról miért is nem tudok?

-Most mi van?- kérdeztem vissza.

-Ja!! Megvan!- ugrott fel Joy.- Mimi még mindig úgy tudja, hogy te és Kate együtt vagytok- vigyorgott, aztán lefagyott az arcáról a mosoly.

-Te nem szóltál neki?!- kérdezte Jack.

-Most mi van?- forgolódtam.- Jól van, akkor kimegyek, hogy meg tudjátok ezt beszélni. Oké? Még csak véletlenül sem akarok zavarni- mondtam cinikusan, aztán felmentem a szobámba. Ha így állunk. Akkor titkolózzanak. De mit kellett volna Joynak elmondania nekem?! Nem értek semmit. Áhh. Ezen vagy 5 percig törtem a fejem, mire kopogtattak az ajtón.

-Ki az?- kérdeztem.

-Joy.

-Akkor gyere!

-Figyelj, bocsi, hogy nem szóltam, de teljesen megfeledkeztem róla.

-Oké. De miről is?

-Kate és Kevin azután szakítottak, hogy beszéltünk a fiúkkal. Állítólag még azon a napon.

-És te ezt mióta tudod?

-Másnap tudtam meg.

-Hogy? És mért nem mondtad el?

-Hát… beszéltem a fiúkkal, az most nem lényeg, hogy miről, de akkor mondták. És azért nem mondtam el, mert utána, mikor találkoztunk, rögtön kiment a fejemből, és csak az előbb jutott eszembe, hogy mondani kellett volna.

-Aha. Értem. Akkor nem baj. De miről is beszélgettetek akkor a fiúkkal? Valami olyanról, amiről nekem is tudnom kéne?!

-Nem. Dehogyis. Nem megyünk le? Már lent várnak minket.

-Kevinről van szó?

-Róla is. De róla csak annyi, hogy szakítottak. A fiúknak még nem mondtam róla semmit.

-De. Jack. Ő rögtön kiszúrta- hajtottam le a fejem.

-Tényleg?! Mikor?

-Mikor először gördeszkáztunk együtt. Habár az elég fura volt. Valamit dadogott ott Tomról is…

-Aha. Biztos nagyon érdekes volt. Na, menjünk!

-Várj! Te tudod. Mi van vele?!- rántottam vissza.

-Semmi. Vagyis már semmi.

-Akkor mi VOLT vele?!

-Ajj. De el ne mondd senkinek, hogy mit mondtam!

-Csak mondd már!

-Oké. Az úgy volt, hogy…

Ez most egy rövidebb rész lett az elég hosszú 29 után, de remélem nem baj! :D Nemsokára jövök a 31-essel, ami már ismét Chicagóban játszódik. :D Innentől kevés változás lesz a blogban, csak a helyszín és a régi szereplők visszatérése... Már biztos sokótok fejében megfogalmazódott a kérdés (a barátnőm meg is kérdezte :P), hogy miért A summer in CHICAGO a blog címe, ha eddig nagyrészt Londonban játszódott. Vagy miért nem Mimiről szólnak a részek, ha egyszer ő a főszereplő, illetve az "író"... Ezen kérdések válaszaira az előző részekben már utalgattam, de konkrét válasz még nem kaptatok... és most sem fogtok! :P Majd a következő részekbe kiderül! :D:D <3
De nem is untatlak titeket tovább, jó olvasást! :D

30. rész

Happy & sad

Teehát minden elintézve! :D Végre! Miután mindent megbeszéltünk a fiúknál, Joyval indultunk is vissza Adamhez, aki együtt szerette volna tölteni velünk a napot, mert már egy hónapja itt vagyunk, de még ne sokszor voltuk vele együtt, mert sok volt a dolga. És nekünk is. :)

Elmentünk a városba. Csak úgy. Mindenmerre. Nézelődtünk, híres épületeket mutogatott, megnéztük a Big Ben-t, a British Múzeumot, de azt csak kívülről (:D) és láttunk egy őségváltást! Az volt a legnagyobb élmény! :D Miután vége lett, oda is mentünk hozzájuk Joyval és grimszoltunk neki meg ilyenek. :P De nem mozdultak… Aztán felültünk a London Eye-ra. Tudom, már voltunk, de nem lehet megunni. És közben egész délután beszélgettünk. Sajnos Adamék nem tudnak eljönni majd a többiekkel… :( Aztán este mikor indultunk vissza, nem Adamékhez mentünk, hanem a fiúkhoz. Aztán leesett… Adam csak csali volt. Ezek meglepetés búcsúbulit rendeztek nekünk. És ebben nem is lennék olyan biztos, ha nem hallottam volna Nickyt és Susant erről beszélni… az a fránya hallgatózás! :D

-Ti nem vagytok normálisak!- léptem be az ajtón nevetve. A többiek jobban meglepődtek, mint ahogyan nekünk kellett volna.

