43. rész

The end

Miután 2 napon keresztül egész nap csak próbáltunk (nem tudom, miért, mert mindkettőnknek elég jól ment, de szerintük biztosra kellett menni) végre eljött a "szabadnapunk". Úgy terveztem, hogy egész nap a többiekkel fogok lógni, mert már egy hete alig beszéltünk. Lementem a pályára, mert több, mint valószínű volt, hogy ott találom meg őket, de nem, ez nem jött be. Aztán mentem Joy-ékhoz, de ott sem volt senki, ezért mentem Jenny-ékhez. Vagyis a nagyijáékhoz, mert most ott laknak. De már csak egy napig, mert holnapután reggel repülnek vissza NY-ba. Nekik később kezdődik a suli is egy héttel(??). Visszatérve az előző témára, elmentem Jenny-ékhez, és nagy meglepetésemre nem csak őt találtam ott Jerry-vel, hanem mindenkit. A nagyszülei nem voltak otthon, mert valamit el kellett intézniük a holnapi fesztivállal kapcsolatban. A nappaliban vártak az ikrek, Joy, Kevin, Jack és Tom. Elég furán nézhettem rájuk, mert mindnyájan elnevették magukat.
-Hát itt meg mi folyik? Nélkülem tartotok bulit?- kérdeztem.
-Ami azt illeti, éppen téged vártunk- kezdte Joy.- Ugye az elmúlt egy héten elég elfoglalt voltál, amiért persze nem hibáztatunk, sőt drukkolunk neked, de amint azt te is tudod, Jenny-ék holnapután mennek haza, nekünk vége a nyáriszünetnek stb., tehát mostanában alig voltunk együtt így mindnyájan, és már nem is leszünk többet. Éppen ezért, mikor megtudtam, hogy ma nem lesz semmilyen próbád, elhatároztam, hogy akkor ma tartunk egy ilyen "újraegyüttmindenki" napot.
-Értem. És ez mit takar?-kérdeztem.
-Most elmegyünk fagyizni, aztán pedig a strandra. Este pedig visszajövünk ide, ééééééés...- kezdte, mire nekem rögtön beugrott.
-Üvegezünk!- fejeztük be egyszerre.
-Méghozzá vetkőzőset!- kiabálta Jack és Jerry.
Ezek után tehát elindultunk fagyizni. Nos, ezzel nem is lenne semmi gond, de mivel nem egy átlagos csapatról van szó, hanem rólunk... háát... aki ismer minket, érti, mire gondolok. :)
A strandon csak mi voltunk, mert egyrészt más gyerek nem lakik a környéken rajtunk kívül, így minden ismerősünk másik strandra jár, a felnőttek pedig nem szeretnek ilyenkor úszni. Nem is értem őket. Nagyon jól elvoltunk, sokat beszélgettünk és nevettünk egész nap. Annyira elszaladt az idő, hogy észre sem vettük, hogy már elmúlt este 7 óra. Még sötétedés előtt hazaindultunk, pontosabban Jenny-ékhez, ahol még üvegeztünk egyet. Vetkőzésre nem került sor, mert mindenki válaszolt a kérdésekre és megcsinálta, amit mondtak neki. Itt olyanokra gondoljatok, hogy meg kellett puszilnom Kevint, Jacknek ki kellett mennie az utcára és azt kiabálnia, hogy Jerry a legjobb (szerintetek ki találta ki?) meg ilyeneket.

(augusztus 31.)

Ma reggel elég korán keltem, mert nagyon izgultam. Bár a koncert csak este 6-kor kezdődött és nekem csak 5-re kellett odaérnem, reggel 9-kor már kint voltam a fesztiválon. A többiek még nem voltak ott, csak Jack, akivel minden létező játékot kipróbáltunk. Nagyon sokat röhögtünk. Délben kijöttek a többiek is, és így voltunk heten. Elhatároztuk, hogy kipróbáljuk a festék csatát. Igen ám, de heten voltunk. Három lány és négy fiú. Páratlan. Tehát valaki vagy nem játszik, amit nem akartunk vagy valakit kerítünk még magunkhoz. Éééééés ekkor megláttam Blueberry-t. Emlékeztek még rá? Jack nővérének, Kate-nek az osztálytársa. :)
Természetesen beállt hozzánk, így megvolt a mi csapatunk is. Nagyon jó volt, és végül (nem meglepő) a lányok nyertek. Nem is akárhogy. Háhá. És kitaláljátok, ki volt az, aki egyáltalán nem lett festékes? Ééén! Egy darabig. Miután megnyertük a játékot, és kiröhögtem a többieket, hogy milyen festékesek, Jack hátbatámadott és szétnyomott egy festékbombát a fejemen. Erről ennyit. :)
Hazamentem átöltözni, aztán mikor m, még volt annyi időnk a koncert megkezdése előtt, hogy dodzsemezzünk egyet. Fél ötkor indultam el a színpadhoz a többiekkel, de ők a színpadnál visszafordultak, egyrészt, mert nem jöhettek be, másrészt, mert jó helyet akartak találni. Még az az egy óra hamar eltelt, kaptam mikit, elmagyarázták kb. százezredszer, hogy mit hogy kell csinálni, meg ilyeenek. Aztán eljött az idő. 6 óra. Avril a színpadon. Köszöntötte a közönséget, énekelt egy dalt, aztán bejelentette, hogy van egy "vendégük", méghozzá én. Aztán fellökdöstek a színpadra. Szó szerint, mert annyira ledermedtem, hogy meg sem tudtam moccanni. A színpadon körbenéztem: mögöttem az együttes, jobbra Avril, szemben pedig a közönség. Egész Chicago. Avril látta rajtam, hogy lefagytam, ezért odajött hozzám, és a fülembe súgott.
-Ne felejtd, amit mondtam! Menni fog?- mosolygott, mire bólintottam egyet, és erőt vettem magamon. Korábban ezt mondta nekem: "Amikor a közönség előtt elkezdesz énekelni, ne ijedj meg a tömegtől. Válasz ki egy embert, akinek nem félsz énekelni, és nézd végig őt. A többi majd magától jön." Körbenéztem, de nem találtam a többieket. Senkit. Először megijedtem, aztán sóhajtottam, végül megint körbenéztem és megláttam Susan-t. Nem tudtam, hogy került oda, mert neki most Londonban kéne lennie, de abban a pillanatban valahogy nem érdekelt. Avrilre néztem, aki megkérdezte, hogy kezdhetünk-e, mire bólintottam, ő pedig hangosan elszámolt 4-ig, a szám pedig elindult. Ismét megkerestem szememmel Susan-t, és mikor én jöttem, elkezdtem énekelni, de nem vettem le a szemem a nővéremről. Egy idő után már egyáltalán nem féltem, csak énekeltem. Nagyon élveztem, hatalmas bulit csaptunk. Miután végigénekeltük a számokat, jött egy kis szünet, amikor Avril kifújta magát, mert ő még ment vissza folytatni, én pedig elindultam megkeresni a többieket. Vagyis először csak Susan-t. Kíváncsi voltam, mit keresett ott. Közben elgondolkoztam. El sem hiszem, mi minden történt velem ezen a nyáron. Ahhoz képest, hogy azt vártam, hogy végig csak deszkázni fogunk meg a többiekkel lógni... És ez a koncert tökéletes befejezés volt a nyárhoz. Holnap pedig már kezdődik is a suli. Földrajz, matek, vigyázz, jövök! :)

42. rész
MIVAAAAN??

-Tehát akkor most lássuk, ki az a szerencsés, aki együtt énekelhet a világsztárral. És a győztes nem más, mint Michelle...
-Nem hiszem eeeel!!- ugráltam közben.
-...Black. Gratulálunk!
-Miiiiiii???? Neeeeeeeee! Ez nem lehet igaaaaaz!- szinte összeestem.- Ilyen nincs! Ez is csak velem történhet meg!
-Oh. Elnézést kérek. Rossz nevet mondtam. És a győztes nem más, mint Michelle Brown- nevetett a bemondó.- A szín legalább stimmelt.
-Mii?- kaptam fel a fejem.
-Te nyertél!- rázott meg Joy.
-Váááááááááááááááááááá! Úristeeeeeeeeen! Énekelni fogok Avril-lel!- kiabáltam. Ha lehet, akkor a következő kb. 2 órát nem írom le, legyen elég annyi, hogy a szomszéd hívni akarta az állatvédőket, hogy kínozzuk a kutyánkat... :)
Közben a többiek is hívtak telefonon vagy személyesen átjöttek gratulálni. Annyira, de annyira, de annyira örültem, hogy a többieket már szinte az őrületbe kergettem vele. De akkor is! Énekelni fogok a kedvenc énekesnőmmel!
Később megnéztem az e-maileimet, és kaptam egyet Avril menedzserétől, hogy mikor és hol lesz próba, mikor találkozunk, mikor lesz megbeszélés(?) stb. Ezek után csodálkoztok, hogy ezt az egészet csak két nap alatt sikerült felfognom? És még én csodálkoztam, hogy Joy mennyire odavan az 1D-ért... : )
Nem is baj. Legalább felkészültem lelkileg is, és remélhetőleg nem fogok összeesni, mikor meglátom Avril-t. Remélhetőleg.

(augusztus 20.)

Az első próba.
Egyébként hogy az elmúlt majdnem egy teljes hétből ne maradjon ki semmi, írok egy rövid kis összegzést.
Nem történt semmi izgalmas, csak minden nap lejártunk a srácokkal deszkázni, Kevinnel kétszer elmentünk fagyizni és egyszer kutyát sétáltatni. Bár fogalmam sincsen, honnan szedett kutyát... Jennyvel is nagyon sokat beszélgettem. Mindent elmeséltünk neki Joy-val Londonról és az 1D-ről, és ő is mindent elmesélt NY-ról. Beszéltem a londoniakkal is. Mindenki gratulált, de sajnos egyikőjük sem tud majd eljönni, mert a fiúknak még mindig tart a turné, a lányoknak meg már suli lesz.
Röviden ennyi lenne, de most térjünk át a mai napra. Ahogy azt már írtam, ma volt az első próba. Én persze rögtön azt hittem, hogy Avril is itt lesz, de tévedtem... Csak egy énektanár volt. Már 15-én megkaptam egy dallistát, nem sok szám van rajta, kb. 10. Ezeket a számokat dolgozták át úgy, hogy ketten énekeljék el: én és Avril. A dalokat mára meg kellett tanulnom, ami nem volt olyan nagy dolog, mert már ismertem őket, legtöbbjüknek pedig már a szövegét is kívülről fújtam. És ahogy ez ma kiderült, mivel nincs itt Avril (még nem tudott ide utazni, mert valami dolga van, de majd 25-én megérkezik) most még csak a beosztást kapom meg, hogy mikor kell nekem, Avrilnak vagy éppen mindkettőnknek énekelnie. A mai próba azzal telt, hogy az énektanár ezeket a lapokat mutatta meg és magyarázott el mindent, ami rajta van. És aztán közölte, hogy mától az előadásig minden nap próba. 25.-ig Avril nélkül, aztán 26-, 27-,28-án Avril-lel, majd lesz egy 30.-i főpróba. És a 29.-t megkaptuk szünetnek. Milyen nagylelkűek. Komolyan mondom, mintha csak iskolában lennék, mindenhez kaptam órarendet időpontokkal és helyszínekkel, van egy csomó 'házim' meg ilyenek. Egy biztos. Ez az egész keményebb lesz, mint vártam. De nem baj, kibírom. Megéri. Bőven megéri.

(augusztus 25.)

Nem mondom, kemény öt nap áll mögöttem, de feledteti, hogy ma végre találkoztunk. De most a legelejéről.
21-, 22-, 23-án még csak én énekeltem a dalokat, és azon javítgatott a tanár, aztán végül 24-én úgy döntött, hogy ideje lenne elkezdeni a dalokat duettben is elkezdeni gyakorolni. Tehát onnantól kezdve vele énekeltem. Elég könnyen ment, hamar megjegyeztem, hogy mikor kell bekapcsolódnom vagy elhallgatnom. 25-én már elég jól ment, de akkor hál' istennek csak délelőtt volt próba, mert Avril gépe 1-kor szállt le. Nagyon izgultam, alig vártam, hogy végre találkozzak vele. Nagyon sokan jöttek ki a reptérre, mármint rajongók, de őket nem engedték oda. Csak engem, mert velem énekelt. Amint leszállt a gépről, odajött hozzám és az énektanárhoz.
-Szia! Ugye te vagy Michelle Brown?
-Igen, én vagyok- jó, hülyén hangzik, de ott, abban a helyzetben hirtelen csak ennyit sikerült kinyögnöm.
-És hogy szólíthatlak?
-Miminek. Mindenki így hív.
-Rendben, Mimi. Nincs kedved eljönni velem megnézni a hotelszobámat, ahol lakni fogok, míg itt leszek Chicagóban?
-De, pe...- kezdtem, de a menedzser közbeszólt.
-Nem lehet, Avril-nek pihennie kell, és most nem ér rá kisgyermekekkel foglalkozni.
-Dehogynem. Ugyan, ne is figyelj rá! Na, elkísérsz?
-Ha nem baj...
-Dehogyis! Na, gyere!- mosolygott.
Természetesen a környék legjobb szállodájában szállt meg, ahol a fiúk is akartak, de nem engedtük nekik. Most Avrillel egy kicsit más a helyzet, mert például az ő barátja nem a bátyám vagy ilyenek... :)
Gyönyörű volt a szobája, vagyis inkább lakosztály... Hófehér falak, hatalmas franciaágy, egy egész falat elfoglaló szekrénysor... húú. Miután megérkeztünk, és felhordták a bőröndjeit (volt egy pár..) mindenkit kiküldött, így csak ketten maradtunk. Elkezdett kérdezősködni, hogy merre lakok, mióta éneklek, megkérdezte, mi a hobbim stb. A gördeszkázásért ő is odavolt. Elég sokáig beszélgettünk rólam, aztán áttértünk a fellépésre. Megmutattam neki, hogy milyen órarendeket kaptunk, aztán mondta, hogy már ő is átnézte a dalok ezen fajta feldolgozását. Aztán megkérdezte, hogy melyik a kedvenc számom ezek közül.
-Skater boi.
-És már tudod a szövegét?
-Persze.
-Elénekeljük?
-Igeeeen!
-He was a boy...
-She was a girl...

41. rész

TV!! (augusztus 15.)

Tegnap sajnos a fiúk mentek tovább a turné következő állomására, a lányok pedig mentek vissza Londonba. A srácok gépe már délután 4-kor indult, addig viszont jól elhülyéskedtünk együtt. Miután bepakoltak reggel, elmentünk sétálni. Csak a parkig jutottunk el, ahol már a röhögéstől nem tudtunk továbbmenni. Inkább megálltunk piknikezni. Kosár, kaja, lepedő és minden egyéb szükséges dolog nélkül. Ez mindenkinek tetszett, kivéve persze Niall-t, aki éhes volt, ezért elment venni egy hot-dog-ot. Én meg vele. Gyorsan elslisszoltunk még mielőtt a többiek is leadhatták volna a rendelésüket… de rendesek vagyunk. Miután megettük, visszamentünk hozzájuk, és azért csak az után, hogy megettük, mert féltünk, hogy még a végén valamelyikőjük elkunyizza tőlünk. :)

Még egy kicsit piknikezgettünk, aztán 2 óra körül jobbnak láttuk elindulni. Mire hazaértünk, már indulhattunk is a reptérre. Megint anyu és Nicky apukája vitt ki minket, és ha már úgyis a reptérre mentünk, vittük a lányok bőröndjét is, mert az ő gépük 5.-kor indult. Az már nem sok idő, ki bírjuk várni. Az ember azt hinné, hogy itt van egy híres banda, és hű így meg hű úgy… valahogy a srácoknak sikerült elvegyülniük, ráadásul én azt hittem, hogy majd jön valami magángép vagy mit tudom én, mi, de nem, rendes repülővel mentek. Mármint úgy rendes, hogy az átlagemberek is olyannal utaznak. Ezt pedig azzal indokolták, hogy ennyi kell, és amúgy is turnébuszuk lesz, de az a következő állomáson várja őket. Így már érthetőbb.. :)

Miután felszálltak (természetesen csak azután, hogy Joy és én mindegyikőjüket szépen sorban végig ölelgettük) már csak egy órát kellett várni, hogy a lányok is megkezdjék a felszállást. Addig még beszélgettünk egy kicsit, sőt, anyu megengedte, hogy Joy-val meglátogassuk őket őszi szünetben. Már alig várom. Végül ők is elmentek, és csak hárman maradtunk: én, Joy és anyu. Nicky apukája csak kitette őket és ment is, mert valami fontos dolga volt. Hazamentünk, aztán csak felkaptam a deszkámat és Joy-val már indultunk is a pályára, ahol már vártak a többiek. Tom, Jack, Kevin és… Nee! Ez nem lehet igaz!

-Jenny! Jerry! Ti mit kerestek itt?!

-Mi az, már látogatóba se lehet hazajönni?! Csak nem azt hitted, hogy ilyen könnyen megszabadulsz tőlünk?!- színlelt felháborodást Jenny.

-Reméltem, hogy nem!- öleltem meg.

-Na mesélj csak egy kicsit, úgy hallom nem kevés dologról maradtam le- nevetett.

-Mire vagy kíváncsi? Londonra, az 1D-re, Avrilre vagy rá?- mutattam Kevinre.

-Mindenre. De mi van Avrillel?

-Háát. A nyárzáróra maradtok?

-Ki nem hagynám.

-Akkor kezdem…- és elmeséltem neki mindent. Aztán ő is elmondott mindent, ami nyáron történt velük meg hogy milyen az új környék, új barátok és osztálytársak.

*a nagy nap*

És a várva várt nap. Reggel már majd kiugrottam a bőrömből. Egész nap csak ugráltam meg visongtam. Hozzám sem lehetett szólni egész nap. Mivel négy órakor kezdődött a műsor, amiben bejelenti a győztest, addig mindenki elfoglalta magát valamivel, és próbáltak engem is tűrni. Le a kalappal előttük. Aztán eljött a 4 óra.

-Emberek, gyertek gyorsan, mindjárt kezdődik!- kiabáltam a tv elől. Anyu, apu és Joy volt csak ott rajtam kívül, a többiek pedig otthonról nézték. Legalábbis megígérték, hogy megnézik… :)

És elkezdődött. Nemáár! Hírek… időjárás… oké, kezdődhetne már!

-És most következzék a chicagói nyárzáró buli sztárvendége, Avril Lavigne által hirdetett verseny eredménye, de előtte rövid szünet- mondta be a riporter.

-Nemáár! Most szórakoznak velem?!- fakadtam ki.

-Nyugi, Mimi, csak 5 perc. Kibírod. Úgyis te nyersz.

5 perc múlva folytatódott is.

-Tehát akkor most lássuk, ki az a szerencsés, aki együtt énekelhet a világsztárral. És a győztes nem más, mint…

40. rész

MEDENCEEEE *-* (augusztus 11.)

És ekkor hirtelen előugrott az 5 fiú a rejtekhelyéről, megkeresték a párjukat (persze telefonon keresztül elmondtam, ki kit támad), akik olyannyira megdöbbentek, hogy még elszaladni is elfelejtettek, megragadták és bedobták őket a vízbe. Aztán ők is utánuk. Már csak én és Jack voltunk szárazok. Megvártam a megfelelő pillanatot. Mikor már a hasát fogta a röhögéstől és azt hitte, ebből ő kimaradt, odalopóztam hozzá és belöktem. Igen ám… a gond csak az, hogy én nem önszántamból ugrottam utána, hanem megragadta a kezem és berántott magával. Annyi vizet nyeltem, hogy… bocs, erre most nem jut eszembe semmi jó… xD

A nagy melegben mindenkinek jól esett ez a kis fürdőzés, még akkor is, ha ruhában voltunk. Hamar elment az idő és azon kaptuk magunkat, hogy hacsak el nem indulunk, bezárnak minket a strandra. Mindenki kiszállt a medencéből. Én és Kevin maradtunk a végére. Megugrottam, hogy úgy szálljak ki, mint azok a híres úszók, de ez nem jött össze, ugyanis megcsúszott a lábam, és visszaestem a vízbe, amiben el is merülök, ha valaki nem ragadja meg a derekamat és tart meg erősen. Igen, Kevin. Szembefordultam vele, mélyen a szemébe néztem, aztán… aztán… az arca elkezdett közeledni az enyémhez… és végül megtörtént. Megcsókolt. Egész eddigi életem legcsodálatosabb pillanata volt ez… egészen addig, amíg a többiek el nem kezdtek húú-zni. Remek. Nagy nehezen kiszálltunk a vízből, aztán elindultunk haza. Vizes ruhában. Kicsit sem néztek minket hülyének az utcán… Végülis csak 13 csurom vizes pólós fiatal. Hát és aztán? Nyár van, élvezzük ki! :D

Miután megszárítkoztunk, és elmagyaráztuk anyuéknak, hogy miért is vagyunk ilyen vizesek, még beszélgettünk egy kicsit, aztán nyugovóra tértünk. Ohh… milyen költői az ember egy ilyen csodás nap után. :)

(augusztus 12.)

A mai nap nem volt olyan vészes… Reggel, pontosabban délután felkeltünk, nem tudom a többieknél hogy volt, de nálunk mindenki ilyen sokáig aludt. Lehet, hogy tegnap kicsit elfáradtunk… :)

Egy óra körül keltünk, „megreggeliztünk”, aztán már kezdtünk is készülődni a koncertre. A fiúk hamarabb mentek be, mi lányok pedig megbeszéltük, hogy előtte elmegyünk a kávézóba, a srácok meg ugye úgysem jönnek 1D koncertre, mert bár a fiúkkal barátkozni tök jó, meg minden, de egy 1D koncert még a végén tönkretenné az imidzsüket. Sose fogom megérteni őket. A kávézóban vajon miről volt szó? Hát persze, hogy egész végig arról faggattak.

-Ti ugyanúgy ott voltatok, mint én, sőt, ha jól tudom, még azt is tudjátok MINDNYÁJAN, hogy milyen az a bizonyos első csók. Hisz ezzel csak én voltam lemaradva…

-Neked már volt?- fordultak egyszerre Joy-hoz. Most őt kezdték el kérdezgetni. Remek, Mimi, gratulálok, ügyesen hárítottál. Fél négy körül elindultunk a koncertre. Rosszkor értünk oda, mert már akkor annyian voltak, hogy szinte lehetetlenség lett volna bejutni, így úgy döntöttünk, hogy bemegyünk hátul. Úgyis van engedélyünk. :) Ha már arra jártunk, benéztünk a fiúkhoz, sok sikert kívántunk nekik, majd kimentünk a nézőtérre. Nagyon jó volt a koncert, mind nagyon élveztük. Koncert után még volt egy dedikálás és fényképezkedés a fiúkkal, ami nekünk egy örökkévalóságnak tűnt. Mikor ezzel is végeztek, megbeszéltük, hogy elmegyünk bowlingozni. Ez az utolsó este, amikor itt van Dora és Luke, aztán vasárnap a fiúk is mennek. Tehát ki kell tölteni a rendelkezésünkre álló időt. „Csak” 11-en mentünk, mert a fiúk valami miatt nem értek rá, és Luke is velük tartott. Persze.. biztos deszkáztak. :)

Ugye mondanom sem kell, ki nyerte meg a versenyt?! Természetesen én. A többiek egy kicsit még zsörtölődtek is, de aztán belátták, hogy én nyertem és kész. Tegnap este sokat aludtunk, így ma valamiért senki sem volt álmos, de kint már kezdett sötétedni, így úgy döntöttünk, hogy elmegyünk hozzánk, és beszélgetünk egy kicsit. Ennek a vége egy oltári nagy baromság lett: elkezdtünk üvegezni. Vetkőzőset. Nem gond, gondoltam, nem kell az a kabát, ők hátha nem olyanok, mint Jack-ék. Persze. Még rosszabbak. :)

Egy ideig csak kérdezgettünk egymástól, mert senki nem merte bevállalni a mersz-et, de ez kezdett unalmassá válni, így megegyeztünk, hogy innentől kezdve már csak mersz-et lehet mondani. Az első pörgetés rám esett. Kire másra. Ez még nem volt olyan nagy dolog, nekem csak ki kellett nyitnom az ablakot, és ezt kiabálnom: „Kevin, merre vagy? Mért hagytál itt minket? Gyere vissza!” Gondolom nem kell mondani, ki volt az értelmi szerző… :D

Aztán kezdtek jönni a jobbak… Táncolj Gangnam style-t, énekelj Hey makarena-t stb. A lényeg az, hogy egész hangulatosan telt az este. Vagy éjszaka… A többiek akkor mentek csak haza, mikor Joy anyukája telefonált, hogy merre vannak már. Én még sokáig nem tudtam aludni, Dorával és Susannel beszélgettünk a szobában, míg Zayn és Louis a másik szobában voltak. Állítólag. Gyakorlatilag viszont, hacsak nem szellemek szállták meg a házunkat és susogtatták az ajtómat, akkor hallgatóztak. Ezt tudtára is adtam Susanéknek, és úgy döntöttünk, megleckéztetjük a fiúkat.

-Mi a helyzet Louissal? Mondj már róla valami érdekeset!- mondtam hangosan nővéremnek.

-Rendben, csak előbb lemegyek egy pohár vízért. Azonnal jövök.

Ekkor egy kis szöszmötölést hallottunk az ajtótól. Susan odalépett gyorsan és kirántotta, mire a két jómadarat pillantottuk meg éppen menekülő pozícióban. Ha létezik egyáltalán ilyen.

-Hova-hova?

-Én mondtam, hogy észre fognak minket venni, Mimi hamarabb kiszúrja az ilyet, mint egy tükör szilánkja a lufit. Tapasztalat- ecsetelte Zayn.

-Melyik, hogy hamarabb kiszúrom, vagy a lufis?- nevettem.

-Mindkettő.

Ezek után nem maradtunk fent sokáig, mert Doráéknak ki kell érni a reggelni repülőhöz, hacsak nem akarnak itt tölteni még két napot.

(augusztus 13.)

Reggel felkeltünk, megreggeliztünk, aztán már indultunk is. Mármint én, Zayn és Dora a reptérre. Anyu vitt ki minket, menet közben felvettük Luke-ot is. A reptéren elbúcsúztunk tőlük, majd miután felültek a repülőre és felszálltak, hazamentünk. Nem tudtuk, mit csináljunk, mert nagyon meleg volt, ilyenkor nem jó járkálni, a gördeszkázás is kizárva, tehát maradt a…. strand. :)

Mondhatom, szép emlékek fűznek ide, amiket most felváltott a sok baromkodás, pocsoplás stb.

Eszméletlenül jól éreztük magunkat. Este 8 óra körül indultunk haza. Eléggé kimerültünk a sok ugrálásban, így mindenki viszonylag hamar elaludt. Kivéve én. Azon gondolkoztam, hogyha ez az öt félnótás plusz a lányok holnap este elmennek, mi lesz velünk. Itt hagynak minket. Oké, olyan lesz, mint azelőtt, de valahogy mégis más, mert jóbarátokat szereztünk, akiket most hirtelen elveszítünk. Vagyis nem elveszítünk, hanem csak nem látunk egy ideig. Pont úgy, ahogy a nővéremmel is volt.

Nem baj, nemsokára majd újra meglátogatjuk egymást. Már alig várom. Még el sem mentek, de én már alig várom. :)

39. rész

Késő!  (augusztus 11.)

Tegnap nem történt semmi érdekes, persze csak akkor, ha azt, hogy az első sorból nézzük az 1D koncertet, vagy hogy koncert után bemehetünk a színpad mögé, semminek nevezzük. Nos igen, akkor tényleg nem történt semmi érdekes. :)

Egyébként az egész napot Dorával és a srácokkal töltöttük gördeszkázással, míg a többi lány figyelt minket. Egyszer megpróbáltam őket rávenni, hogy próbálják ki, de nemm jártam sikerrel. Ők megelégedtek az egy helyben üléssel és beszélgetéssel. Lányok…! xD

A koncert után egyből hazamentünk, pontosabban mindenki hozzánk, beszélgettünk meg hülyéskedtünk egy kicsit, aztán eszembejutott, hogy Doráék ma, tehát a tegnapi  nap másnapján mennek a szüleikhez.

-De kár, hogy holnap már mentek is!

-Öhmm… Igen…

-Mit forgatsz a fejeedben?!

-Tudod, arra gondoltam, hogy holnaap semmiképpen nem szabad lekésnünk a gépet, mert akkor csak szombat reggel tudnánk anyuék után menni. Micsoda tragédia lenne…

-Dora, komolyan mondom, büszke vagyok rád! De ez mégis hogy jutott eszedbe?

-Mi?

-Hát hogy lekésitek! Miről beszéltél az előbb, ha nem erről?!

-Én csak azt mondtam, hogy sajnálatos dolog lenne, ha valamiért lekésnénk a repülőt.

-Én pedig csak úgy mondom, hogy ha  netán ez történne, annak lehetne az is az oka, hogy például elnéztük az órát, mert nem Londonban vagyunk, és azt hittük, hogy fordítva kell nézni, és 14.15 helyett 15.14-kor mentünk ki a reptérre- „jegyezte” meg Luke.

-Miért lenne már fordítva az óra?- értetlenkedett Kate.

-Azért, hogy lekéssék a repülőt és csak szombaton menjenek haza.

-Nem lenne egyszerűbb csak simán nem kimenni?- kérdezte Joy.

-Nem fognak kimenni, csak  ezt mondjuk a szüleiknek, mikor kérdezik, hogy miért nincsenek ott.

-Én benne vagyok- mondta elsőként Zayn, majd a többiek is egyszerre.

Reggel  boldogan ébredtünk- már aki nálunk aludt. :)

15.30-ig lementünk a gördeszka pályára, és gördeszkáztunk. A lányok megjegyezték, hogy csinálhatnánk valami mást is, mert ők már egy kicsit unják, hogy csak minket néznek. Na, majd délután elviszem őket valahová.

15.30-kor Dora elővette a telefonját, és mondta, hogy maradjunk csendben, amíg telefonál.

-Haló?  Szia anyu!

…

Nem, nincsen, csak az a helyzet, hogy Luke és én lekéstük a repülőt.

…

Nem, dehogy, nem direkt csináltuk, hogy találhatsz már ki ilyet?!- itt majdnem elröhögtem magam- csak az a helyzet, hogy elnéztük az órát.

…

Úgy, hogy azt hittük, fordítva vannak a számok, és aszerint mentünk ki a géphez.

…

Igen, tudom, hogy az csak a dátumnál van. De attól még elnéztük az órát, és itt maradtunk Chicagóban.

…

Szombat reggel.

…

Rendben, nem fogjuk, megígérem. Oké. Köszönöm szépen! Szia! Addig is jó nyaralást!- majd lerekta a telefont.

-Kész!- mosolygott, mire mind elkezdtünk röhögni. Nem kérdeztük meg, miket beszéltek, de abból, amit hallottunk nagyjából tudtunk következtetni a kérdésekre. És nekünk már ez is elég volt. :)

Miután ezzel végeztünk, mondtam, hogy ha a többieknek nem teszik a gördeszkázás, keressük meg a fiúkat, majd menjünk el valahová. Erre vajon mi lenne a legalkalmasabb hely? Hát persze, hogy a … fogalmam sincs… xD

-Oké, akkor kinek mihez van kedve?- kérdeztem, de hiba volt, mert bár mindenki válaszolt, ezt egyszerre tették. Ennek köszönhetően érteni sem értettem semmit. Viszont eszembe jutott valami. De nem mondtam el a teljes tervet. Dehogy mondtam, meglepi lesz! :)

-Mit szólnátok, ha elmennénk hot-dog-ozni?- vetettem fel az ötletet.

-Oké- mentek bele a többiek.

-Előbb megkeressük a fiúkat, vagy viszünk nekik is?

-Nekik nem viszünk, csak mi megyünk, és majd utána keressük meg őket.

Ahogy odaértünk a hot-dog-oshoz, mondtam nekik, hogy kérjenek nekem is, én pedig addig felhívom a fiúkat, hogy merre vannak. Persze, csakis ezért hívtam fel őket, semmilyen hátsó szándék nem vezérelt. A lényeg az, hogy megmondtam nekik, hogy valahogy intézzék el, hogy a házunktól nem messze lévő kis strandon ne legyen senki. Habár ez nem lesz nehéz, mert több strand is van, ez pedig egy kisebb fajta, és csak egy medencéje van. Vagyis kettő, de az egyiket nem engedik fel, mert nem sok ember jár ide, úgy is mondhatnám, hogy csak mi. Ezért is volt könnyű dolga a fiúknak. Aztán mikor letettem a telefont, elkezdtem számolgatni. Mindenkinek kell egy pár. Susan- Louis, Nicky- Liam, Kate- Harry, Dora- Zayn, Joy- Niall, és kimaradtak hárman: Jack, Tom és Kevin.

-Emberek, nekem most el kell mennem, most hívott anyukám, hogy megyünk valahova. Ne kérdezzétek, elfelejtettem- ezt az értelmes mondatát azzal jutalmaztuk, hogy kiröhögtük, aztán ő elment. Tehát eggyel kevesebb. Jack és Kevin. Egyedül nem bírok velük, de Jack-et biztos, hogy megleckéztetem. Így Kevint be kell avatnom. Sebaj.

-Kevin! Kérhetnék valamit?- majd gyorsan suttogva ismertettem vele a tervet. Tetszett neki. Várjunk csak! Luke. A fenébe. Módosult a terv. De nem sokat. Kevin lesz az ő párja, az enyém pedig Jack.

-Nagyon meleg van. Nincs kedvetek elmenni fürdőzni?- kérdeztem.

-De, de a fiúk?

-Már szóltam nekik.

-És fürdőruha nem kellene?- a fenébe.. erre nem gondoltam.

-De, de akkor csak hazaszaladunk érte, majd ott átvesszük, mert sietni kell. A fiúk valószínűleg már ott vannak. De ugye mindenkinél van?- Csak Kate-nél nem volt, de neki tudott egyet adni a nővérem, így miután mindenki megfogta a sajátját, indulhattunk is. Mikor odaértünk, megvettük a belépőket, majd elindultunk a medence felé. Ekkor még mindenki gyanútlan volt. Még. És akkor hirtelen…

38. rész

I love singing! <3     (augusztus 9. este)

Húúúúhaa… Fontos dolog?! Az enyhe kifejezés… Akkor az elején.

Elindultunk a többiekkel hozzánk. Szinte mindenki ott volt. Pontosabban mindenki ott volt. Ha nem gond, nem sorolom fel, csak így: szüleim, 1D, a lányok, a „deszkások” és Joy. A szószóló. :)

-Mi van itt? Már volt a szülinapom, nem?- forgolódtam értetlenül.

-Volt, de ez most teljesen más. Kitalálod, milyen koncert lesz Chicagóban augusztus 30-án, a nyárzáró bulin?- vigyorgott Joy.

-One Direction?

-Nekünk most lesz koncertünk, utána folytatjuk a turnét, rémlik?- kopogtatta meg nevetve a fejem Niall.

-Akkor?

-Mimi, ne csináld már! Komolyan nem hallottál még róla? Akkor a versenyről sem. Na mindegy, annál nagyobb lesz a meglepi- nevetett Joy. Oké. Milyen koncert? Miről nem hallottam? Milyen verseny? Mivan? Ilyen kérdések jelentek meg a fejemben, de inkább nem tettem fel őket hangosan, hátha folytatja még ma…- Ki a kedvenc énekesed?

-Av… Neee! Idejön koncertezni?!?! Úristen! Mikor? Hol? Mehetek?- kezdtem ugrálni.

-Na, várj egy kicsit, és folytatom. Na. 1. igen, idejön. 2. augusztus 30., a nyárzáró bulin, ahogy már mondtam. 3. ide, ahogy már ezt is mondtam. És 4. igen, mehetsz, de még mielőtt elkezdesz ugrálni, meg visítozni, hallgass végig. Jé, csendben maradtál. Na, a lényeg. van egy verseny. Énekelned kell, be kell küldeni egy megadott e-mail-re, és a chicagói nyertes… táráráráámmm… együtt énekelhet Avril-lel.

-Váááááááááááááá!- oké, ez nem fejezi ki azt, amit én ott levágtam. Ezt mindenki, aki ismer, tudja rólam: imádok énekelni. Egy  kicsi hangom is  van, de szerintem nem nagy cucc. Annyira, de annyira, de annyira örültem. Amit Joy ezután mondott is csak azért hallottam, mert szinte ordított.

-És a legjobb az egészben, hogy a győztest 15-én hirdetik ki, a tv-ben. Tehát ha megnyered, benne leszel a tv-ben!!

Innentől kezdve Joy-val kb. egy félórán keresztül csak visítoztunk és visítoztunk. A többiek ezt egy idő utánn megunták, a srácok hazamentek, csak Kevin maradt, Niall, Luke, Susan és Louis. Ők is  a kanapén várták, hogy befejezzük. Mikor abbahagytuk, lehuppantunk melléjük.

-Várj! Hogy-hogy már hat nap múlva leszz eredményhirdetés?- csodálkoztam.- Nem járt még le a jelentkezési határidő?

-Neem…

-Akkor mikor fog?

-Kb. félóra múlva. Úgyhogy csipkedd magad!

-Oké. Videó is kell vagy  elég a hangfelvétel?

-Videó..

-Ilyen állapotban akarsz felvenni?!

-Most miért? Jól nézel ki! Amúgymeg Avril szereti a deszkás-stílust.

-Ő is látni fogja?

-Miért, mit gondoltál, ki választja ki a legjobbat?!

-Úristeeen! Nem lesz elég jóóó…

-Dehogynem! Csináld már! Csak ülj le arra a székre, én majd kamerázok, Niall pedig gitároz. Ugye van itt egy gitár?

-Persze. Hoztam- mosolygott a szőkeség.

-Akkor felvétel indul!

-Várj! Mit énekeljek?

-Én meg mit játszak?

-Upsz, erről megfelejtkeztem… Mondj egy dalt!

-Skater boi?

-Nem ismerem. Vagyis ismerem, csak fejből nem megy.

-Smile?

-Ü-üü.

-Wish You Were Here?

-Az menni fog- mosolygott.

-Akkor kezdjük, mert kifutunk az időből! Három… kettő… egy… felvétel!- adta ki az utasításokat a főnökasszony. Egész jól mennt, csak egyszer kellett újrakezdeni, amikor ránéztem Niall-re és elröhögtem magam, mert kidugott nyelvvel játszott hangszerén.  Olyan aranyos volt. Na mindegy. :D

Ahogy befejeztük felállt a kanapéról és odalépett hozzám, majd a kezét nyújtotta. Értetlenül kezet ráztam vele, majd megszólalt.

-Öröm volt önnel dolgozni, nagyon tehetséges.

Erre mindenki elröhögte magát. Mikor abbahagytuk, Loui szólalt meg elsőként.

-Nagyon jó hangod van. Hogy-hogy nem hallottunk még énekelni?

-Nem szeretek mások előtt énekelni. Főleg akkor nem, ha azok a mások véletlenségből világsztárok…

-Érthető, én is szégyenlős lennék magam előtt- magyarázta Mr. Egó.- És téged hogy-hogy nem hallottalak még énekelni?- fordult oda nővéremhez.

-Úgy, hogy Mimivel ellentétben, én egyáltalán nem tudok énekelni.

-Deehát testvérek vagytok, nem? Akkor nem kellene hasonlítaanotok?

-Mi is ezen szoktunk gondolkozni. Már az is megfordult a fejünkben, hogy az  egyikőnket örökbefogadták,  de sosem tudtunk megegyezni, hogy kit…- nevettem, majd Su folytatta.

-Így legtöbbször úgy egyezünk meg, hogy mindkettőnket.

-KÉSZ!- kiáltott fel Joy.- Elküldtem. Már csak rajtuk múlik.

-Ezt most úgy mondtad, mintha valami életbevágóan fontos küldetést teljesítettünk volna.

-Mert ez az is. Na jól van, nekem lassan mennem kell haza. Niall, Luke, jösztök?

-Igen, megyünk.

-Sziasztok! Jóéjt!

-Várjunk csak- szóltam, mikor már elmentek.- Hol van Zayn és Dora?

-Na, ez egy jó kérdés… Szerintem akkor slisszoltak ki, mikor visítoztatok.

-Várj, felhívom- nyúltam a telefonomhoz.

PÍTY…PÍTY…PÍTY…

-Nem veszi fel- vettem el a fülemtől, mikor meghallottam, hogy valaki beleszólt. Na végre.

-Haló, Mimi vagyok.

-Én meg Dora.

-Tényleg? Pedig nem is téged akartalak hívni.

-Ja, akkor jó, szia!

-Várj már, te hülye, téged hívtalak. Merre vagytok?

-Öhm… Csak eljöttünk sétálni. De már mindjárt visszaérünk. Azt hiszem… Zayn, tudod merre járunk?

-Fogalmam sincs- hallottam Zayn nyugodt hangját a mobilomból.

-Remek. Írjátok le a környéket, odamegyek, és hazahozlak titeket.

-És mit segít az, ha leírjuk.

-Nem papírra! Jellemezd!

-ja, hogy úgy?! Amúgy sem volt nálam toll meg lap.

Nagy nehezen megtaláltam őket, aztán visszamentünk, megmutattuk nekik is a videót, ami tetszett neki, majd lefeküdtünk aludni.

Sorry.
Bocsi, most tényleg elég régóta nem írtam, de ma volt az osztályozóm, és előtte sokat kellett tanulni... Mostmár valamivel több időm lesz, így remélhetőleg rendszeresen fogom hozni az új részeket! :)

Puszi, MiMi :*