13. rész: Ilyen nincs!

Tegnap hamar kiütöttem magam, lefárasztott az út meg a sok járkálás és beszélgetés. Mikor felkeltem, megmosakodtam, felöltöztem, majd lementem a nappaliba.Már mindenki lent volt, Susan már meg is csinálta a reggelit.

-Na, akkor együnk!- szólt Adam.

-A kis éhenkórász!- nevetett nővérem. Miután megreggeliztünk (rántotta) megkérdeztem Joy-t, hogy elmegyünk-e sétálni. Rögtön beleegyezett, így el is indultunk. Nem tudom, merre járhattunk, de tegnap biztos, hogy nem voltunk arra. Szerintem eltévedtünk… Megláttunk egy kis ajándékboltot, és Joy kijelentette, hogy márpedig ő oda bemegy.

-Jó, de én megvárlak itt kint.

-Rendben. Mindjárt jövök- majd bement. Már legalább 5 perce bent volt, és meg unatkoztam, és elindultam utána, de valaki nekem jött.

-Ú. Bocsi. Nem akartam-mondta. Elég helyes fiú volt. Szőke, cuki (szerintem ír), aranyos mosoly, és persze idősebb mint én. 18-19 lehet.

-Semmi gond, az én hibám- mosolyogtam.

-Niall vagyok- nyújtotta a kezét.

-Én pedig Mimi- ráztam vele kezet.

-Örvendek!

-Én is.

-Bocsi, de most mennem kell. Sietek a bátyámhoz.

-Szia!

-Szia!- köszönt vissza, aztán elment. Ekkor kilépett az ajtón Joy.

-Ez fura volt- gondolkoztam hangosan.

-Mi?

-Ja, semmi, csak ismerős volt ez a fiú. Na mindegy. Vettél valamit?

-Aha. Anyunak egy ilyen londonos nyakláncot. Igaz milyen szép?

-Igen. Na megyünk vissza?

-Menjünk.- mikor visszaértünk, Adam fogadott minket.

-Na, ti is itt vagytok. Figyeljetek! Emlékeztek, hogy tegnap csengetett valaki?

-Igen.

-Oké. A haverom volt, és most jön át az öccsével. Ha nem gond, itt tudnátok addig maradni, mert már sokat meséltem nekik rólatok, és meg szeretnének ismerni titeket is.

-Oké.- Épphogy bementünk a nappaliba, csengettek.

-Megyek , nyitom- szólt Adam és elment.  Egy perc múlva visszajött két sráccal. És nem hiszitek el, kivel! Vele. Akivel összeütköztünk az utcán.

-Te?- néztem rá hitetlenkedve.

-Te vagy Adam unokahúga?- kérdezett vissza.

-Ti ismeritek egymást?- kérdezte egyszerre Adam és Niall bátyja.

-Az előbb találkoztunk- mondta a fiú mosolyogva.

-Mikor?- nézett rá felvont szemöldökkel a bátyja.

-Amikor vele sétáltam- mutattam Joy-ra, akinek csak most vettem észre, hogy tátva maradt a szája.- Neked mi bajod?

-Te vagy Niall Horan!

-Igen- mosolygott a fiú.- Te pedig csakis Joanne lehetsz.

-Igen. És a legnagyobb rajongód! Te meg miért nem mondtad, hogy találkoztatok?- fordult felém.

-Mert nem tudtam?! Apropó, így már tudom, miért voltál olyan ismerős- tanakodtam. Mindenki elröhögte maggát. Haha! Tényleg nagyon vicces!

-Na, mostmár gyertek bentebb,  ne csak itt ácsorogjunk- invitálta be őket a „házigazda”.- Szóval, már nagyjából tudjátok, ki kicsoda, de azért: Greg,  Niall, Mimi, Joanne és Susan (közben ő is megérkezett). Mivel a többiek még mindig csakk kérdőn néztek ránk, Niallal elmeséltük, hogy találkoztunk. A történet igazán tetszett a többieknek, és jót szórakoztak azon, hogy nem ismertem fel Nialt. Ezután még sokat beszélgettünk, és, fogalmam sincs, hogy, de szóba került a gördeszkám.