-Honnan tudtad?

-Hányszor kell még elmondanom, hogy előttem nincsenek titkok?!

-Ah, persze! Ezúttal kit hallgattál ki?- nevetett Zayn.

-Susan és Nicky- vágtam rá gondolkodás nélkül.

-Legközelebb körbenézünk, mielőtt elkezdünk valami titkosról beszélni- nevetett Nicky.

Egyébként a buli nagyon jó volt, de „csak” 9-ig maradtunk, mert másnap korán kellett kelni.

Reggel 8-ra összepakoltunk, elkészültünk és már indulásra készen is álltunk. A repülő 10-kor indult, így 9-re mentünk ki a reptérre. A fiúk sajna nem tudtak eljönni, így csak Adam, Susan és Nicky jöttek ki. Aztán egyre közeledett a 10 óra. Végül bemondták, hogy szálljunk fel. Felszálltunk, leültünk, aztán csak bámultunk ki az ablakon. Végül a repülő megmozdult, elkezdte a felszállást. Még integettünk a többieknek, de aztán eltűntek a szemünk elől. Aztán London is. Ennyi volt. Viszlát London, helló Chicago. Estére már otthon is voltunk… gondolom nem kell mondanom, hogy mi várt… :D

29. rész

Hosszú- hosszú hétvége

Huu… Oké. Először is: ne már!! Holnap megyünk haza! :( Másodszor pedig: még egyszer hú! Ilyen tartalmas hétvégém is régen volt már!  Még írni sem volt időm! De nem gond, mert minden elintéztem! :) Na, de akkor az elején.

Nem tudtam eldönteni, hogy hogy írjam le, naponként vagy „témánként”, de végül maradtam abban, hogy „témánként”, aztán a végén minden összeáll. :D

Első, és talán a legtragikusabb pontunk az az lenne,, hogy majdnem kudarcot vallottam. De csak ennyi volt belőle a rossz. Oké, végülis ez az egész egy nagyon boldog történet, csak az a rossz benne, hogy majdnem nem sikerült. Nekem! el tudjátok ezt képzelni?! Na jó, elég a dramatizálásból… tehát Niall.

Remélem emlékeztem még arra, hogy megfogadtam, találok neki egy barátnőt, mielőtt hazamegyek. És így is lett! Háhá! Majdnem kifutottunk az időből, de nem! Oké, már kiörültem magam, jöjjön a történet.

Az egész pénteken kezdődött, amikor mind, ismétlem, mind(később még fontos lesz!) együtt voltunk a fiúknál, akik valami fontosat akartak mondani. Habár ez annyira engem  sem meg Joy-t sem érintette, mint Dorát, Susant, Katet vagy éppen Nickyt.

-Az a helyzet- kezdte Niall-, hogykét hét múlva turnénk lesz Amerikába.

-Milyen hosszú?- kérdeztem, mert nekem sikerült ezt elsőként feldolgoznom.

-2 hónap- húzta el a száját Harry.

-És mióta tudjátok?- kérdezte Dora.

-Nem olyan régóta…- nyögdécselt Zayn.

-Zayn Malik! Az mégis mit jelent?!

-Tényleg nem régóta!

-Aha! Hány hete?!

-2.

-A fenébe is! És elmondani talán nem szándékoztatok?!- mondta dühösen, aztán felállt és kisétált a házból. Zayn meg utána. Én meg utána, hogy jöjjön vissza, majd inkább később beszéljen vele. (ennek még lesz folytatása, de most vissza Niallhöz.)

Mire visszamentünk, már eltűnt Harry, Kate, Liam, Nicky és akkor állt éppen fel nővérem és Louis.

-A többiek? És ti?- forgolódtam.

