12. rész: London!!!!!!!!!!!! *-* <3

Reggel Joy nagynénje kivitt minket a repülőtérre, majd miután elbúcsúztunk, megvárta, míg felszállunk. Joy-val már a repülőn alig fértünk a bőrünkbe. Susan is csak nehezen bírt velünk. Nem tudom, mi lett volna, ha nem jön velünk. Még az is megeshetett volna, hogy lezuhan miattunk a gép. De nem tette, hál’ istennek. Barátnőmmel annyira örültünk, hogy mikor bemondták, hogy nemsokára leszállunk, elkezdtünk sikítozni. Jó, ezt már lehet, hogy nem kellett volna, de akkor is. Ez London!! Ki nem viselkedne így?! (Valójában ez egy költői kérdés volt, mert rajtunk kívül senki sem így viselkedett. Inkább furán néztek ránk…) Na mindegy. A reptéren Adam már várt minket, én pedig (ismét) visítva szaladtam oda hozzá, hogy megöleljem, mikor megláttam. Ő is hasonlóképpen örült nekünk, csak nem ugrált, visítozott, szaladgált stb. Berakta a csomagjainkat a kocsijába, majd elindultunk a házához. Ja, ezt még nem említettem: már nem a szüleivel él, hanem egyedül. Egy jó nagy házban. Én és Joy (Susan már sokszor járt itt) már odaúton sem bírtunk betelni a látvánnyal. Az valami eszméletlen hely. Bármerre nézel, valami híres építményt vagy személyt látsz! Ááááááááááá!!! Azt hiszem beleszerettem ebbe a városba.Ez lehetséges egyáltalán?! Nem számít. Beleszerettem és kész! Aztán ekkor még nem is láttuk, hogy hol lakik Adam! Egy hatalmas, kétemeletes házban, aminek a hatalmas kertjében van egy úszómedence! Ilyen nincs!

-Hú! Ez eszméletlen! De honnan volt minderre pénzed??- hüledeztem.

-Hát.. kiraboltam néhány bankot és…- kezdte a sorolást, de közbevágott Susan.

-Most komolyan!

-Na jó. Az egyik haverom javasolt egy jó munkahelyre, és onnan.

-Oké. Eldöntöttem. Ide költözök- jelentettem ki, és miközben Adam és Susan jól kiröhögtek, Joy is egyet értett velem.

-Ez a hely tényleg csodálatos!

-Na, gyertek, rendezkedjünk be!- adta ki Susan a parancsot.- Adam, melyik szobába költözhetünk be?

-Amelyikbe akartok. Csak az enyémbe ne. Az ajtóról majd felismeritek, melyik az. Egyébként azon kívül még három szoba van, úgyhogy mindnyájatok alhat külön.

-De jó!! Na menjünk! Én választok először- ugráltam. Benéztünk mindegyik szobába (az Adamét azonnal kiszúrtuk: halálfejek, poszterek, Keep out! felirat- bár nem értem, miért, mert egyedül lakik, de ő tudja. A szobája belsejéről meg ne is beszéljünk…)  és én rögtön kiválasztottam a legszebbet. Egy ágy, ruhásszekrény, íróasztal, tükör, éjjeliszekrény… mesés! Utánam Joy és Susan is elosztották a maradék két szobát. Bár nem sok mindenben különböznek a szobák, eldöntöttem, hogy az enyém a legszebb és kész!

-Adam! Van a környéken egy gördeszkapálya?- kérdeztem unokabátyjámtól.

-Már megint kezded?- vágta rá egyszerre nővérem és barátnőm. Na igen, mindketten imádják a gördeszkázást…

-Persze. Meg is mutathatom.

-Remek! Köszi!- öleltem meg.

-Hohohó! Előbb kipakolunk, aztán megyünk városnézőbe!- szólt ránk „kegyetlen” nővérem.

-Igenis, kapitány!- Miután kipakoltunk, elmentünk a mekibe kajázni, aztán Adam körbevezetett minket a környéken. Természetesen vittem a deszkámat is, hogy meg tudjam neki mutatni, mit tudok, de mikor odaértünk a pályához, megrezzentem.

-Na? Nem mutatsz nekünk valamit?

-Ennyi ember előtt?! Na ne hülyéskedj már!

-Most miért? Nincsenek is olyan sokan. És amúgy sem téged figyelnek.

-Nem, de akkor se! Túl sokan vannak! Majd máskor.

-Nem, mostmár felmész a pályára és bemutatsz nekünk egy trükköt!- még mindig ellenkeztem, de Adam megfogta a karom és felrángatott a „színpadra”. Juhú! Tehát mutatnom kellett valamit, vagy azért fog mindenki engem bámulni, hogy mi a fenét csinálok és ott. Behunytam a szemem és elfelejtettem, hogy annyi ember van ott. Csak egyre gondoltam. Hogy otthon vagyok, és a barátaimnak mutatom meg, hogy mit tanultam. Jacknak, Tomnak és Kevinnek. Hú! Még csak most jutott eszembe, hogy még csak két napja jöttünk el, és máris hiányoznak. Szóval a mutatvány. Kinyitottam a szemem és nekiindultam. És sikerült. Egy tökéletesen kivitelezett ugrás, deszkapörgetéssel. Ezt még nem régen tanultam meg, és ezt mutattam be Kevinnek is. Adam elkezdett tapsolni (???) és mondta, hogy nem is kellet volna eleve izgulnom, mert úgy ment, mint a karikacsapás. Megköszöntem, aztán indultunk tovább. Megmutatta, hogy hol vannak a kisebb boltok, ahol minden nap vásárolhatunk, megmutatta az éttermeket, kávézókat, még a fagyizót is. Tehát a környéken mindent. Nagyon elveztük a „kirándulást”, közben sokat beszélgettünk meg nevettünk. Mondta Adam, hogy ha akarjuk, holnap vagy holnapután megmutatja nekünk a Big Ben-t és a London Eye-t, amire majd fel is ülhetünk. Miután visszamentünk Adam házába, Susan csinált vacsorára palacsintát (nagyon finomat *-*) és még beszélgettünk. Már egy napja mást sem csináltunk, csak beszélgettünk, de még mindig volt miről.

-Susan, ez a palacsinta mennyei!- dicsérte meg Adam.

-Köszi!

-Egyébként hogy hogy te is jöttél? Nem úgy volt, hogy te nyaralni mész?

-De, de változott a terv. Zac-kel szakítottunk, és íggy ugrott az egész, a csajok pedig nem hagyták, hogy egyedül maradjak otthon.

-Ez rendes volt tőletek!

-És tőled is, hogy befogadtál minket egy hónapra!

-Tudjátok, hogy én bármikor szívesen látlak titeket vendégül!- valaki csöngetett.- Megyek, kinyitom.- Kb. 5 perc múlva vissza is ért.

-Bocsi, csak a legjobb haverom volt az, Greg. Most sietett, de mondta, hogy holnap bejön, mert szívesen megismerne titeket.

-Már alig várom,  hogy találkozzak vele!- jelentettem be.

-Ő az, aki segített a munkánál?- kérdezte Susan.

-Ja.

-Már én is kíváncsi vagyok rá-közölte nővérkém.- Na, de mostmár menjünk aludni! Holnap hosszú napunk lesz! Jó éjt!

-Jó éjt!