-Te tudsz gördeszkázni?- kérdezte Niall.

-Igen- mondtam félénken.

-Mutatsz valamit?

-Nem.

-Miért nem?

-Mert nem.

-Szégyenlős! Most zavarba hoztad- nevetett Susan. A legjobb nővér. :P

-Nem igaz! Na jól van, mutatok valamit.- Felvettem a gördeszkámat és kimentünk. Bemutattam az új trükkömet, mire mindenki megtapsolt.

-Köszönöm, köszönöm!- hajoltam meg.

-Hú! Nagyon ügyes vagy! Szerinted engem meg tudnál tanítani? Mindig is meg akartam tanulni gördeszkázni!- lelkesedett Niall.

-Én is!- vágta rá Joy.

-Te is meg akarsz tanulni deszkázni?- néztem rá értetlenül.

-Miért ne?

-Mondjuk, mert eddig ki nem állhatad?!

-Mi?? Dehogy. Mindig is szerettem. Csak nem volt, aki megtanítson!

-Hát, te tudod…- mondtam, mire leesett, hogy miért akarja megtanulni. De legalább megtanulja!- Persze, megtanítalak- fordultam vissza Niall-höz.

-Köszi. Holnap átjösztök? Bemutatlak titeket a többieknek.

-Igen,  igen, igen!- ugrándozott Joy.

-Nyugi!

Miután elmentek, Joy elkezdett ugrándozni meg sikítozni.

-Hagyjad, hadd örülje ki magát! Inkább most, mint holnap- mondtam Susannek, mikor le akarta állítani, nehogy elszédüljön vagy rosszul legyen.- Lenézek a pályára, oké?

-Menj csak. De hatra érj haza, mert vacsorázunk!

-Haza?!

-Miért ne?- vonta meg a vállát nevetve a nővérem, majd felment. Én pedig elindultam a pályára. Hál’ istennek ma nem voltak annyian, mint tegnap, csak egy páran. Így már kicsit magabiztosabban mentem fel és kezdtem gördeszkázni. Pár trükk után odajött hozzám egy lány!

-Szia! Ügyes vagy! Már láttalak tegnap is, csak hamar eltűntél, ezért nem tudtam odamenni hozzád.

-Helló! Azért mentem el, mert csak körbenéztünk a környéken. Nem ide való vagyok.

-Gondoltam, mert a környéken szinte mindenkit ismerek. Egyébként Dora vagyok, de hívj csak Dodonak.

-Örvendek, Dodo! Én pedig Michelle vagyok, de hívj csak Miminek.- Erre mindketten elnevettük magunkat. Szép kis bemutatkozás…- De ha nem bánnád, én a Doránál maradnék.

-Nem. Én pedig a Miminél. Tetszik ez a név.

-Köszi.

-Mutatsz valamit?

-Mindenki ezzel van megáldva? Na jó, megmutatom a legújabb trükköm.- Megmutattam, majd ő is megmutatta az övét. Aztán együtt folytattunk, és közben beszélgettünk. Kiderült, hogy hatalmas One Direction fan (Joy-tól biztos nem nagyobb), a környéken él, van egy öccse és egy kutyája, Sky. Ja, és a hétvégén lesz a szülinapja (17.). Én is meséltem neki magamról. Egész  jól összebarátkoztunk. Háromnegyed hat körül elköszöntem tőle, aztán elindultam „haza”. Vacsora közben elmeséltem a többieknek, hogy szereztem egy újabb barátot, és mondtam Joy-nak, hogy majd bemutatom őket egymásnak, biztos jól kijönnek majd. Aztán még kártyáztunk egy kicsit Adammal, majd elindultunk aludni.