-A többiek mind elmentek valahová: Harryéket elmentek megkeresni Dorát, mert tudtuk, hogy Zaynt visszahozod, Liaméket pedig nem tudom…- mondta Joy.

-És ti?- fordultam nővéremékhez.

-Háát… Tudod…van egy kis dolgunk…

-Aha. Szóval, mit titkoltok?

-Semmit!- vágták rá.

-Susan! Ismerlek! Na?!

-Oké, oké, van valami, de még nem mondhatom el. Majd holnap.

-Jól van! Akkor sziasztok!- és kimentek.

-Hogy-hogy elengedted anélkül, hogy kiderítsd, hova mennek?!- lepődött meg Joy.

-Könyörgöm, Joy. Tudod te kivel  beszélsz?!

-Persze, Mimivel.

-Ahh. Joy! Szerinted nem derítem ki előbb, hogy mit csinálnak, mint hogy odaérnének?!- sértődtem meg. :D

-Jól van na! De én most megyek!

-Mi ez a nagy menőke?!

-Öhmm.. Csak megyek egy kicsit beszélgetni Lukekal…- sütötte le a szemét.

-Aha, beszélgetni…- nevettem.

-Jól vagy már! Na sziasztok!

-Akkor hárman maradtunk- néztem körbe.

-Ketten- szólt Zayn.- Sziasztok!

-Most mi van?!

-Megyek megpróbálom elérni Dorát.

-Hívd el vacsorázni!- szóltam utána.

-Bár igent mondana!- sóhajtott, majd elment.

-Tehát ketten maradtunk- néztem Niallre.

-Ami azt illeti…

-Azt ne mond, hogy te is elmész valahova!- estem kétségbe.

-Csak vicceltem. Nem hagynálak itt egyedül!- nevetett.

-Akkor jó! Már megijedtem.

-Egyébként hogy-hogy csak Dora sértődött meg,  mikor mondtuk a turnét?

-Hogy csak ő nem tudta.

-És te honnan tudtad?

-Sehonnan- húztam meg a vállam.- Nekem is új volt meg Joy-nak is, de nekünk nem volt miért haragudni.

-És a többiek?

-Szerinteed?! A fiúk elmondták nekik.

-De úgy beszéltük meg, hogy még nem mondjuk el senkinek.

-Viszont a fiúk féltek, hogy a csajok ki fognak akadni. Ezért nem közösen mondták el nekik.

-Ahh.. már értem. Kettesben mondták el, hogy nyugodtabban tudják megbeszélni!- világosodott meg.

-Igen! Csak erre a mi drága Zaynünknek nem volt esze.

-És te meg még nem tudtál  róla, hogy tudj neki szólni.

-Nem.

-Biztos?!

-Igen!

-Sokkal okosabb vagy, mint azt gondoltam!- nevetett.

-Tudom.

-Tényleg, nem akartad kideríteni, hogy hova mentek Louék?

-De.

-És?

-Már tudom.

-Mi??

-Munkát keresnek Susannek. De többet nem árulok el. Valószínűleg majd holnap jelentik be.

-Ezt meg mégis hogy a fenébe csinálod?- nézett rám elkerekedett szemekkel. :D

-Vannak forrásaim. Előbb tudtam, mint Susan.

-De hogy?

-Tegnap beszéltem Louissal.

-Ja, úgy már mindjárt más!- nevetett.- Nincs kedved csinálni  valamit?

-De!! Menjünk el a vidámparkba!!

-Benne vagyok!

Nagyon jó volt a vidámparkban ketten, de miután bementünk a tükörterembe, még jobb volt. Hármasban. Na, szóval az úgy volt, hogy fogadtunk Niallel, hogy ki ér ki előbb, így el is indultam. Vagy 5 percig kószáltam, aztán gondoltam körbenézek, hogy van-e még esélyem nyerni. És volt, mert egy üvegfalon keresztül vagy egy tükörben vagy nem tudom, megláttam Niellt, ahogy a földön ül és nevet. Először azt hittem, neki ment a falnak és elesett, de nem. Mikor felállt, a kezét nyújtotta valakinek, akit csak akkor láttam meg, hogy ki. Egy lány. Hűha. Ez könnyebb lesz, mint gondoltam. Nem mentem oda hozzájuk, hanem megkerestem a kijáratot, aztán leültem a fűbe és vártam. Kb. 3-4 perc múlva már ők is ott voltak. Ketten együtt.

-Sziasztok!- ugrottam fel.

-Helló! Had mutassalak  be titeket egymásnak! Tara, ő itt Mimi, Mimi, ő itt Tara.

-Örvendek, Mimi- mosolygott.

-Szintúgy.

-Ha nem haragszotok meg, én most megyek.

-Ne menj még! Nem maradsz egy kicsit beszélgetni?- szóltam gyorsan.

-Sajnos nem lehet. Mennem kell, mert már várnak.

-Háát, akkor szia!- mondta Niall, mire bokánrúgtam.- Most meg mi van?!

-Kérd el  a telefonszámát!- suttogtam.

-Jaa.. ööhm..Tara…

-Tessék?

-Megadod a telefonszámod?

-Persze.

Háhh! Egy zseni vagyok! :D

Másnap délután kb. egy félóráig ugráltaam a nyomában, hogy hívja már fel, mire végre beleegyezett. És megbeszéltek estére egy randit. Tehát Niall félig elintézve. Aztán miután mindent elmeséltem a többieknek, rájuk került a sor. És mindenki mesélt, de az majd csak kicsit később derül ki, hogy mit. Aztán este megérkezett Niall.

-Na? Hogy ment?- rohantam oda.

-Remekül.

-Ennyi?!

-Igen. Miért?

-Mert most szépen leülsz, és mindent elmesélsz! Na! Kezdd már el!

-Oké, oké. Felvettem a házuknál, elmentünk egy étterembe, megvacsoráztunk, beszélgettünk egy keveset, aztán hazavittem.

-Csók?- kérdeztem, mire bólintott.-Úúú! Hol?? És mikor??
-Amikor hazavittem és elkísértem az ajtóig.

-Ez milyen romantikus! Ú, de várj! A turnét mondtad neki??

-Háát.. ami azt illeti, mondtam, hogy fogunk menni egy két hónapos turnéra, és hogy addig nem akarok komoly kapcsolatot.

-És mit mondott??- sürgettem.

-Hogy ő tud várni…- mosolyodott el, aztán felment a szobájába. Tehát Niall 100%-osan elintézve.

Akkor most jöjjön egy rövidke rész Joy barátnémról és Lukeról. :D

Velük az a helyzet, hogy nem járnak meg semmi, csak „jó barátok”, mert Luke Londonban, Joy pedig Chicagóban lakik. És persze elég sok időt töltenek együtt. Még hogy csak barátok! :D

Ezt elég gyorsan letudtam, de most már jöjjön egy kicsit érdekesebb téma… Tehát, Louis és a nővérem. Az egész úgy kezdődött, hogy csütörtökön este, miután írtam, odajött hozzám Loius, hogy, talált a nővéremnek, aki éppen munkát keres, egy tökéletes ajánlatot, csak nem volt benne biztos,  hogy tetszene-e neki, ezért kérdezte meg tőlem. Én pedig azt mondtam, hogy biztos vagyok benne. Pénteken mentek el meghallgatásra.

Nekem pedig ez nem is esett le először, csak mikor kérdezgettem Susant, Louis meg kacsintott egyet. Tehát rájöttem, hogy Susan még nem akarta elmondani senkinek, Lou pedig nem mondta el neki, hogy tudom. És mindez szombat este derült ki.

-Na, Susan, ti jösztök- mondtam, miután befejeztem Niall sztoriját Tarával.- Merre is jártatok tegnap Louissal?- mosolyogtam.

-De még nincs is itt mindenki!

-Niall nem számít, ő majd később megtudja, most inkább ne zavarjuk.

-És Dora  meg Zayn?

-Ők nem is lesznek itt. Dora duzzog, Zayn meg próbálja elérni. Na, de mondjad már elfele!

-Jól van, jól van, elmondom. Az a helyzet, hogy tudjátok, hog munkát kerestem. Na… Tehát tegnap Louis elvitt egy meghallgatásra,  és… úgy néz ki, hogy modell leszek!- mindenki csodálkozva gratulált, én pedig megöleltem és így szóltam hozzá:

-Tudtam, hogy sikerülni fog!

-Mi?? Te tudtál róla??-lepődött meg.

-Én miről nem tudok?- vigyorogtam.

-Végülis ez teljesen logikus- rázta meg nevetve a fejét.- De mindezt Louisnak köszönhetem!- ölelte át, majd adott neki egy csókot.

-Khm- köhintettem.

-És Miminek! Bár fogalmam sincs, hogy  csinálja. Néha még engem is meglep- nevetett.

-Megvannak a módszereim.

-Ezzel csak egy baj van…

-Mi?? Nem tetszenek a módszereim?

-Nem, azzal nincs baj, csak mindig, mindenkinek segítesz. Illetve majdnem mindenkinek…

-Kit hagytam ki?? Ha Doráékra gondolsz, már rajta vagyok az ügyön.

-Nem, nem rájuk értettem.

-Akkor?

-Rád!

-Mi van velem?!

-Mindig mindenki számíthat rád, mindenkinek segítesz, magaddal meg nem foglalkozol, és nem is engeded senkinek, hogy segítsen.

-Mert az én esetem már reménytelen. Én összehozok, nem összejövök!

-Azért majd odahaza rádnézek!- kacsintott.

-Nem is jössz már haza- szomorodtam el.

-Nem. Veletek nem. Majd Louissal. Csak egy héttel később.

-MI???!! Eljössz Chicagóba?? De jóó!!- kezdtünk el ugrándozni Joyval.- De várjunk csak! Nektek nem akkor lesz a turnétok?!

-De.

-Akkor…?

-Amerikában! Az első héten Chicagóban lesz koncertünk. És ha már ott vagyunk, megismerkedek Susan szüleivel. És persze a tieiddel.

-De azok ugyanazok!

-Épp ezért! Meg persze azzal a Kevinn gyerekkel is váltanék pár szót…- tanakodott.

-A tiéddel vagy az enyémmel?- kérdeztem, mire mind elröhögtük magunkat. Na igen. Ez azért nem minden.

-De várjatok! Akkor mind ott  lesztek??- néztem körbe a fiúkon.

-Igen!

-És Nicky?

-Én is!

-Kate! Ugye te is jössz?!

-Persze!- mosolygott.

-És.. óó.. nemár! Ugye Dora is jön?!

-Nem tudjuk-szomorodtak el a többiek. És végszóra megérkezett Zayn…

Akkor most jöjjön a történet Doráékhoz kapcsolódó része!

Ott tartottunk, hogy pénteken mondták a fiúk a turnét, Dora meg megharagudott Zaynre, mert nem szólt neki, aztán rájöttem, hogy ez így valamiért nem oké, végül leesett. Dora ennyiért nem akadt volna ki. Aztán eszembe jutott, hogy az a baja, hogy akkor Zayn kihagyja az egy hónapos „fordulójukat”, de nem, még mindig kevés. Végül szombat délután rájöttem. Megértettem mindent. Tisztára olyan volt, mint a reklámokban, csak éppen világító villanykörte nem jelent meg a fejem fölött. :) Tehát: Zayn még korábban (kb. három hete) mondta Dorának, hogy majd valamikor a közeljövőben lesz egy turnéjuk, és hogy szeretné, ha Dora is elmenne velük. Ezt még Dora mesélte nekem, de én azt hittem, hogy később lesz. És ezek szerint Dora is. És nem az volt a baja, hgy nem tudott róla, hog lesz, hanem, hogy nem tudta, mikor lesz. Bonyolult, de felfogható. És normál esetben még ezzel sem lenne probléma, csak Dora két hét múlva indul a családjával nyaralni. Ezt a parkban mesélték Lukkal, mikor kémkedtek utánunk. Tehát ott volt Zayn is. És elfelejtette. Mikor erre rájöttem, rögtön azon kezdtem el agyalni, hogy hogy oldjuk meg. De a többieknek még nem mondtam. Aztán este Niall és a többiek elterelték a figyelmemet. Akkor ugrott megint be, amikor Zayn belépett az ajtón.

-Mi újság?- kérdezték a többiek.

-Haragszik.

-Kire?

-Szerinted?

-Azért haragszik, mert nem mondtad el neki  rögtön a turnét?- csodálkoztak.

-Nem!- vágtam közbe.- De ugye nem szakítottatok?!

-Nem. De a turnéra nem jön.

-Akkor jó! Az megoldható!- mosolyodtam el biztatóan.

-Remélem!- ült le közénk.

-Na figyelj! Akkor már ugye szóba áll veled?- kérdeztem.

-Igen. Azt hiszem.

-Akkor hívd át, hogy beszéljünk vele! Valahogy megoldjuk! De olyan nincs, hogy nem nézi meg a házunkat meg a gördeszkapályánkat. Na meg persze a srácokat.

-Oké, hívom- mosolyodott el.

-Hé, hé, hé! Lemaradtunk! Az oké, hogy ti ketten értitek, de mi egy szót sem! alaki segítsen már!

-Oké, elmondom, te addig hívjad felfele!

-Jó! De várj! Te tudsz mindent? Először le sem esett, hogy ti nem tudjátok…- töprengett.

-Igen, tudok! Na menjél már!- elment.- Tehát. Az a helyzet, hogy Dora már hetek óta tudja, hogy lesz egy turné, csak azt nem tudta, ahogy akkor még a fiúk sem, hgy mikor. És ő ezt most tudta meg. Amivel még nem is lenne problémája, csak  mennek nyaralni az egész családdal. Ez náluk afféle családi hagyomány, és ezért nem szeretné kihagyni. És ezt elmondta Zaynnek is, ahogy azt is, hogy ez a nyaralás két hét múlva kezdődik. Viszont ezt ő elfelejtette. Így most szerintem egyrészt az a baja, hogy nem jöhet a turnéra, másrészt pedig, hogy Zayn nem figyelt oda rá vagy elfelejtette vagy mit tudom én. Ez amolyan „barátnős” dolog, én meg ugye tudjátok, nem vagyok „barátnő”. Hatunk, illetve már talán  hetőnk közül egyedül. Amúgy csak ennyi lenne.

-Héé! Én sem vagyok!- szólalt meg egy kis idő múlva barátném. :)

-Ugyan, Joy, kérlek! Ezt kivel akarod elhitetni?!- nevettem, aztán visszajött Zayn.

-Azt mondta, hogy most nem tud átjönni, mert van egy kis dolga, de majd holnap beszélünk. És már nem volt annyira mérges!- mosolygott. Aznap már nem történt semmi, csak hogy Niall hazaért. De ót nem avattuk be. Majd reggel. :D

Reggel még folytatódott. 10-re mindenki átment a fiúkhoz. És ott volt Dora is. És  nem volt se mérges, se ideges, se szomorú, se semmi! Csak boldog. De nagyon!

-Sziasztok! Gondolom már hallottátok mi történt- kezdte.

-Én nem- nyújtotta a kezét Niall.

-Úgy volt, hogy én nem mehetek el a turnéra, mert akkor megyünk nyaralni.

-Akkor azért voltál mérges!- esett le neki.

-Igen. De már nem- mosolygott.

-Akkor jössz?- ugrottam fel hirtelen.

-Megvárnátok, míg befejezem? Rendben. Nos, az a helyzet, hogy a családom holnaphoz egy hétre, tehát hétfőn indul nyaralni, és két hétig lesz oda. Velem együtt. Csakhogy ti pont ezt a hetet töltitek Chicagóban, Mimiékkel. Én meg ezt nem hagyhatom ki, így a szüleim beleegyeztek, hogy én és Luk elmenjünk veletek, ott töltsünk négy napot, addig a szüleink kettesben lesznek, utána pedig péntek reggel utánuk megyünk, és együtt folytatjuk a nyaralást. Aztán megint vissza a fiúkhoz, végül 30-án hazajövök a csajokkal, mert nekünk ugye suli, mi nem lóghatjuk el, mint egyesek- lökte oldalba Zaynt.

-Ez remek!-kezdtem el kiáltozni.- Jaj, de jó!

Ennyit a hosszú- hosszú hétvégénkről! Vagyis nem, mert a java ég csak most jön,de azt külön írom le,mert már így is eelzsibbadt a kezem. És az agyam… ;)

Halihó!!
Bocsi, hogy olyan régóta nem írtam, de nem voltam gépközelben, telóról meg nem tudtam írni, de most már remélhetőleg tudok írni rendszeresen, mert visszaszereztem a laptopomat. Hurrá!! :D

A következő résszel az a helyzet, hogy csak ketten jeleztetek, hogy melyik pár kapjon benne "főszerepet" (egy komi és egy privát üzi), így nem tudtam eldönteni, hogy melyik legyen benne, mert ebben az esetben (1-1 szavazat) nem lenne fair az egyiket kihagyni, tehát röviden: két pár kap főszerpet. :)

De most megyek is, mert még be kellene fejeznem a következő részt! Még  jelentkezek! :)

Puszi, MiMi :* ♥

Bocs, ez most elég rövid lett, de még holnap is hozok hozzá! :D:D

28. rész
Az osztály :D

Egy nappal kevesebb Londonban. Nem akarok hazamenni! Jó, ez így most hülyén hangzik, de mi lenne, ha ideköltöznénk. Még aa suliba is szívesen beiratkoznék. Igen, oda is. És hogy ezt most honnan szedtem?! Hosszú.. de van időnk.
Reggel Joy keltett, hogy Luke szervezett nekünk valami meglepetést.
-Hacsak nem az a meglepetésed, hogy ideköltözhettünk, megyek vissza aludni- köszöntöttem.
-Neked is jó reggelt! Egyébként nem az, de attól még tetszeni fog.
-Nem volt még elég meglepetés az elmúlt pár napban?!
-Nem! Na, gyertek már! Ja, és Mimi, hozd a gördeszkád!
-Na, ez már  tetszik!- lelkesedtem.
-Nekem viszont annál kevésbé!- zsörtölődött barátném. Kimentünk a gördeszkapályára, ahol ott volt egy csomó velünk egyidős gyerek. Na jó, összesen vagy tizen valahányan lehettek. De az nekem már sok. És majdnem mindenkinél volt gördeszka.
-Sziasztok! Mimi, Joanne, ez itt az osztályom, drága osztályom, ők itt Joanne és Mimi.
-Ez aztán érdekes bemutatkozás volt...- töprengtem.
-Bocs, jobbra nem fut- nevetett Luke.
-Egyébként most hogy jön ide az osztályod? Vagy mi az osztályodhoz?
-Őszintén? Fogalmam sincs. Vagyis igen. Az osztállyal minden nyáron tartunk találkozókat, és gondoltam erre elhozlak titeket.
-Áháá..értem.
-Én nem, de oké- vonta meg a vállát Joy.
-Nem ismerkedtek meg a többiekkel?
-Én szívesen!- Joy.
-Én viszont inkább deszkáznék egy kicsit.
-Oké.
Megcsináltam néhány trükköt, aztán odajött hozzám egy lány.
-Szia! Úgy látom, elég jól gördeszkázol.
-Köszi.
-Egyébként a nevem Tara. Van kedved egy kicsit sétálni?
-Persze! Miért ne?!
Elindultunk London utcáin, na jó, ez nagy szó... tehát elindultunk sétálni. Elég sokat beszélgettünk közben.
-Akkor ti Chicagóból jöttetek?
-Igen, és sajnos hétfőn már megyünk is haza. Pedig már annyira megszerettem Londont!
-Hát  igen.. én is nagyon  szeretem. Egyébként te véletlenül nem vagy Avril-fan?
-De! Honnan tudtad?!- csodálkoztam.
-Áhh... gördeszka, stílus meg ilyenek. Egyébként én is az vagyok! Imádom!
-Melyik a kedvenc számod?
-Ez most kérdés volt?! Egyértelműen a Skaterboy.
-Nekem is!
És nem tudom, ez mennyire volt normális húzás, de London kellős közepén elkezdtünk énekelni. Mert miért ne?!
-Azért ha egyszer találkozol vele, kérhetnél nekem egy autogramot!- nevetett Tara.
-Meglesz!- mosolyogtam.
Visszamentünk a többiekhez, és ott beszélgettem még egy két emberrel... persze a gördeszkáról. Mindenki  nagyon jófejnek  tűnt, kedvesek voltak meg minden. Aztán hat körül mentünk haza, ahol Adam és Vicky már vártak minket. Ma Susan Lou-nál aludt... Megkérdezték, hogy milyen napunk volt, és miután mindenről részletesen beszámoltunk, azt javasoltam, hogy játszunk valamit. Így Monopoly-ztunk, Activity-ztünk, majd üvegeztünk egyet... Nagyon jó napunk volt! Nem akarok hazamenni!! :D