10. rész: Pakolás... Kevin...

Na ne!!! Holnap indulunk!! Ezt nem hiszem el! Majd kiugrok a bőrömből! Megbeszéltük Joy-val, hogy együtt pakolunk be. Mármint Skype-on beszélünk közben és ellenőrizzük, hogy mindketten berakunk-e mindent. Kettő biztosabb mint egy… Miután bepakoltuk a ruhákat, elkezdtük bepakolni a többi „létfontosságú” dolgot.

-Oké, telefon, töltő, zenelejátszó, füles megvan- számoltam.

-Igen. Smink, fogkefe, fogkrém, parfüm megvan- folytatta barátnőm.

-I… Minek neked smink?

-Hahó! Londonba megyünk.

-Ja! És nem divatbemutatóra.- Joy már néha ki szokta sminkelni magát, de én még nem. Minek az? Megvagyok nélküle is.

-Jól van na! Kell és kész!

-Te tudod… akkor nézzük tovább. Öööö.. fürdőruha, törölköző, papucs megvan.- Hirtelen megugrottam, mert megcsörrent a telefonom. Kellett nekem ez a csengőhang! De legalább észreveszem.- Bocsi.

-Vedd csak fel nyugodtan- mosolygott Joy.

-Oké. Kö…-aztán elakadt a szavam.- Mi a? Ez honnan tudja a számom??- erre drága barátném kinyomta a Skype-ot. Most már van egy elképzelésem.

-Halló!

-Szia! Te vagy az, Mimi?

-Igen. Szia, Kevin. Miért hívsz?

-Csak meg akartam kérdezni, hogy nem jössz-e le egy kicsit gördeszkázni. A fiúkkal itt vagyunk a pályán.

-Bocsi, most nem jó. Pakolok.

-Miért? Elutazol?

-Igen. Londonba egy hónapra. Nem tudtad?

-Nem. Nem mondtad.

-Ahogy a számomat sem…

-Ja, azt Joanne adta meg tegnap.

-És azt nem mondta, hogy elutazunk?

-Ő is megy?

-Igen. Meg a nővérem.

-Én erről hogy-hogy nem tudtam?

-Ööö… Mert nem volt hozzá közöd??

-Mi van veled, Mimi? Mostanában olyan fura vagy.

-Nem én vagyok fura, hanem a te viselkedésed- vágtam a fejéhez. Úúú. Egy kicsit messzire mentem.

-Én nem ilyennek ismertelek meg. Na mindegy. Szia! Egy hónap múlva!- és lerakta a telefont. Most biztos megharagudott rám, de nem baj, hadd haragudjon, én is haragszom. Vagy nem? Ááá. Nem tudom. De most vissza kell hívnom Joy-t és megkérdezni, hogy mi a fene folyik itt.

-Joy! Mi a fene volt ez?

-Mi??- kérdezte félve. Persze, hogy tudta, miről van szó.

-Miért adtad meg neki a számom? És egyáltalán miért?

-Mert tegnap rám írt facebookon, hogy adjam már meg neki a számod.

-De miért adtad meg neki?

-Miért? Neked nem megadtam az övét??- oké. Ez jogos.

-Na mindegy. Már úgy is elszúrtam.

-Mit mondtál?

-Háát. Sok mindent. De majd máskor elmesélem. Most folytassuk a pakolást!

-Oké. Várj! Hova tettem a listát?

-A kezedben van!

-Ja, tényleg! Bocsi- mondta, majd elkezdte felolvasni róla a dolgokat. Még egy darabig elvoltunk a pakolászással, aztán elköszöntünk egymástól. Ő elment pihenni egy kicsit, én pedig elhatároztam, hogy elmegyek a gördeszka pályára, és bocsánatot kérek Kevintől.

-Sziasztok!- köszöntem Jacknek és Tomnak.- Kevin?

-Szia! Nem tudjuk. Elment telefonálni egyet, utána meg nem jött vissza. Nem tudom kivel beszélhetett, és mit, de idegesnek látszott.

-Pompás! Most mihez kezdjek?

-Gördeszkázz!- válaszolt Tom.

-Na jó, de csak mert szépen kérted- nevettem el magam, majd beszálltam én is. Mint a régi szép időkben (csak Jenyék nélkül) csak mi és a gördeszkák. No Kevin, no gond. Majdnem. Úgy látszik ez a szó mostanság minden második mondatomban szerepel.

-Egyébként mit akartál Kevintől?- kérdezte Jack, mikor Tom nem figyelt.

-Bocsánatot kérni.

-Miért.

-Velem beszélt telefonon.

-És mit mondtál neki?

-Háát… nem túl szépeket. Csak megharagudtam rá a „Kate dolog” után.

-Mi után??

-Nektek még nem mondta?

-Nem. Kellett volna?

-Ezek szerint nem.

-Na most akkor mi van? A nővéremről van szó?

-Aha. De csak akkor mondom el, ha nem mondod el senkinek, mert ezek szerint még nem tudja senki.

-Nem fogom.

-Oké, de most nem jó- biccentettem Tom felé.

-Kitalálok valamit.

-Na, miről van szó?- lépett oda Tom is.

-Csak arról, hogy Mimit hívta az anyukája, hogy mennie kell haza. Én meg mondtam, hogy elkísérem.

-Ja, értem. Menjek én is?

-Nem kell- válaszolt Jack, majd rá kacsintott. Ezt most értenem kellett volna? Azt hiszem, nem. Miután elindultunk, felé fordultam.

-Mi volt ez?

-Egy jól kivitelezett szökés?- vigyorgott.

-Nem az. A kacsintás!

-Ja. Semmi.

-Közöm van hozzá, igaz?- bólintott, én meg folytattam.- És kéne róla tudnom?- erre pedig megrázta a fejét. Valamit titkol.

-De most te jössz. Mi van Kevinnel meg a nővéremmel?

-Háát.. Kevinnek tetszik Kate, és ezt nekem mondta el. Én meg kiakadtam, és azóta elég érdekesen beszélek vele. Ha egyáltalán hozzá szólok. Ő pedig az előbb kérdezte a telefonon, hogy miért nem mondtam neki, hogy elmegyünk, én meg mondtam neki, hogy azért, mert semmi köze hozzá, erre ő azt állította, megváltoztam, ami lehet, hogy igaz is, de…

-Hohohóó! Azért néha vegyél levegőt is!- szólt rám.

-Oké. Na? Mit szólsz hozzá?

-Ehhez. Nem tudom. Veled kapcsolatban már sok mindent megszoktam, de szerelmes még nem voltál…

-Héé! Nem is vagyok szerelmes!- erre felvonta a szemöldökét.- Na jó, talán egy kicsit. De csak egy kicsit.

-Ahogy óhajtod- röhögte el magát, mire oldalba vágtam és én is elnevettem magam. Egy kis idő múlva újra megszólaltam.

-Köszi, hogy meghallgattál. Néha jó veled beszélgetni.

-Néha??- kérdezte tettetett sértődöttséggel.

-Igen, néha.