2012. december 25., kedd


3. rész: Meglepetés! *o*


Amint beléptem az ajtón a sötét előszobába, onnan pedig a napaliba, Tom felkapcsolta a lámpát, és elállt a lélegzetem.
-MEGLEPETÉS!!!- ugrottak elő a többiek rejtekhelyeikről.- BOLDOG SZÜLINAPOT!!!- Na igen, erről az apró tényről megfeledkeztem… Ma van június 18. A szülinapom! Te jó ég! Hogy én milyen bamba vagyok! Egyébként anyuék is ott voltak… Már értem, hogy miért engedtek el… és hogy miért a hosszabb úton jöttünk a fiúkkal. :D
-Az biztos, hogy meglepődtem…- mondtam ledermedve, mire Joy odajött hozzám és átölelt.
-Még jó, hogy mostanában ennyire lefoglalt… minden. Attól féltem, hogy megint az lesz, mint tavaly…
-Mire gondolsz??- kérdeztem, mintha nem tudnám.
-Mondjuk arra, hogy előbb ott voltál a bulin, mint én?? Aki szervezte!!!- röhögött.
-Jól van na! Az azért volt, mert nem tudsz titkot tartani.
-Vagy mert nem tudod megállni, hogy ne tudj mindenről? Még arról is, amiről nem kéne.
-Tudod, hogy nem szeretem a meglepetéseket.
-Tudom. Mit gondolsz, miért rendezek minden évben meglepetés buliit??
-HAHA! Nagyon vicces. Egyébként az elmúlt két napon már egy nyárra elég meglepetésben volt részem…
-Mármint ezen kívül??
-Ühüm…- mondtam sokat sejttetően.
-Mesélj!
-De nem most! És nem itt. Hahó, mi is itt vagyunk!- szólt közbe Jeny.
-Bocsi. Köszönöm szépen mindenkinek!
-Ne nekünk köszönd! Joy rendezett el mindent. Őt illeti a…
-Hé! Mi szöktettük meg!- vágott közbe Jerry sértődötten. Mindenki elkezdett röhögni.
-Nem is igazából kellett elszöktetni!- oktata ki Joy.- A szülei is tudtak róla. Rémlik?
-Plusz, ha valakit az ajtón keresztül visznek ki, miután elkéresztették a szüleitől, hát… hogy is mondjam… én azt nem hívnám „szöktetésnek”...- Magyaráztam idézőjelet rajzolva a levegőbe. És ez már kész volt. mindenki a hasát fogta a röhögéstől. Szép kis „mentőakció”… :D De nekem tetszett. Feldobta a napomat.
-Na, mit csináljunk?- kérdezte Tom, mikor kezdett alábbhagyni a lelkesedés, ha ezt lehet annak nevezni… Mert én inkább csak egy „hülyék vagyunk, és kész!” jelzővel illetném…
-Játszunk!- kiáltott Jack.
-És mit, észlény?? Ez volt a kérdés- oltotta le Jeny.
-Rendeljünk pizzát- próbálkozott Jerry, az éhenkórász.
-Rendelj, ha akarsz- forgattam a szemem, ő pedig elindult egy másik helyiségbe. Nem megsértődött. Tényleg elment pizát rendelni.- Rendelj nekünk is- szóltam utána, de nem biztos, hogy hallotta. Remélem.
-Üvegezzünk!- jött az ötlet Joy-tól. Ennek hallatán a felnőttek csak simán kimentek a konyhába beszélgetni. Vagy hallgatóznak, hogy mit csinálunk. Áh, az ki van zárva…
-Játszunk vetkőzőőset!-csilant fel a fiúk szeme.
-Hozom a kabátom- indult el Joy az előszobába
-De az úgy nem jó!- szomorodott el Jack.
-Így jártál! Várj meg, én is megyek!- szaladtam barátnőm után, de az ajtóban összeütköztem Jerry-vel, és mindketten sikeresen a földre huppantunk. Mindenki röhögésben tört ki.
-HAHA! Bocsi, jól vagy?- érdeklődött.
-Persze. És én bocsi- mondtam, mire felsegített, majd bement a többiekhez.
Mikor visszaért Joy 3 kabáttal (magának, nekem és Jeny-nek) elkezdtük a játékot. Jack megpörgette az üveget, ami… pont rám esett. Remek, már az első körben elvesztem a kabátot, gondoltam. De aki már annyit játszott ilyen félnótásokkal, mint én, az tudja, hogy kell játszani.
-Felelsz vagy mersz?
-Merek.
-Őőőőh… megvan! Csókold meg megint Jerry-t!
-Megint?? Nekem arról nem kéne tudnom, ha már egyszer megcsókoltam volna?!?!
-De hisz tudsz! Nem is történt olyan régen- röhögött.- Tudod, amikor mentél kifelé… ő meg befele… Na, emlékszel már?
-Majom! Csak neki mentem.- úgy látszik, ezt egy darabig még nem hagyják annyiban…- Tessék, itt a kabát.
-Jó vagy, haver!- pacsizott vele össze Tom. Haha, de vicces. Egyébként a játék hátralevő része is így telt. Aztán megjött a pizza. És csoda történt! Jerry rendelt nekünk is! És végül jött a hab a tortán! Szó szerint. Vettek nekem egy tortát is! A legjobb szülinapom!! Meglepetésbuli (ami idén tényleg meglepetés volt), üvegezés, pizza, torta.
Nyolc körül a többiek mondták, hogy menniük kell haza.
-Hé! És takarítani ki marad??- szólt utánuk Joy.
-Szeretünk! És mégegyszer boldogat, Mimi!- kiáltott vissza, már az utcáról Jeny.
-Nyugi, én maradok- mosolyogtam rá.- Utána pedig beszélgetünk egy kicsit.
Viszonylag gyorsan végeztünk, aztán mondtam anyuéknak, akik már készültek menni, hogy én csak kicsit később megyek, mert még maradok egy kicsit Joyéknál.
-Na, mit akartál mondani a buli elején?
-Oké. Ne visíts! Júliusban elmegyünk Londonba, Adamhez. Csak te meg én! És ott maradunk egy hónapig!!! Oké, most már visíthatsz!
-Miiii??? De hogy?? És miért?? És hogy?? Váááá…
-Nem tudom.  Nekem egy egész nap kellett, hogy felfogjam! El tudod ezt hinni?? Minket, pont minket, elengednek egyedül Londonba! Na jó, ott lesz Adam is, de akkor is! Vááá!! Ezt nem hiszem el!
-De várj! Hogy?? És mi??- értetlenkedett tovább, mire elröhögtem magam, erre vállat vont és ő is röhögött.  Ekkor belépett az anyukája és kérdőn nézett ránk.
-Mi történt?
-Áh, csak Mimi elmondta a nyaralást.
-Ja értem- mosolyodott el és kiment, mi pedig folytattuk a sikítozást. Kb. egy óráig beszélgettünk Londonról meg arról,  hogy mit fogunk ott csinálni (végül abban  egyeztünk meg, hogy mindent megnézünk, mindent kipróbálunk és mindent megkóstolunk (??) :D), mikor megcsörrent a telója.
-Bocsi, egy pillanat.
-Nyugodtan. Ez mi?
-Mi?
-A csengőhangod…

2 megjegyzés: