40. rész

MEDENCEEEE *-* (augusztus 11.)

És ekkor hirtelen előugrott az 5 fiú a rejtekhelyéről, megkeresték a párjukat (persze telefonon keresztül elmondtam, ki kit támad), akik olyannyira megdöbbentek, hogy még elszaladni is elfelejtettek, megragadták és bedobták őket a vízbe. Aztán ők is utánuk. Már csak én és Jack voltunk szárazok. Megvártam a megfelelő pillanatot. Mikor már a hasát fogta a röhögéstől és azt hitte, ebből ő kimaradt, odalopóztam hozzá és belöktem. Igen ám… a gond csak az, hogy én nem önszántamból ugrottam utána, hanem megragadta a kezem és berántott magával. Annyi vizet nyeltem, hogy… bocs, erre most nem jut eszembe semmi jó… xD

A nagy melegben mindenkinek jól esett ez a kis fürdőzés, még akkor is, ha ruhában voltunk. Hamar elment az idő és azon kaptuk magunkat, hogy hacsak el nem indulunk, bezárnak minket a strandra. Mindenki kiszállt a medencéből. Én és Kevin maradtunk a végére. Megugrottam, hogy úgy szálljak ki, mint azok a híres úszók, de ez nem jött össze, ugyanis megcsúszott a lábam, és visszaestem a vízbe, amiben el is merülök, ha valaki nem ragadja meg a derekamat és tart meg erősen. Igen, Kevin. Szembefordultam vele, mélyen a szemébe néztem, aztán… aztán… az arca elkezdett közeledni az enyémhez… és végül megtörtént. Megcsókolt. Egész eddigi életem legcsodálatosabb pillanata volt ez… egészen addig, amíg a többiek el nem kezdtek húú-zni. Remek. Nagy nehezen kiszálltunk a vízből, aztán elindultunk haza. Vizes ruhában. Kicsit sem néztek minket hülyének az utcán… Végülis csak 13 csurom vizes pólós fiatal. Hát és aztán? Nyár van, élvezzük ki! :D

Miután megszárítkoztunk, és elmagyaráztuk anyuéknak, hogy miért is vagyunk ilyen vizesek, még beszélgettünk egy kicsit, aztán nyugovóra tértünk. Ohh… milyen költői az ember egy ilyen csodás nap után. :)

(augusztus 12.)

A mai nap nem volt olyan vészes… Reggel, pontosabban délután felkeltünk, nem tudom a többieknél hogy volt, de nálunk mindenki ilyen sokáig aludt. Lehet, hogy tegnap kicsit elfáradtunk… :)

Egy óra körül keltünk, „megreggeliztünk”, aztán már kezdtünk is készülődni a koncertre. A fiúk hamarabb mentek be, mi lányok pedig megbeszéltük, hogy előtte elmegyünk a kávézóba, a srácok meg ugye úgysem jönnek 1D koncertre, mert bár a fiúkkal barátkozni tök jó, meg minden, de egy 1D koncert még a végén tönkretenné az imidzsüket. Sose fogom megérteni őket. A kávézóban vajon miről volt szó? Hát persze, hogy egész végig arról faggattak.

-Ti ugyanúgy ott voltatok, mint én, sőt, ha jól tudom, még azt is tudjátok MINDNYÁJAN, hogy milyen az a bizonyos első csók. Hisz ezzel csak én voltam lemaradva…

-Neked már volt?- fordultak egyszerre Joy-hoz. Most őt kezdték el kérdezgetni. Remek, Mimi, gratulálok, ügyesen hárítottál. Fél négy körül elindultunk a koncertre. Rosszkor értünk oda, mert már akkor annyian voltak, hogy szinte lehetetlenség lett volna bejutni, így úgy döntöttünk, hogy bemegyünk hátul. Úgyis van engedélyünk. :) Ha már arra jártunk, benéztünk a fiúkhoz, sok sikert kívántunk nekik, majd kimentünk a nézőtérre. Nagyon jó volt a koncert, mind nagyon élveztük. Koncert után még volt egy dedikálás és fényképezkedés a fiúkkal, ami nekünk egy örökkévalóságnak tűnt. Mikor ezzel is végeztek, megbeszéltük, hogy elmegyünk bowlingozni. Ez az utolsó este, amikor itt van Dora és Luke, aztán vasárnap a fiúk is mennek. Tehát ki kell tölteni a rendelkezésünkre álló időt. „Csak” 11-en mentünk, mert a fiúk valami miatt nem értek rá, és Luke is velük tartott. Persze.. biztos deszkáztak. :)

