19. rész: Szakítás… :’(

Dora szülinapja már három napja volt, de azóta nem sok izgalmas dolog történt… máig…

Délelőtt még minden rendben volt, ahogy szokott is, délutánra pedig megbeszéltük, hogy átmegyünk a fiúkhoz. Mindenki ott volt, csak Harry és Kate nem. Pontosan addig, ameddig Harry meg nem érkezett Kate nélkül, idegesen és be nem rohant a szobájába. Most komolyan, mi ez a sok hisztiroham?!?!

-Ennek meg mi baja?- kérdezte Niall.

-Nem tudom, hívom Kate-t. Elvileg ma van az évfordulójuk, és úgy volt, hogy együtt lesznek- tárcsázott máris Dora.- Nem veszi fel. Na jó, én kezdek aggódni. Elmegyek megnézni, hol van. Valaki jön velem?- nézett körbe.

-Én megyek- állt fel Zayn.

-Te nem, te most menj fel és kérdezd meg Harry-t, mi baja.

-Én megyek- jelentkeztem.

-Mi pedig itt maradunk, hátha mégis ide jönne majd- mondták a többiek, mi pedig ketten elindultunk. Neki Londonnak. A házával kezdtük a keresést, de nem volt otthon senki, ezért még körbenéztünk a környéken meg a parkban, de nem találtuk, aztán eszembe jutott valami.

-Ugye még emlékszel, mi a kedvenc helye?

-Persze! A kávézó!

-Pontosan! Nézzük meg ott! Biztos ott lesz.- És igazam lett, ott ült egyedül, pityeregve.

-Kate, mi a baj?- ültünk le mellé.

-Semmi- szipogott.

-Könyörgöm, csak most az egyszer ne próbáld meg ezt elhitetni velünk! Kate! Itt ülsz a kávézóban magadban, Harry pedig otthon dühöng. Az évfordulótokon!

- Na jó… összevesztünk.

-De ennyire?!

-Igen. És a legrosszabb az, hogy már nem is igazán emlékszem, hogy min, csak összevesztünk. Aztán a végére odáig fajultak a dolgok, hogy olyan dolgokat kezdtünk egymás fejéhez vágni, hogy akkor lehet, hogy nem is kellene együtt lennünk meg ilyenek. Én pedig mondtam neki, hogy akkor szakítsunk. És elment. Itt hagyott, én meg azóta itt ülök és sírok- sírta el magát újra.

-Semmi baj, ne sírj- vigasztalta Dora. Nem tudtam mit csinálni, csak ültem mellettük, és bámultam magam elé, mikor megcsörrent a telefonom. Odébb sétáltam és felvettem, mert Joy volt az.

-Na, mi van? Megtaláltátok? Mondj már valamit, halálra izgultuk magunkat!

-Megtaláltuk, a kávézóban volt. Itt sírt. Sikerült beszélni Harry-vel?

-Nem tudomm. Zayn-nek nem sikerült, ezért Louis ment fel, ő meg még mindig fent van. Nem. Várj! Pont most jött le. Na, Louis, mit mondott Harry?

-Nem tudtam belőle semmit kiszedni, csak annyit hajtogat, hogy ez nem lehet igaz, meg hogy mekkora egy hülye. De legalább a szobába bejutottam- hallottam még mindig a vonal másik végéről.

-Megvan! Joy, menj fel te, és próbáld meg felvidítani. Neked ez mindig sikerül. Aztán hátha beszél majd egy kicsit. Ha sikerült, majd hívj fel, de most megyek vissza Kate-hez és Dorához.

-Várj már! Te tudod, mi volt?!

-Igen, nagyjából. Majd később elmondom, de addig próbáljatok meg csinálni vele valamit! Szia!- raktam le, majd visszamentem az asztalhoz.

-Ki volt az?

-Joy.

-És mit mondott?

-Harry a szobájában szidja magát és nem szól senkihez- húztam el a számat.

-Látod, őt is bántja! Legalább próbáljatok meg kibékülni! Ha más nem, legalább hívd fel!- fordult vissza Dora Kate-hez.

-Nem! Kizárt! Havjon fel ő, ha akar!

-Kate! Biztosan fel akar hívni, de attól fél, hogy kinyomod!

-Ki is nyomnám!

-Na látod?! Erről beszélek! Hívd már fel! Csak az én kedvemért!

-Na jó, de ha nem veszi fel, lesheted, hogy újrapróbáljam!- vette a telefonját, és tárcsázott. Kicsöng… kicsöng…- Haló? Harry?... Értem…nem, semmi baj… nem, nem kell. Köszi, szia!- lerakta.- Joanne volt az, nála volt Harry telefonja, mert nem akar most senkivel sem beszélni. Mikor meg megkérdezte, hogy adja-e oda, mondtam, hogy nem kell…

-De miért nem??? Nem arról volt szó, hogy vele beszélsz?!

-De ő nem akar velem!

-Dehogynem! Joy biztos elvette a telefonját, mert én küldtem fel az előbb, hogy beszéljen vele vagy valami- szóltam közbe.- Bocsi, de csak azért küldtem fel, hátha rá tudja beszélni, hogy fejezze be és hívjon fel, vagy valami, de ezek szerint még nem sikerült neki.

-Akkor ezek szerint már mindenkinek mondtátok?

-Nem, még nem mondzuk el senkinek, Joy-nak is csak annyit mondtam, hogy beszéljen vele!

-Miért pont neki?

-Mert na… ismeritek… be nem áll a szája, mindenkit szóra bír. Meg előtte senki sem tud titkot tartani. Jól van, tudom, hogy még kicsik vagyunk az ilyenekhez, de akkor is! Másnak nem mondott semmit, gondoltam veszteni valónk nincs…

-Értjük, értjük. Na, gyertek, menjünk vissza és beszéljük meg ezt a többiekkel is. Vagy legalábbis te és Harry.

-Nem! Tényleg köszönöm, hogy ennyit foglalkoztok velünk, de nem kell. Ne aggódjatok miattunk. Megleszünk- erőltetett mosolyt az arcára.

-De…- ellenkezett Dora.

-Nem kell! Menjetek nyugodtan, én is megyek haza. Kiheverem.

-Értettük. Holnap nincs kedved elmenni valahova? Csajos nap?- kérdezte Dora.

-Dehogynem!