Ugye mondanom sem kell, ki nyerte meg a versenyt?! Természetesen én. A többiek egy kicsit még zsörtölődtek is, de aztán belátták, hogy én nyertem és kész. Tegnap este sokat aludtunk, így ma valamiért senki sem volt álmos, de kint már kezdett sötétedni, így úgy döntöttünk, hogy elmegyünk hozzánk, és beszélgetünk egy kicsit. Ennek a vége egy oltári nagy baromság lett: elkezdtünk üvegezni. Vetkőzőset. Nem gond, gondoltam, nem kell az a kabát, ők hátha nem olyanok, mint Jack-ék. Persze. Még rosszabbak. :)

Egy ideig csak kérdezgettünk egymástól, mert senki nem merte bevállalni a mersz-et, de ez kezdett unalmassá válni, így megegyeztünk, hogy innentől kezdve már csak mersz-et lehet mondani. Az első pörgetés rám esett. Kire másra. Ez még nem volt olyan nagy dolog, nekem csak ki kellett nyitnom az ablakot, és ezt kiabálnom: „Kevin, merre vagy? Mért hagytál itt minket? Gyere vissza!” Gondolom nem kell mondani, ki volt az értelmi szerző… :D

Aztán kezdtek jönni a jobbak… Táncolj Gangnam style-t, énekelj Hey makarena-t stb. A lényeg az, hogy egész hangulatosan telt az este. Vagy éjszaka… A többiek akkor mentek csak haza, mikor Joy anyukája telefonált, hogy merre vannak már. Én még sokáig nem tudtam aludni, Dorával és Susannel beszélgettünk a szobában, míg Zayn és Louis a másik szobában voltak. Állítólag. Gyakorlatilag viszont, hacsak nem szellemek szállták meg a házunkat és susogtatták az ajtómat, akkor hallgatóztak. Ezt tudtára is adtam Susanéknek, és úgy döntöttünk, megleckéztetjük a fiúkat.

-Mi a helyzet Louissal? Mondj már róla valami érdekeset!- mondtam hangosan nővéremnek.

-Rendben, csak előbb lemegyek egy pohár vízért. Azonnal jövök.

Ekkor egy kis szöszmötölést hallottunk az ajtótól. Susan odalépett gyorsan és kirántotta, mire a két jómadarat pillantottuk meg éppen menekülő pozícióban. Ha létezik egyáltalán ilyen.

-Hova-hova?

-Én mondtam, hogy észre fognak minket venni, Mimi hamarabb kiszúrja az ilyet, mint egy tükör szilánkja a lufit. Tapasztalat- ecsetelte Zayn.

-Melyik, hogy hamarabb kiszúrom, vagy a lufis?- nevettem.

-Mindkettő.

Ezek után nem maradtunk fent sokáig, mert Doráéknak ki kell érni a reggelni repülőhöz, hacsak nem akarnak itt tölteni még két napot.

(augusztus 13.)

Reggel felkeltünk, megreggeliztünk, aztán már indultunk is. Mármint én, Zayn és Dora a reptérre. Anyu vitt ki minket, menet közben felvettük Luke-ot is. A reptéren elbúcsúztunk tőlük, majd miután felültek a repülőre és felszálltak, hazamentünk. Nem tudtuk, mit csináljunk, mert nagyon meleg volt, ilyenkor nem jó járkálni, a gördeszkázás is kizárva, tehát maradt a…. strand. :)

Mondhatom, szép emlékek fűznek ide, amiket most felváltott a sok baromkodás, pocsoplás stb.

Eszméletlenül jól éreztük magunkat. Este 8 óra körül indultunk haza. Eléggé kimerültünk a sok ugrálásban, így mindenki viszonylag hamar elaludt. Kivéve én. Azon gondolkoztam, hogyha ez az öt félnótás plusz a lányok holnap este elmennek, mi lesz velünk. Itt hagynak minket. Oké, olyan lesz, mint azelőtt, de valahogy mégis más, mert jóbarátokat szereztünk, akiket most hirtelen elveszítünk. Vagyis nem elveszítünk, hanem csak nem látunk egy ideig. Pont úgy, ahogy a nővéremmel is volt.

Nem baj, nemsokára majd újra meglátogatjuk egymást. Már alig várom. Még el sem mentek, de én már alig várom. :)